Szikra díj 2022

Kiosztották az idei Szikra-díjakat

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a hazai keresztény könnyűzene legrangosabb szakmai eseményét, a Szikra – Díjátadó gálát. Az esemény a tavalyi évhez hasonlóan online formában volt megtekinthető a Szikra Projekt hivatalos YouTube csatornáján.

JJ Heller

Bemutatjuk JJ Hellert

Aki mindig ráérez valami fontosra, ír egy dalt róla, és érzéssel el is énekli azt.

Elevation Worship: LION

Az Elevation várva várt, 15 számot tartalmazó új albuma a nagy energiájú himnuszokat és a lecsupaszított, csendesebb pillanatokat ötvözi, rendhagyó módon vegyítve a stúdiófelvételeket és az élő felvételeket.

Hit és cselekedetek

Jakab megigazulással kapcsolatos kijelentései első ránézésre mintha ellentmondanának Pál apostol üzenetének.

A szabadságról

Az a szabadság, ha megtehetem azt, amit jónak gondolok, és megtehetem, hogy ne tegyem meg azt, amit rossznak tartok.

Matt Maher: Leaning

A többszörösen díjazott művész és dalszerző Matt Maher közétette új, Leaning című dalát, amelyben Lizzie Morgan is közreműködik.

Alexandria Levin

Interjú Alexandria Levinnel

Egy kétgyermekes anyuka előállt egy albummal, és kiderült, hogy nagyon jók a dalai, és kiváló a hangja is. Vele készült az alábbi interjú.

Reménység együttes

Bemutatkozik a Reménység együttes

Gombos Attilával, az idén 18 éves erdélyi Reménység együttes menedzserével beszélgettünk a csapat történetéről, jelenéről és jövőjéről.

Halálból hála

2019. február hónap 8. napja. Élményekkel tele érkeztünk haza kisfiam bölcsődei farsangi ünnepségéről. Sok munkaórámba került a jelmez elkészítése, és nem is lett túl szép a végeredmény, de a fiam örömtől csillogó szeme meggyőzött arról, hogy a legtökéletesebb csigajelmezt alkottam meg.

A hit

A hit mélységes bizalmat jelent; az emberek Istennel való kapcsolata mindig is a hit alapján működött.

3 mód, ahogy a böjt és az ima ajtókat nyit meg

Krisztus minden követője, aki böjtöléssel és imádsággal keresi Istent, megtapasztalhatja, hogy hirtelen és meglepő módon megnyílnak a lelki lehetőségek ajtói, még akkor is, ha ezek az ajtók korábban soha nem voltak láthatóak.

Pat Barrett

Interjú Pat Barrettel

A Worship Musician által készített interjút szemlézzük, melyet a 2019-es Ez az a nap!-on hazánkban is járt énekessel készítettek.

Jézus: Örömteli üdvösségünk – Habakuk

Habakuk próféta tele volt kérdésekkel Istenhez. Isten sok más igehirdetőjétől eltérően Habakuk nyilvánosan kifejezte belső vívódásait a világban tapasztalható gonosz és Isten ezzel szembeni látszólagos közömbössége miatt.

Jézus elsőbbsége

Jézussal élni azt jelenti, hogy már most megtapasztalhatjuk a teljes és gazdag életet; ez a reménység isteni üzenete azoknak, akik küszködnek a helyzetükkel.

Martin Smith - Dancing in the Fire

Martin Smith: Dancing In The Fire

Megjelent Martin Smith legfrissebb szerzeményeiből álló ’Dancing In The Fire’ album, amely jól ötvözi a Delirious? korát idéző alternatív vonalat, a himnusszá váló dicsőítő dalokat, és a Martintól már megszokott lazaságot és modern stílusjegyeket.

Köszönet A Dalosoknak!

Legtöbbször annak a legnehezebb, aki elkezdi, de utólag, annak is a legjobb.

Krisztus fensége

A „krisztológia” egyszerűen azt tanulmányozza, kicsoda Jézus, és mit jelent ez azok életére nézve, akik benne hisznek üdvözülésük tekintetében.

Vigyázz! Pihenj!

Pihenés és kikapcsolódás, melyekre mindenkinek szüksége van, és ezt személyre szabottan kell megélnünk.

Brooke, a különleges

A Hillsong egyik legismertebb dicsőítője, Brooke Fraser (Ligertwood) interjút adott a Worship Musician legutóbbi számában. A különböző témákban elhangzott gondolatait foglaljuk össze az alábbi cikkben.

Jézus: Irgalmas királyunk – Mikeás

Mikeás, aki egy Júda déli részén fekvő városból származott, javarészt a déli országrésznek szóló próféciákat közölt, de előfordult, hogy az északi országrészt, Izráelt is megszólította.

A Dal felvetései

Az örök kérdés: direkt vagy indirekt legyen egy hívő énekes?

Jézus nagyobb

Jézus nagyobb. Ez a zsidókhoz írt levél egyik legfőbb témája. Jézus nagyobb minden ószövetségi személynél, szokásnál, elvnél vagy eljárásnál.

Imádkozzunk Ukrajnáért!

Ahogy az Ukrajna és Oroszország közötti erőszak fokozódik, szívünkben hordozzuk a kárpátaljai magyarság és ukrán testvéreink sorsát Isten beavatkozását kérve értük. Hívunk téged is,...

Rómaiakhoz írt levél

A múlt a múlté

Ha a múlt rosszát beengedjük a jelenbe, akkor egy újabb rossz múltat hozunk létre a jövőben.

A rabszolga is testvérünk

Az evangélium ereje minden környezetben, minden emberi szinten létezhet. Pál Filemonhoz intézett szavai segítenek az egyháznak megérteni, hogy Krisztusban új értékrend jött létre.

Álom és megvalósulás

Ha kapsz egy álmot, akkor tarts ki, bármeddig is tart, míg az beteljesedik.

Június 1: Chris Tomlin a miskolci Ez az a nap!-on!