Az Úr utasításának megfelelően Jeremiás megfigyelte, ahogy a fazekas megmunkálja a lágy agyagot, és kedve szerint úgy alakítja, ahogy akarja (Jer 18,4). Egyazon agyagtömbből készülhet olajmécses, tál, vizeskorsó vagy bármi más alkotás. A művész elméjében megfogalmazódó szándék határozza meg, hogy hol mennyi nyomást kell gyakorolnia az agyagra, és hol kell húznia rajta, hogy mindezt a korong forgatásával kombinálva a kívánt formát kapja. Egyes-egyedül a fazekas határozza meg, hogy mi legyen abból az agyagból.

Ugyanígy egyedül az Úr kezében van Izráel sorsa. Isten bármikor megteheti, hogy Júdát a legkiváltságosabb néppé teszi, amely minden más népnél jobban fejlődik és boldogul. De éppen így bármikor meg is akaszthatja a folyamatot, és valami egészen mást gyúrhat belőle (18,7–10). Izráel megpróbált ellenállni Istennek, de nem sikerült neki. Elutasították Isten rájuk vonatkozó tervét, és a maguk elgondolásait erőltették, a maguk útját akarták járni. Idővel teljesen elhagyták az Istennel kötött szövetséget, és hamis isteneket kezdtek imádni. Isten azonban hűséges az ígéreteihez, és a fegyelmezés eszközéhez nyúlt, mivel gyermekei nem akartak megtérni.

Az ítélet, amely Júdát sújtotta azáltal, hogy leigázták és fogságba hurcolták, arra emlékeztet, hogy nem az agyag határozza meg, mivé akar válni. Az ostromot és a fogságba hurcoltatást követően Jeruzsálem romjai mintegy emlékmű gyanánt meredeztek, rámutatva, hogy micsoda ostobaság volt, hogy a nép elhagyta az élő Istent (18,16–17).

Pál a rómaiakhoz írt levelében ugyanazt a gondolatot erősíti meg, amelyet Jeremiás: végső soron az agyag sorsát a fazekas akarata határozza meg (Róm 9,19–21). A lázadó ellenkezése teljesen mellékes. Istent nem lehet megcsúfolni. Aki bűnt követ el, valójában soha nem ússza meg azzal, ha elhagyja őt. Krisztus keresztjével Isten a saját igazságosságát bizonyította, mert ott minden korábban még elő nem vett bűn megkapta a büntetését (3,25).

Isten arra hív meg minden embert, hogy a vele való kapcsolatot élvezze, és bővelkedő életben legyen része azáltal, hogy az ő útjainak engedelmeskedik. Jézus bemutatta, hogy milyen az Istennel való teljes összhang, milyen az Atya iránti tökéletes engedelmesség. Azon az éjszakán, amikor elárulták, pontosan tudta, hogy miféle borzalom vár rá, Jézus mégis az Atya akaratának rendelte alá magát (Mt 26,39).