A Jeremiás 39 a bukást írja le. Jeremiás szolgálatán keresztül Isten figyelmeztette népét, hogy tetteiknek meglesz a következménye; mivel nem tértek meg, és nem tartottak bűnbánatot vétkeikért, sorsuk megpecsételődött. Izráel népe Isten igazságának az elutasítását vetette, ezért pusztulást és fogságba hurcoltatást aratott (Gal 6,7). A Jer 39,1–10 része leírja a város népére engedetlensége miatt kiszabott büntetés borzalmait.

Ahogyan azt Cidkijjától várni lehetett, megpróbált éjjel kiszökni a városból, de elfogták és fogolyként vitték Babilonba, ahol haláláig raboskodott (Jer 52,11). Isten a Bibliában nem a levegőbe beszél. Nem blöffölt, amikor Jeremiás által ítéletet hirdetett.

Fontos, hogy a mai hívők tisztában legyenek vele: amit Isten a Bibliában mond, az az ő szava, annak pedig súlya van. Ezért az sem blöff, amikor Jézus azt mondta: „Aki azért vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32–33) Ezek a szavak is valóra válnak az ítélet napján.

Jeruzsálem népe úgy döntött, hogy elhagyja Istent, ezért viselnie kellett engedetlensége következményeit. Igen, Isten valóban hazahozta a babiloni foglyok egy részét hazájukba, de csak hetven évvel a Kr. e. 605-ben történt kitoloncolás után. A legtöbben közülük már nem élték meg azt, hogy a nép megtapasztalhatta Isten kegyelmét, és visszatérhetett Jeruzsálembe. A hívőknek ma is rá kell ébredniük, hogy kicsoda Isten, és mit vár tőlük mint királysága polgáraitól, hogy megtapasztalhassák kegyelmét, amikor majd visszatér, és megosztja azokkal, akik várják őt.