Hogyan gyűlölhetem azt, akit szerettem?
Vigyázzunk, hogy az érzelmeink ne ragadjanak magukkal. Sem túl erre, sem túl arra.
Vigyázzunk, hogy az érzelmeink ne ragadjanak magukkal. Sem túl erre, sem túl arra.
Egyszer, egy sok mindenhez értő lakatost megkért a barátja, hogy menjen el vele egy fagyikészítő gépet megjavítani. Este fogtak hozzá, és a fizetségen felül annyi fagyit ehettek, amennyit csak akartak. Emberünk jó sok adagot betermelt, majd utána 20 évig rá se tudott nézni a fagylaltra. Egy hasonló történet olvasható Dávid király egyik fiáról, aki beleszeretett a féltestvér húgába. Nem volt esélye hivatalosan elvenni, s csak emésztődött. Egy rafinált barátja tanácsára betegnek tetette magát, és több testvére közül ezt a lányt kérette ápolni. Aztán erőszakot vett rajta, és ekkor valami nehezen megmagyarázhatatlan történt: „Azonban rögtön ezután annyira meggyűlölte, hogy ez a gyűlölet még annál a szeretetnél is erősebb volt, mint amit előzőleg érzett iránta. Ezért durván kizavarta a házából. „Menj innen! Kifelé!” — mondta neki.” (2. Sámuel 13,15).
Van bennünk valami hajlam, ami miatt annyira ellenszenves lesz az, aki előtte oly vonzó volt, vagy akit annyira bálványoztunk. Ennek több oka is lehet, de ha vigyázunk, akkor egyik sem esik meg velünk, vagy ha így jártunk, akkor visszatérhetünk a normál kerékvágásba. Ha annál, akiért úgy odavagyunk, felfedezünk valamilyen jellembeli rútságot, akkor olyan mértékű csalódottságot élhetünk át, ami miatt teljesen ellene fordulhatunk. Ez lehet közösségek tagjai között, a főnököd, vezetőd iránt, de családi kapcsolatokban is. Ezután pedig jön a fröcsögés, a másik kiadása, valami leállíthatatlannak tűnő bűzös folyamat.
Akkor mi volt az előtte, nem is volt igaz talán? De, igen, csak a világos átfordult sötétbe, a tűzből pedig jég lett. Milyen kifejező szó, hogy: ki-ábrándul. És ez akkor is így van, ha előtte nem ábránd volt, hanem valódi jó és szép. Soha nem érdemes kidobni teljesen a múltat, mert igenis volt benne érték és kellemetes emlékek is. Egy ellenszenvnek sincs joga elvinni/elragadni engem oda, ahol ezek a negatív érzések a meghatározóak. Ha pedig a negatív érzések éveken át gyűlnek, akkor egyszer csak robbanhatnak. Így fordulhatnak egymás ellen – néha egy pillanat alatt – házaspárok, üzletfelek, alkalmazottak, gyülekezeti tagok és legjobb barátok is. Jellegzetessége, hogy gyorsan megy végbe. Ha hagyjuk.
De, ne hagyjuk! Ismerjük fel, hogy a sérelemre, csalódásra rádobtak egy negatív érzelmi bombát, és mi már a robbanásra reagálunk. Az pedig rombol és roncsol, és a másikat messzire taszítja a gonosz gránát okozta légnyomás. Ha ilyen esett meg velünk, azonosítsuk be, és menjünk vissza a valaha oly sokat jelentő másikhoz, és – amennyire lehet – állítsuk helyre a kapcsolatot. Sokszor ez erősebb, szebb, mélyebb lesz, mint annak előtte. Tűzben próbált. Ám ez a tűz ne égesse fel utánunk azt, amihez semmi köze. Ne hagyjuk magunkat berángatni, bepörgetni, ne gyűjtsük hónapokon, éveken át a kibeszéletlen rossz hatásokat. Kezeljük időben, hozzuk rendbe, tisztázzuk, csendesítsük le háborgó lelkünket, és szépen, tisztán bocsássunk meg – akár él az érintett, akár már nem.
Ez a győzelem a mi lelkünk helyreállítása. És mostantól – miután kivetettük a szívünkből – töltsük ki jóval ennek a szörnyületnek a helyét. Ha kifordultunk önmagunkból, akkor forduljunk be újra. Bánjunk jól magunkkal, és azokkal is, akiket szerettünk, majd gyűlöltünk – és akiket most egyszerűen el- és visszafogadhatunk. Tegyük meg, s maradjon is így.