Mennydörgés

Mennydörgés: Már nem félek

Megjelent egy hiánypótló új együttes a hazai keresztény zenei színtéren, a Mennydörgés zenekar. A csapat a rockzenét felhasználva szeretné a Biblia üzenetét közvetíteni. Első, "Már nem félek" című daluk arról a bátorító érzésről szól, amelyet az Istent megtalált ember él át. Hallgassátok meg ti is!

De én örvendezni fogok

Ezen a földön Jézus valóságos emberként élt. Ugyanúgy megtapasztalta az élet minden vonását, mint mi, kivéve, hogy ő nem volt bűnös. Mint ember, Habakukhoz hasonlóan ő is küzdött a szívbeli kérdésekkel.

Pünkösd jelentősége

Pünkösd napja új szakaszt nyitott a történelemben. Ez az egyház születésének a napja.

Megbocsátás

Isten mint bíró az emberről kimondja az ítéletet: bűnös. A büntetés pedig halál. De Isten szereti megmutatni irgalmasságát, és karja szabadulást szerez.

Mennybemenetel előnézetben

Illés rendkívüli mennybemenetele bizonyítja, hogy milyen fontos szerepet töltött be prófétaként Isten népe számára történelmük egy igencsak meghatározó szakaszában.

Bethel Music

Bethel Music

Művészet és szenvedélyes dicsőítés. Ez a két kifejezés szorosan összefonódik az amerikai Bethel Music életében. A kaliforniai Redding városban található Bethel Gyülekezetből induló csapat néhány év alatt hatalmas tömegeket ért el különleges szerzeményeivel, amelyek közül már többet magyar nyelven mi is énekelünk. A díjnyertes dalszerzőkből, énekesekből és zenészekből álló együttes több mint egy missziós társaság, ők egy igazi család.

Szokások

Szükséges-e, hogy keresztény emberként növekedjek életem minden területén? Hogyan tudok hatékonyabb lenni? Hogyan tudom a napi 1440 percem a legjobban kihasználni?

Martin Smith

Martin Smith

A Delirious? frontembereként megismert Martin Smith a brit dicsőítő csapat feloszlása után szóló karrierbe kezdett, hogy ilyen módon folytassa szolgálatát, és használja Istentől kapott talentumait. Az ötvenes éveinek elején járó énekes-dalszerző bár már 30 éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben, még mindig tud olyat mutatni és letenni az asztalra, amely után az emberek nem csak a kitűnő zenészt, hanem a példaképet is meglátják benne.

Isten fekteti le az alapot

Zakariás kijelentette, hogy a Lélek segítségével azok az akadályok, amelyekkel szembesülniük kellett, egyáltalán nem olyan megoldhatatlanok, mint amilyennek tűnnek.

Idén is lesz FeltöltŐ Erdélyben

Június 24 és 26 között kerül sor a FeltöltŐ keresztény zenei fesztiválra Gyergyószentmiklóson. A rendezvényen többek között Pintér Béla, Andelic Jonathan, a Hanna Projekt és Csiszér László is fellép.

Reménység Esték vezetői és csoportszervezői találkozó a Puskás Aréna különtermében

Szeretettel hívunk minden keresztény vezetőt egy különleges alkalomra, amely 2022. május 23-án, hétfő este 19 órától 21 óráig a Puskás Aréna különtermében kerül megrendezésre. Ezen az estén szeretnénk előre tekinteni a két hónappal későbbi Ez az a nap!-ra, ahol minden felekezetből több tízezren fogunk egy hangként felkiáltani Istenünkhöz.

Jézus az élő víz

Az, ahogyan Isten áldását Jézus a víz képével szemlélteti – amely áldás őbelőle fakad –, azoknak az előképeknek a beteljesedése, amelyek Mózes könyveiben, a zsoltárokban és a prófétáknál szerepelnek.

Az LCGC a Britain’s Got Talent színpadán

Mi már régóta ismerjük ezt a nagyszerű énekegyüttest, s nem véletlen, hogy jártak már korábban is az Ez az a nap!-on. Minden a black gospelre épül, és persze a szenzációs hangokra. 

Az Úrnak szentelve

Ahhoz, hogy a szentség fogalmát igazán megértsük, Jézust kell mércének tekintenünk.

Hit és hitvallás – interjú egy fiatal tudóssal

Nem sok embert ismerek, akik már kiskorukban tudják, mik akarnak lenni, ha felnőnek. Janka egyike az ilyen keveseknek. Az elmúlt alkalommal Molnár Jankával, az Egyetemisták az online közoktatásért mozgalom elnökével és ötletgazdájával beszélgettem. Most ismerjük meg ezt a nagyszerű fiatal hölgyet.

Kép Jézusról

A jelenések könyvének első fejezete a könyv egészének a bevezetőjeként is felfogható, és három rendkívül fontos jellemzést ad Jézusról.

Borzalmas és rettenetes dolgok

Miközben Jeremiás a vészharangokat kongatta, hogy észhez térítse Izráelt, Jeruzsálem lelki vezetői nyugtatták az embereket, és békességről beszéltek.

A magányosság színei

A magányosság többféle módon utolérhet minket. Van, hogy az ember mit meg nem adna egy kis csöndért, nyugalomért, elzárkózásért. Ilyenkor vágyunk az egyedüllétre.

Pintér Béla: Jézus

Pintér Béla új dicsőítő dala arra bátorít, hogy ha elfáradunk vagy félelmek gyötörnek, akkor forduljunk Jézushoz, mert ő ad erőt és reményt.

Krisztus, a húsvéti páskabárány

Pál újra meg újra az evangéliumhoz viszonyította a gyülekezet viselkedését, és felszólította a hívőket: éljenek úgy, hogy az tükrözze Krisztusban nyert új életüket,

Tények a feltámadásról

Ahhoz, hogy valaki keresztény legyen, igaznak kell tartania azt, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül.

Bátran élni férfiként

“Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1,9)

Gerald Coates

Emlékezés Gerald Coatesra

Gerald Coates író, előadó, műsorvezető és a Pioneer keresztény gyülekezetek és fórumok alapítója volt, melyek azért jöttek létre, hogy új közösségeket hozzanak létre az Egyesült Királyságban és missziót folytassanak világszerte. Coates 78 éves korában április elején hunyt el. Az alábbiakban barátja, Noel Richards visszaemlékezését osztjuk meg.

Június 1: Chris Tomlin a miskolci Ez az a nap!-on!