Dávid élete mindezen vonásai és eseményei beleilleszkednek Isten kegyelmének a nagyobb lélegzetű történetébe. Az Úr alapozta meg Dávid királyságát. Dávid eszköz volt az Úr kezében arra, hogy népét egyesítse és a Közel-Kelet legerősebb katonai hatalmává tegye a maga korában. Isten Dávid révén érte el, hogy Izráel mint állam helyet kapjon a közel-keleti népek között, és kiterjessze határait Egyiptomtól az Eufrátesz folyóig. Végül aztán Isten nyugalmas időket is adott Dávid életében (2Sámuel 7,1), ami lehetővé tette a háborúhoz szokott király számára, hogy a jövőre is gondoljon. Dávid szeretett volna templomot építeni az Úrnak, de Istennek más terve volt (7,2–7).

Isten Nátánon keresztül világossá tette, hogy Dávid jó szándékú tervei helyett neki nagyobb ívű elgondolásai vannak. Dávid vezetése révén Isten örökkévaló népet alapított. Isten terve az volt, hogy valóra váltja azokat az ígéreteket, amelyeket az Egyiptomból való kivonuláskor tett népének, megerősítve szövetségét Dávid utódaival (7,8–17). Dávid fia, Salamon lesz az, aki örökre megszilárdítja a zsidó népet, és ő építheti meg azt a házat, amelyben Isten neve lakik majd (7,13).

A 7,18–29 részben olvasható imádsága végén Dávid összefoglalja az Úrnak adott válaszát. Isten ígéreteire alázattal felel. Ezek az ígéretek végső soron az Újszövetségben teljesedtek be Jézus születésével, életével, halálával és feltámadásával. Dávid szavai Isten ígéreteinek, megváltó művének nagyobb ívére mutatnak (7,22–24). Dávid tehát itt ébredt rá arra, hogy Isten nagyobb tervének a fontos részévé válhatott. Isten mintegy mozaikdarab gyanánt fölhasználta Dávid életét és munkáját annak a nagy képnek a részeként, amely a teljes Szentírásban tárul föl előttünk: Isten üdvtörténetében.

Isten megengedte Dávidnak, hogy belepillanthasson dicsőséges tervébe: Isten saját királyságát alapította meg, amely – Dávid utódai révén – örökkévaló. Ezek az ígéretek Jézus földi szolgálata idején kezdtek beteljesedni. Jézus keresztre feszítésekor, valamint halál feletti győzelme révén véglegesen valóra váltak (Lk 2,4; 20,41; Jel 3,7; 5,5; 22,16). Jézust a magasságos Isten Fiának hívták, aki átvette atyjának, Dávidnak a trónját, és akinek a királysága sosem ér véget (Lk 1,32–33). Egyértelmű, hogy Jézus volt az a bizonyos személy, akiben beteljesedtek a Dáviddal kötött szövetség ígéretei. Míg Dávid minden más utódja bűnös volt, elégtelennek bizonyult, és végül meg is halt, Jézus az igazi Utód: tökéletes életet élt, és legyőzte a bűnt és a halált.

“Akkor nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek URa Izráel Istene! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt.”

2SÁMUEL 7,26
Szólj hozzá te is!