Pál egyenesen válaszolt korinthusi ellenlábasainak. Két kérdést vetett fel a 2Kor 3,1 versében, feltehetően költői kérdésnek szánva őket, hogy felvázolja a szolgálatra való felhatalmazásával szemben felmerült ellenvetéseket. Először azt kérdezte meg, hogy kérkedett-e saját magával és alkalmas voltával, másodszor pedig, hogy szüksége van-e valamilyen rangosabb személytől érkező ajánlásra a korinthusi hívők előtt.

Mindkét kérdésre határozott „nem” a válasz. Pál szolgálata szemben áll azoknak a 2. fejezetben említett utazó igehirdetőknek és filozófusoknak a szolgálatával, akik „nyerészkednek Isten igéjével” (2Kor 2,17). Pál egyértelműen le akarta szögezni a korinthusi hívők előtt, hogy ő nem olyan, mint azok; őt egyedül az érdekli, hogy e hívők egyre érettebbé váljanak Krisztusban.

A korai egyházban nem volt szokatlan, hogy egy vendégprédikátor vagy hívő testvér ajánlólevelet vigyen magával egy új helyre egy olyan vezetőtől, akit már ismertek ott (ApCsel 18,27). A levél a vendégprédikátor őszinteségének és hitelességének biztosítékaként szolgált, és elismerte az illető státusát az egyházon belül. Pál nem az efféle levelek ellen beszélt. Bizonyos értelemben Filemonhoz írt levele is éppen ilyen, és egyéb írásaiban is hivatkozik ilyen levelekre (1Kor 16,3).

Ebben a szakaszban azonban azzal érvel, hogy jelenleg nincs szüksége más ajánlólevélre, mint magukra a korinthusi hívőkre. Krisztusban elnyert új életük éppen elég bizonyság volt Pál szolgálatának az igazolására. A hagyományos ajánlóleveleket tintával írták, a régi szövetség pedig kőtáblákra íródott. Ezzel éles ellentétben az új szövetség „nem kőtáblákra, hanem a szív hústábláira” íródott (2Kor 3,3). Ez a szövetség lett belevésve az 1. századi hívők életébe.

Pál az új szövetséghez illő bizonyossággal szól arról, hogy tekintélyét nem a régi szövetséghez való ragaszkodás igazolja, hanem az az Istenre irányuló dicsőség, amely abból fakad, hogy Jézus Krisztus ereje megnyilvánul a korinthusi hívők életében. Ennek az új szövetségnek a hatalma és tekintélye érvényes ma is a hívők életében mindenütt.

Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre? A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.

2KORINTHUS 3,1–3