Jeruzsálem vallási vezetői nem arra tanították a népet, hogy komolyan vegyék Istent, a saját bűneiket és Isten ítéletét. Azonban Isten válasza Izráel romlottságára és bálványimádására nem csupán üres fenyegetés volt. Isten orvosi műhibához hasonlítja a vezetők bagatellizáló magatartását: „Úgy gyógyítgatják népem sebeit, hogy könnyelműen azt mondják: »Békesség, békesség!«…” (Jer 8,11)

Volt némi kegyetlenség is abban, hogy a vezetők az őszintétlenség útját választották, és elhallgatták az igazságot pusztán azért, mert az az emberek számára kényelmetlen volt, vagy mert nem lett volna népszerű. A Jeruzsálem jövőjéről szóló figyelmeztetések azt is közölték, hogy állapotuk kritikus. Jeremiásnak a bűnös néppel szemben hangoztatott vádjai fényében jól látható, hogy a papok és a próféták messze alulértékelték a helyzetet. Isten kijelentette, hogy Jeruzsálem el fog pusztulni. Ehhez képest a vezetők válasza olyan volt, mint egy szépségtapasz egy súlyosan összetört végtagon. A nép az Isten ítélete előtti utolsó napjait élte, és hamarosan bekövetkezett a babiloni fogság. Az a hamis reménység, amelyet a papok és a próféták hirdettek, nem adhatott valódi békességet.

Jézus földi szolgálatának az idején Jeruzsálem népe ugyanígy nem volt tisztában azzal, hogy milyen pusztulás vár rá; a katasztrófa be is következett, amikor a rómaiak Kr. u. 70-ben lerombolták a várost. Jézus, mint Isten, pontosan ismert minden mozzanatot, amely végül a küszöbön álló pusztuláshoz vezetett (Lk 19,41–44). Amikor tanított, az volt a szándéka, hogy az embereknek olyan békességet adjon, amely örökké tart, és nem csupán néhány évtizeden át. A sokaság, amely Jézus tanítását hallgatta, és szemtanúja volt könyörületes tetteinek, csodálta benne azt az őszinte érzékenységet, amellyel a szegények, a gyermekek, a nők és az elnyomottak felé fordult – vagyis azok felé, akiknek valóban szükségük volt az igazi, tartós békességre. Életét szemlélve azt láthatták, hogy az a békesség, amelyet Jézus szeretne adni, messze meghalad mindent, amit ez a világ kínálni tud. Pontosan ezt ígérte maga Jézus is (Jn 14,27).

Jézus soha nem kisebbítette a bűn okozta élet-halál krízis súlyosságát. Világosan beszélt arról, hogy az embernek személyes megtérésre van szüksége, valamint arról is, hogy ő maga az egyetlen út az Atyához (14,6). Mint Isten küldöttje, Jézus a jó hírt adta át (ApCsel 10,36). Krisztus szavai és tettei nem csak tüneti kezelést vagy vigasztalást nyújtottak; olyan erő rejlik bennük, amely a bűnös szívet mindenestül képes meggyógyítani.

10Azért feleségüket másoknak adom, földjüket a hódítóknak, mert a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki nyereséget hajhász, a prófétától a papig mindenki elvetemült csaló. 11Népem romlását azzal gyógyítanák, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – pedig nincs békesség!

JEREMIÁS 8,10–11