A Mt 13. fejezetében Jézus példázatok segítségével magyarázta el, hogy milyen Isten országa. Sőt úgy döntött, hogy ez alkalommal semmit nem mond az összegyűlt sokaságnak példázatok használata nélkül. E helyen nincs mód részletesen kifejteni, hogy miért ezt a tanítási stílust választotta, de az biztos, hogy beteljesítette azt, amit a Zsolt 78,2 versében olvashatunk: „Példabeszédre nyitom számat, rejtett dolgokat szólok a régi időből.” (Ezt a Mt 13,35 verse idézi.)

Jézus példázatai – az irgalmas samaritánus, a tékozló fiú stb. – a Szentírás legismertebb szakaszai közé tartoznak. A tömény teológiai nyelvezettel elmondott, bonyolult tanítások helyett Jézus általában egyszerű, a mindennapi életből vett példákkal tanított meg egy-egy igazságot. A Lk 15. fejezetében például egy elveszett pénzérme, a Mt 13. fejezetében pedig a különböző helyre hullott magok példáját használta szemléltetésül.

Néhány esetben úgy vonta le a következtetést a példázatból, hogy kérdést tett föl a hallgatóságnak, mint például az irgalmas samaritánusról szóló példabeszéd esetében: „E három közül azért mit gondolsz, ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett?” (Lk 10,36) Máskor ő maga magyarázta meg a példázatot (Mt 13,18–23). Olyan is előfordult, hogy a példázat csak arra szolgált, hogy még jobban megerősítse meggyőződésükben azokat, akik elutasították őt (Mk 4,11–12). Ezekben az esetekben a példázat egyszerűsége éppen az ő vakságukra mutatott rá.

Miközben előfordulhat egy-egy példázat esetében, hogy magyarázatra szorul, hogy mi mit jelent benne, a példázatok nem feltétlenül allegóriák, amelyekben minden egyes részlethez valamilyen konkrét lelki üzenet vagy spirituális szimbólum köthető. Például a tékozló fiú példázatában helytelen volna az atya gyűrűjének túlzottan konkrét jelentést tulajdonítanunk. Ezenkívül a példázatoknak sokszor nem csak egy üzenetük van. Például az említett példázatban az apa Istent jelképezi, de az is világos, hogy az idősebb testvér az önigazoló farizeusokat jeleníti meg, akikhez Jézus éppen akkor szólt.

Jézus tanítási stílusa sok tekintetben ugyanarra irányult, mint amire a 78. zsoltár. Jézus példázatai – csakúgy, mint előtte hosszú évszázadokkal a zsoltáros szavai – tanították „a jövő nemzedéknek is… az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett” (Zsolt 78,4).

Ászáf tanítókölteménye. Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek! Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni. Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak. Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. Ne legyenek olyanok, mint őseik, a dacos és lázadó nemzedék, az állhatatlan szívű nemzedék, amelynek lelke nem maradt hű Istenhez.

ZSOLTÁROK 78,1–8