Úgy tűnik, hogy minden páratlan számú vers az emberi fél szövetségi kötelezettségeiről szól, a párosak pedig az isteni fél vállalásairól. Az 1., 3., 5., 7., 9. és 11. vers az olvasóval szembeni elvárásokat írja le: tartsa meg Istennek, az Atyának a parancsait; kösse a hűséges szeretetet a nyakába; bízzon az Úrban teljes szívéből; ne a saját elgondolása szerint legyen bölcs; nagyvonalúan adakozzon, és örömmel fogadja az Úr fenyítését. A 2., 4., 6., 8., 10. és 12. vers pedig elmondja az olvasónak, hogy az Úr mindezért hosszabb élettel, Isten és emberek előtti kedvességgel, útmutatással, egészséggel, gondoskodással és szeretetteljes intéssel ajándékozza meg. Azok, akik teljesítik a maguk részéről az Úr iránti hűség jelentette kötelezettségeket, és az ő bölcsessége szerint élnek, azok megtapasztalják, hogy az Úr is betartja a maga vállalását, megáldja és gyarapítja őket.

Föl kell tennünk a kérdést, hogy volt-e valaha is bárki, aki megtartotta a szövetséget, és részesült ezekben a jutalmakban. A válasz egyértelműen igen: Jézus Krisztus. A Lk 2,52 verse éppen a Péld 3,4 versére utalva mutat rá, hogy mindez Jézusban teljesedik be: „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testének állapotában és az Isten és az emberek előtt való kedvességben.” A jó hír pedig az, hogy Jézus valójában az ő népét képviseli az Atya előtt ebben a szövetségi kapcsolatban. Az emberiség képviseletében teljesítette az emberi kötelezettségeket, majd magára vette az átkot, amelyet az emberiség érdemelt szövetséget megszegő magatartása miatt. Átélt betegséget, fájdalmat, megtapasztalta az ellenségek támadását és a korai halált.

Amiatt, aki ő, és amit tett, képes minden olyan szövetséget megszegő ember számára teljes bocsánatot adni, aki hisz benne. Jézus megfelelt az igaz emberség mércéjének, mert betartotta a szövetség emberi oldalának a feltételeit. E teljesítményét Isten azoknak tulajdonítja, akik azonosulnak Jézussal a belé vetett hit által. Így nem a maguk, hanem Jézus érdemei alapján ők élvezhetik azokat az áldásokat, amelyek a szövetség megtartásához kapcsolódnak. Azokat, akik Krisztusban vannak, Isten a Szentlélek által az ő szövetséget megtartó Fiához hasonlóvá formálja, ehhez időnként a fegyelmezés eszközeit is alkalmazva (Péld 3,11–12; Zsid 12,5–6).

1Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, 2mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked! 3A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! 4Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél. 5Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! 6Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. 7Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az URat, és kerüld a rosszat! 8Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. 9Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, 10akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. 11Az ÚR intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! 12Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

PÉLDABESZÉDEK 3,1–12