Ézsaiás idején az ország tele volt jogtalansággal. Az emberek látszólag vallásosak voltak, valójában azonban megbotránkoztató módon semmibe vették a körülöttük élő rászorulókat.

Jézus magára vette azt, amit mi érdemeltünk volna, azért, hogy miénk lehessen az, amit nem érdemlünk meg.

A „Szentháromság” kifejezést a 2. és 4. század között alkották meg a keresztény hit egyik alaptanításának az összegzésére.

Az ember szívének romlottságára nem az a megoldás, hogyha erősebben törekszik a jóra, vagy ha megpróbálja megváltoztatni a viselkedését.

A Jer 29,11 verse egykor a szétszóratásban élő nép számára jelentett reménységet a jövőjük tekintetében, a mai hívők számára pedig az eljövendő örök megváltásnak és annak a reményét hordozza, hogy egyszer majd Istennel élhetünk.

Büntetésül a nép állandó és következetes engedetlensége miatt Isten megengedte, hogy Babilon leigázza Júdát. De Istennek nem az volt a szándéka, hogy Babilon végleg uralkodóvá váljék népe fölött.

Amikor nehezen hisszük el, hogy mire képes Isten, akkor az Ez 37,1–14 része segíthet nekünk abban, hogy ne feledjük, micsoda nagy dolgokat tett, és hogy számára semmi nem lehetetlen.

Áron (Izráel főpapja) és Jézus (a nagy főpap) szolgálata néhány szempontból hasonló, mégis alapvetően más a kettő.

Izráel népe azt az utasítást kapta, hogy foglaljon el egy olyan országot, amelyet már mások laknak. Ez kétségtelenül félelmetes feladat volt egy olyan nép számára, amely hosszú ideig a pusztában vándorolt.

A Szentháromság Isten kegyelmesen fáradozik a keresztény hívők érdekében, hogy megtapasztalhassák az Isten szerinti élet áldását.

Isten törvénye azért igaz, mert Isten lényéből fakad, aki mindennek a Teremtője. Ki tudhatná a legjobban, hogy miként jó élni, ha nem az, aki az egész életet kitalálta és megteremtette?

A zsoltárírók az egész könyvben végig újra és újra megerősítik az Isten szerető kegyelméről szóló igazságot, a 118. zsoltárnak pedig kifejezetten az ismételgetés az eszköze.

A páska ünnepe Isten népének az egyiptomi szolgaságból való csodálatos szabadulására emlékeztet.

Isten szava Krisztus előtt évszázadokkal előrevetítette a keresztre feszítést mint kivégzési módot, mégpedig úgy, mint amely a Messiással is meg fog történni, halálát okozva.

Senki sem szereti, hogyha hibáztatják. Ez az egyik jellemzője az ember bűnös természetének. A bűn önzővé és védekezővé tesz bennünket.

Jézus mindenkor emlékezik, és emlékezteti az Atyát gyermekeinek tett ígéreteire. Jézus emlékezik, és emlékeztet, hogy a tartozás rendezve van halála és feltámadása által.

Isten lépései néha érthetetlenek gyermekei számára. Viszont ellenségei számára egészen más nehézség adódik, amikor Isten cselekszik: ők képtelenek egyáltalán fölismerni, hogy az események mögött Isten áll.

Jézus az egyetlen tökéletes ember, aki valaha élt. Teljes mértékben ember volt, minden emberi érzelmet átélt, mégis bűntelen maradt.

Isten üdvtörténete ma is folytatódik. Ma is elhív embereket a bűn sötétségéből a vele való közösségbe.

Az áldozatokat nem azért mutatták be, mert az Úrnak bármire szüksége lett volna. Ezek a hálaadás és a bűnbánat gondosan végrehajtott gesztusai voltak, amelyek kifejezték Istennek, a Teremtőnek és Bírónak az Izráellel kötött szövetségét.

Ahogy Izráel Egyiptom rabszolgája volt, és saját erejéből nem tudott szabadulni, ugyanúgy minden ember a bűn rabszolgája, és az egyetlen reménye a szabadulásra az, amit Krisztus tett értünk.

Mai trend evangelikál körökben, hogy a szociális érzékenységet hangsúlyozzák, amelybe beletartozik a gyengék és rászorulók támogatása. Ebben azonban semmi újdonság nincs.