A 37. zsoltárban a nehézségekkel küzdők biztatást kapnak a tekintetben, hogy a bűnösök nem maradnak fenn örökké, viszont „[a] szelídek öröklik a földet, és elégedettek lesznek sorsukkal” (37,11). Sok száz évvel később Jézus hasonlót mondott a Hegyi beszédben, azzal biztatva tanítványait, hogy függetlenül attól, hogy éppen hogyan érzik magukat, a szelídek „öröklik a földet” (Mt 5,5). A mai olvasók számára talán nem egyértelmű e két igevers üzenete, mert nem egészen értjük a „szelíd” szó jelentését. A mai szótárak sokszor még inkább megerősítik a kifejezéshez kapcsolt negatív felhangokat, mert olyan szinonimákkal magyarázzák, mint „félénk”, „idomított”, „engedelmes” vagy „könnyen kezelhető”. De mivel Jézus saját magára is ugyanezt a görög kifejezést használta (11,28–29), jobban megértjük, hogy mit is jelent a szelídség, ha a bibliai jelentését vesszük figyelembe.

A Szentírás azt állítja Krisztusról, hogy senki nem ér föl vele hatalomban és tekintélyben (Mt 26,53; 28,18; Jn 1,1–4; Kol 1,16; Zsid 1,3). Mégis annak ellenére, hogy Isten Fiaként minden jog birtokában volt, önként alávetette magát az Atyának (Jn 8,28; 12,49–50; 14,10; Fil 2,6–8). Az emberekkel való kapcsolatában itt, a földön magabiztos és határozott volt azokkal szemben, akik Istennel szembehelyezkedtek, vagy félreértették őt, és minden félelem nélkül beszélt velük (Mt 23,13–39); ugyanakkor a rászorulók számára elérhető volt, együttérző és gyöngéd (9,36; 14,14; 20,34; Mk 6,34; Lk 7,13; Jn 11,34–38).

Jézus egy a mezőgazdaságból vett hasonlatot alkalmazott, a járom vagy iga képét, amikor követőit arra hívta, hogy ha hozzá kötődnek, akkor vegyék magukra a szelídség alapbeállítottságát (Mt 11,28–29). A járom egy fából készült alkalmatosság, amelyet az állatok nyakára helyeztek, így kapcsolva össze két vagy több állatot, hogy az ekét vagy a kocsit húzzák. Krisztus megígérte, hogy ha a hívők önigazságukat föladva önként alávetik magukat neki, akkor megszabadítja őket attól a hiábavaló fáradozástól, hogy Isten előtt elismerést szerezzenek (Róm 3,20), és helyette isteni megnyugvást ad a lelküknek (Mt 11,29). Nagyon sok minden van ebben a világban, ami az embert kiszipolyozza és kimeríti, de Jézus azt ígéri, hogy helyreállítja, táplálja és új erővel ruházza föl a szelídeket. Erőt ad nekik arra, hogy azzal a bizonyossággal tudjanak szembenézni bármivel, ami az életben éri őket, hogy Isten „az erősségük a szükség idején” (Zsolt 37,39), és hogy „[a]z igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta laknak” (37,29).