Az 1. zsoltár az egész Zsoltárok könyvének határozottan megadja az alapját, arra biztatva olvasóit, hogy életük örömét egyedül Istenben keressék. Világossá teszi, hogy mindössze két lehetséges út van – vagy inkább kétféle ember –, a gonosz és az igaz. Ez a felosztás jellemzi a Biblia bölcsességirodalmát. A zsoltáros szerint ahhoz, hogy az ember az „igazak” közé tartozhasson, arra van szükség, hogy szeresse Isten igéjét (héberül tóra, vagyis „törvény”), elmélkedjen Isten rendelkezésein, és az Úr útjait kövesse.

A hívő életben az egyik legfontosabb dolog az, hogy az ember tanulja az Úr útját, ezt pedig egyedül Krisztus és a Szentírás révén lehet megtenni. János evangéliumában Jézus azt mondja, hogy ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Ő a láthatatlan Isten képe (Kol 1,15), és ha rá nézünk, akkor látjuk, mit jelent valóban igaz embernek lenni. Ahhoz, hogy a hívők olyan „igaz” emberré váljanak, amilyenről a zsoltáros beszél, a legfontosabb, hogy Krisztust megismerjék. A következő lépés pedig az, hogy Jézus példáját kövessék.

Jézus – mint a testté lett Ige – teljes egészében ismerte Isten igéjét. Így könnyedén idézett a Szentírásból, teljes bizonyossággal beszélt Atyja szerető szívéről, és tökéletes életet élt. Ugyanígy a hívőknek is Krisztus személyében és Isten teljes Igéjének az ismeretében kell megtalálniuk az utat, az igazságot és az életet. Ezért tehát időt kell szánni arra, hogy a Szentírást olvassuk és hallgassuk, mert így ismerhetjük meg Istent, így érthetjük meg, hogy mi tetszik neki, és mi nem, így tudjuk megkülönböztetni Isten hangját a világ gondolataitól, és így válhatunk mélyen gyökerező fává, amely megtermi a gyümölcsét (Zsolt 1,3).

Az 1. zsoltár megmutatja az egyetlen lehetséges módját annak, hogy az ember a megigazulás útjára lépjen, és azon haladjon előre: „elmélkedni” kell Isten Igéjén. Érdekes, hogy az itt szereplő eredeti héber kifejezés azt jelenti, hogy „kimond, mondogat, magában ismételget”. Tehát mondhatjuk, hogy a Szentíráson való elmélkedés azt jelenti, hogy az ember Isten szavait a magáévá teszi – akár azzal, hogy olvassa, akár úgy, hogy emlékezetébe idézi őket. Ezt fontos megjegyezni, ugyanis az elmélkedés sokak számára idegen (és talán túl elvont, nem gyakorlatias) dolog. Pedig valójában éppen ez a gyakorlati módja annak, hogy a hívők eljussanak oda, hogy a Szentírás áthassa a gondolkodásukat, a szívüket és az életüket, és ezáltal Krisztust útját kövessék.

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a pelyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.

ZSOLTÁROK 1,1–6