Amikor Izráel a Sínai-hegynél táborozott, Isten az egész néppel szövetséget kötött. Ezt szokás mózesi szövetségnek nevezni, ugyanis Isten Mózes révén adta a Törvényt, amely megszabta az Isten és népe közötti kapcsolat kereteit. Az ókori szerződések mintáját követve a Törvény egy olyan kapcsolatot rögzít, amelyben egy magasabb rangú fél (Isten) és az ő alárendeltjei (Izráel népe) vesznek részt. A Törvény bevezető részében Isten emlékezteti a népet arra, hogy ő hűséges, és hogy miként gondoskodott róluk a korábbiakban.

Isten népe azzal fejezte ki identitását – miszerint szent nép az őket körülvevő pogány népek között –, hogy engedelmeskedett a Törvénynek. Az izraeliták Isten következetes szeretetét élvezhették, az ő drága kincse voltak (2Móz 19,5–6). A Törvény révén különleges lehetőséget kaptak arra, hogy megértsék, miképpen is tervezte el Isten az ő népe életet, az emberek egymással való kapcsolatát, illetve azt, hogy miként közelítsenek hozzá. Ez a sajátos életforma egyúttal a környező népek számára is láthatóvá tette Isten dicsőségét. Az volt a cél, hogy a többi nép – látva Izráelt – közeledjen Istenhez, és megismerje őt.

A 2Mózes 20. fejezetben található rendelkezések azt az igaz életet írják körül, amelyet Isten a saját népétől elvárt. Az első tíz törvény arról szól, hogy Isten mindenek felett való, és mindennek Ura, valamint hogy miként lehet őt méltóképpen imádni. Ezután pedig arról van szó, hogy mi következik az Isten iránti szeretetből az Isten képére teremtett többi ember iránti szeretetre nézve.

Jézus is azt mondja, hogy a Törvénynek ez a két fő oszlopa. Amikor megkérdezték tőle, hogy melyik a legfőbb parancsolat, akkor az egész Törvényt a két fő parancsolatban foglalta össze: szeretni Istent és a másik embert. Az egész törvény és a próféták mind ettől a két nagy parancsolattól függenek, mondja Jézus (Mt 22,37–40). Ez az egyszerű megfogalmazás nem szűkíti a Törvény széles látókörét, ellenben rámutat, hogy engedelmességet követel. Ha valakinek a szíve az Isten és az emberek iránti szeretettel van tele, akkor az túlcsordulva számtalan konkrét cselekedetben ölt testet. Az egyház mint Isten szeretett népe arra hivatott, hogy Jézus áldozatának mintájára maga is odaszánja magát Isten és az emberek szeretetére, és így betöltse Krisztus törvényét.