Nappal egy felhő takarta be Isten lakhelyét a szent sátorban. Így érintkezett velük. Éjjel ez a felhő tűzzé vált, és az egész nép láthatta az Úr mindent felemésztő jelenlétét. Amikor Isten azt akarta, hogy tábort bontsanak, és induljanak máshová, akkor a felhő fölemelkedett, és előttük haladt, hogy elvezesse őket a következő helyre. Isten útmutatása egyszerű volt: maradj, amíg ott a felhő- és tűzoszlop; indulj, amikor az elindul. Így az emberek egészen nyugodtak lehettek afelől, hogy Istent követik, és hogy arra haladnak, amerre ő akarja.

Ugyanez az egyszerű üzenet vezeti be Jézus földi szolgálatát is. „Kövessetek engem” – mondta Jézus az éppen elhívott tanítványoknak (Mt 4,19). Az ezután következő három év során végig Isten Fia mellett maradtak, míg ő bátran hirdette, hogy Isten országa elérhető, és számtalan csodás jellel demonstrálta, hogy egy új korszak köszöntött be. Jézus követése nagyon hasonlított tehát arra, ahogyan Izráel népe követte Istent a pusztában. Amerre Jézus, arra mentek a tanítványok is, és ott részesültek jelenlétének és gondoskodásának áldásaiból.

Jézus halála és feltámadása után elküldte a Szentlelket, hogy minden későbbi hívő számára utat mutasson a tekintetben, hogy miként követhetik Jézust. Ha egy hívő embert betölt Isten Lelke (Ef 5,18), és nem tesz olyasmit, amivel kiolthatná a Lelket, akkor képes követni azt az utat, amelyet Isten kijelölt az élete számára. Ez az ösvény lehet, hogy kevésbé tűnik egyértelműnek, mint a felhő- vagy tűzoszlop követése a pusztában, vagy mint Isten Fiát követni, amikor a földön járt. Viszont a hívők betöltekeztek Isten Lelkével, ami azt jelenti, hogy az erő arra, hogy Jézusnak engedelmeskedjenek, és őt kövessék, immár belülről fakad. Isten népe már nem külső jeleket követ, hanem Isten Lelke bennük van, és így irányítja minden lépésüket, hogy az ő útján járjanak.