A király, akiről a 45. zsoltárban szó van, más királyok felett áll. Népe tiszteli, és Isten is elismeri. Azt mondja róla a zsoltár, hogy „a legszebb az ember fiai között” (Zsolt 45,3), aki az „igazságért, szelídségért és jogosságért” fáradozik (45,5), és akinek a trónja örökkévaló (45,7). Mindezek kifejezetten Jézusra mutatnak. Ő a királyok Királya, akit Isten felmagasztalt, és akinek mindenek felett való nevet ajándékozott (Fil 2,7–9). Jézus az igazság (Jn 14,6), a földön valaha élt legalázatosabb ember (Fil 2,8); szolgálata és egész élete mindig arra hívta az embereket, hogy Istennek éljenek, és az ő igazságát keressék (Mt 5,6). Isten népének „diadalmat ad[…] a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Kor 15,57). Jézus Isten jobbján ül, és trónja „mindörökké megáll” (Zsid 1,8).

A 45. zsoltár egy szerelmes ének – egy királyi esküvőre szóló ének, amely a házasságot ünnepli fejedelmi módon. A király és szerelmese házasságát. A király mélyen szerelmes menyasszonyába, akit az ének arra biztat, hogy tisztelje és csodálja urát (Zsolt 45,12). Ez a zsoltár mint prófécia leírja Jézusnak, az Isten által megígért Messiásnak, a legfőbb és legnagyobb Királynak (45,7–8) a dicsőséges uralmát, illetve azt, hogy az egyház az ő szent menyasszonya.

Jézus, a mindenség Királya örökkévaló szeretettel hívja az egyházat arra, hogy az ő szent menyasszonya legyen, és arra kéri, hogy mire visszatér, készüljön föl (Jel 19,7). Az esküvő közeledtével a menyasszony várakozásai egyre fokozódnak. Hosszú hónapok előkészületei mind arról az egy napról szólnak. A menyasszony a lehető legszebb, szándékai és várakozásai a legtisztábbak. Szívében túlcsorduló öröm, vágyakozik a vőlegénye után. Pont így kell az egyháznak vágynia az eljövendő Királyra, Jézusra, és a találkozásra való felkészülés lázában kell égnie, miközben énekli: „…jöjj, Uram, Jézus!” (22,20)