A Dal felvetései

Az örök kérdés: direkt vagy indirekt legyen egy hívő énekes?

Jézus nagyobb

Jézus nagyobb. Ez a zsidókhoz írt levél egyik legfőbb témája. Jézus nagyobb minden ószövetségi személynél, szokásnál, elvnél vagy eljárásnál.

Imádkozzunk Ukrajnáért!

Ahogy az Ukrajna és Oroszország közötti erőszak fokozódik, szívünkben hordozzuk a kárpátaljai magyarság és ukrán testvéreink sorsát Isten beavatkozását kérve értük. Hívunk téged is,...

Rómaiakhoz írt levél

A múlt a múlté

Ha a múlt rosszát beengedjük a jelenbe, akkor egy újabb rossz múltat hozunk létre a jövőben.

A rabszolga is testvérünk

Az evangélium ereje minden környezetben, minden emberi szinten létezhet. Pál Filemonhoz intézett szavai segítenek az egyháznak megérteni, hogy Krisztusban új értékrend jött létre.

Álom és megvalósulás

Ha kapsz egy álmot, akkor tarts ki, bármeddig is tart, míg az beteljesedik.

Az evangélium mindenkié

Titusz az első keresztények kis csapatának tagja volt. Szenvedélyes vágy hajtotta őket, hogy eljuttassák Jézus Krisztus evangéliumát az addig még el nem ért embereknek.

A Dal – Köszönet az úttörőknek!

Múlt szombaton két hívő énekest is láttunk, hallottunk A DAL című tehetségkutatóban, és mindkét ének nagyon eredeti volt – nem véletlen, hogy eljutottak idáig.

A keresztény élet jellemzői

Amikor arról beszéltek, hogyan éljenek a keresztények, Pál és más újszövetségi írók gyakran éltek analógiákkal vagy metaforákkal. E hasonlatok segítenek a hívőknek tisztábban megérteniük, mit vár el Isten az övéitől. Tekintsünk át néhány újszövetségi metaforát a keresztény élettel kapcsolatban!

A keresztény élet kézikönyve

Timóteushoz írt utolsó levelében Pál összefoglalja a Jézus örömhírén alapuló hűséges keresztény szolgálat létfontosságú alapelemeit a fiatalember számára, akit „fiának” tekint a hitben. Nemcsak a Timóteushoz hasonló lelkipásztorok, de minden hívő ember gyakorolhat örökké tartó hatást a világra, ha betartja Pál időtlen tanácsát.

Casting Crowns - Healer

Casting Crowns: Healer

A Healer egy időszerű és szívből jövő album, amely meghívja Istent, hogy Ő legyen a gyógyító az életünkben.

Nathan Sheridan

Nathan Sheridan

Jóképű, laza és energikus – joggal gondolhatjuk, hogy biztos jól tartotta őt az élet. Pedig nagyon nem.

Szakadjatok el

Ahogyan a só elveszíti értékét, ha elveszíti sós ízét, a hívő is elveszíti lelki értékét, és nem tud elérni másokat, ha viselkedésével utánozza a világ bűnös mintázatait.

Skillet: Dominion

A káosz és bizonytalanság idején, amelyet a folytatódó világjárvány táplál, a Skillet frontembere, John Cooper a pozitív lázadás üzenetét hirdeti.

Jézus: Nagy királyunk – Dániel

Dániel próféta könyve két különböző irodalmi műfaj sajátos elegye. Először is történeti beszámoló Isten népének az életéről a babiloni fogság idején; másodszor pedig olyan prófétai látomások gyűjteménye, amelyek Isten eljövendő királyságáról szólnak.

Megfeszítve Krisztussal

A kereszténység középpontjában a teljes változás áll: megváltozik Isten előtti helyzetünk, a jelen világról alkotott nézetünk, és még az is, ahogyan a keresztről gondolkodunk.

Életrevaló ötletek

Aki segíteni akar, az legyen kreatív és találékony. Erre mutatunk be egy nagyszerű példát Izraelből.

Rebecca St. James & for KING & COUNTRY

Rebecca és híres testvérei

Különleges érzés lehet az, amikor heten vagytok testvérek, te ismert énekes leszel, majd pár év múlva két öcséd még nálad is híresebb lesz. 

MABIM DICS: Hozzád tartozom

A Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió dicsőítő csapatának legújabb dala vidám, örömteli módon tesz vallást arról, hogy Istenhez tartozunk. Hallgassátok meg ti is! Mielőtt éltem...

Június 1: Chris Tomlin a miskolci Ez az a nap!-on!