Isten győzelmet adott Júdának és Amacjának az ellenség fölött, de a királynak fejébe szállt a dicsőség, és a diadal gőgössé tette. Büszkeségében többre értékelte magát és saját tetteit, mint kellett volna, és ez olyan meggondolatlanságokba sodorta őt, amelyeknek aztán súlyos következményei lettek mind önmagára, mind pedig népére nézve. Amacjá hadat üzent Jóásnak, aki egy példázattal válaszolt. Azt mondta Amacjának, hogy olyan, mint egy bogáncskóró a libánoni cédrussal szemben. Jóás próbálta rábírni Amacját, hogy reálisan lássa helyzetét és sikereit. Azonban Amacját elvakította a gőg, és nem hallgatott rá. A csatában súlyos vereséget szenvedett Jóás hadseregétől.

A büszkeség mindig nagy kísértés minden ember számára; még azok számára is, akik elfogadták Isten kegyelmének ajándékát. A Szentírás megjegyzi, hogy Jézus tanítványai is küzdöttek a büszkeséggel. Például közvetlenül az utolsó vacsora után arról kezdtek vitatkozni, hogy ki a nagyobb közülük. Amacjához hasonlóan ők is látták, átélték Isten csodáit az életükben. Ez a siker büszkévé tett őket. Jézus a helyükre tette őket, és azt tanította, hogy követői legyenek alázatosak és szolgálatra készek (Lk 22,24–30). Isten országában nem abból fakad a nagyság, hogy valaki magasra helyezi magát, hanem ha megalázza önmagát, és Jézushoz hasonlóan szolgai szerepet ölt magára (Fil 2,1–11).

Jézus attól is óvta követőit, hogy Istenhez gőgös lelkülettel és önelégülten próbáljanak közeledni. Elmondott egy példázatot is két emberről, egy megrögzött bűnösről és egy kiváló vallási vezetőről (Lk 18,9–14). A vallási vezető magabiztosan lépett Isten elé, megköszönve neki, hogy nem olyan, mint az a másik, bűnös ember. Ezzel szemben az a megátalkodott bűnös csak távol mert megállni, lehajtotta a fejét, és arra kérte Istent, hogy bűnei ellenére irgalmazzon neki.

Jézus követőinek Isten kegyelmében és irgalmában kell bízniuk, tudva, hogy önmagukban és önmaguktól nincs semmijük, amit fölajánlhatnának Istennek. A büszkeség pusztulásba visz, az alázat pedig Isten kegyelméhez vezet el.