A magányosság az egyik legnehezebben kezelhető állapot. Mindnyájan találkozunk vele, különböző mértékben szenvedünk tőle, és többféle módon találhatunk rá megoldást. Akármennyire szeretetteli is a közeg körülötted, te éled a saját életed. Meg lehet találni azokat a megközelítéseket és kapcsolati lehetőségeket, melyek feloldják a magányt, sőt, adott esetben értelmet adnak neki.

Élni annyi, mint kapcsolatokban élni – hangzik az ismert idézet, és emiatt válunk magányosabbá, ha szűnnek vagy lazulnak a kapcsolataink. Változás egy fiatalnak, ha véget ér valamelyik iskolája, és azzal a megszokott, mindennapi baráti kör is – abban a formában – megszűnik. Ugyanígy, ha munkahelyet váltunk, vagy bármilyen, addig megszokott közös tevékenység megszűnik, legyen az sport, kórus, önképző kör vagy gyülekezet. A hiány egy darabig bénítólag hat, mert a társaság visz, hordoz, ellát hatásokkal. A legnehezebb, a szeretett társunk elvesztése miatti magunkra maradás. Ne hagyjuk, hogy a kesergés, a másokkal való negatív összehasonlítgatás (abból amúgy szinte mindig vesztesen jövünk ki) vagy az apátia kerekedjen felül. 

Mindig van olyan kör, ahova be lehet kapcsolódni: egy közösség, ahol a hitedet megélheted, ahol sportolhatsz, énekelhetsz vagy segíthetsz az elesetteken. Ugyanakkor sok ember ilyenkor jut elég időhöz, hogy készítsen egy listát a számára fontos emberekről, rendszeresen imádkozzon értük, illetve időről-időre felhívja őket, találkozzon velük. Ne zárkózz be, ne húzódj ki, a tetteidre, a szakértelmedre, a tapasztalatodra, a szavaidra, a segítséget adni tudásodra szüksége van a környezetednek. A Biblia legelső ténymegállapítása, hogy: nem jó az embernek egyedül. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy ne maradjunk egyedül. Ez a mi részünk. Ha sokáig volt társad, és ő előrement az örök hazába, akkor újra kell tanulni az életet – immár nélküle. Az űr és a fájdalom persze ott maradnak, de a vele töltött idő egy részét át kell tudnunk terelni mások felé. 

Persze lehet olyan helyzet, amikor szükségünk van az egyedüllétre, ami pozitív. Mérleget vonunk, átnézzük az életünket, összegzünk, bocsánatot kérünk attól, akit megbántottunk. Ilyenkor jöhetünk rá, ha valakivel megromlott a kapcsolatunk, és akkor elmegyünk, és tisztázzuk a dolgot. A legtöbb ilyen esetben kiderül, hogy valami félreértés zavart be és idegenített el bennünket egymástól. Akkor is kell a magunkbani lét, amikor nagyon pörgős életet élünk. Ha hazaérünk, akkor adjanak 10-20 percet, hogy leülepedjenek a dolgok, és át tudjak állni otthoni üzemmódba. Olyan is kellhet, hogy elvonulok egy-egy napra, és pihentebben, letisztultabban kap vissza a környezetem. Hagyjatok magamra – hangzik a kérés, és ekkor magára kell hagyni, mert arra van szüksége. Ha viszont egy társaságban régóta nem jelentkezik valaki, akkor fel kell keresni. Ugyanígy, ha komoly válságon megy át, akkor nem tolakodóan, de meg kell közelíteni, finoman kérdezni, biztatni, rendelkezésre állni. Sokat jelent, ha tudják, hogy számíthatnak ránk.

A magány legmélyebb feloldása pedig Jézus bevonása az egyedüli létbe. Az is sokat jelent, ha beleérzel a másik állapotába, mert ha te is átmentél ugyanazon, akkor megértheted őt. Isten tökéletesen tisztában van a mi kínlódásainkkal, ám ezt az tette teljessé, hogy idejött a Földre, és maga is átélte azokat. A magány egyfajta árvaság, felnőttként is a magárahagyatottság érzése. Jézus, amikor haldoklott, a legmélyebb egyedüllétet élte át, mert szeretett Apja is elhagyta, mivel bele kellett mártóznia a gonoszságba, hogy átvegye rólunk annak büntetését. Ezek miatt tud azonosulni a te és az én legmagányosabb pillanatainkkal is, és képes láthatatlanul odaülni mellénk, átfogni a vállunkat, és letörölni a könnyeinket. Érezteti, hogy van még jövő, és majd álljak újra a lábamra, először csak lépegessek, de egy nap újra szaladhatok majd. Nem lehet bizonyítani, hogy ott van, de ha odahívod, odamegy, és te tudni fogod, mert összetéveszthetetlen a jelenléte. Vele más lesz az egyedüllét. 

Nem jó a magány, de tehetünk ellene, és hívhatunk látható és láthatatlan segítséget. Meg mi is segíthetünk egy másik elesettnek. Mert minden nap hasznossá tehető, még sírva, fájlalva, hiányokkal, vérző sebekkel is. Rajtunk múlik. Az aktivitás és a segítségkérés is. Mert – ahogy láthattuk abban a gyönyörű filmben – az élet szép.