Malek Andrea & Jáger Bandi - Kegyelmed oly nagy

Malek Andrea & Jáger Bandi: Kegyelmed oly nagy

Nemrég elkészült Malek Andrea és Jáger Bandi közös szerzeményének, a Kegyelmed oly nagynak a hivatalos klipje. A dal a 2020-as Szikra-díjon első lett a legjobb dicsőítő dal kategóriában.

Útjára indul az online Ez az a nap! Magazin!

Nagy örömmel adunk hírt róla, hogy a mai nappal életre kel internetes magazinunk! Kiadványunkban elsősorban a hazai és külföldi keresztény zenei élet híreit szeretnénk összegyűjteni. Emellett kiemelt hangsúlyt fektetünk alapítványunk életének a bemutatására és szerteágazó szolgálatunk nyomon követésére. Fontosnak tartjuk azonban azt is, hogy mindezek mellett lelki írások, bátorító és buzdító üzenetek is helyet kapjanak.

Gyülekezés Ez az a nap! 2015 előtt

20 dolog, amiért hálásak vagyunk

2000. június 10-e nagy nap volt az Ez az a nap! életében, ekkor tartottuk ugyanis első rendezvényünket, a millenniumi Jézus felvonulást, amikor 25 ezer fő vonult végig Budapest utcáin Jézust dicsőítve és Isten nevét felemelve. Akkor még nem sejtettük, hogy egy évtizedeken át tartó utazás indul el, mely tengernyi áldást hoz sokak számára. A születésnap alkalmából összegyűjtöttünk 20 hála okot, melyekért köszönettel tartozunk Istennek!

Hazai keresztények angol dalai Spotify playlist

Angolul éneklő magyar előadók Spotify-on

Különleges lejátszási listát készítettünk Spotify-on: olyan dalokat válogattunk össze ahol magyarok, vagy hazánkhoz kötődő külföldi előadók angolul énekelnek.

Örökké – Nem ide szántak minket

Valakinek és valahova szántak bennünket. Ez a valaki Jézus, a hely pedig a menny. Isten megígéri, hogy minden gyermeke – bárki, aki Jézusba veti hitét, hogy általa megmeneküljön a bűntől és az örök haláltól – örökké vele fog élni a mennyben (Lk 24,23–24; Jn 1,12; 3,16; 1Thessz 5,10). De milyen lesz pontosan ez az örök élet Jézussal a mennyben?

Mező Misi Ez az a nap! Roadshow 2020 Eszék

Interjú Mező Misivel

Mező Misit a Magna Cum Laude frontembereként ismerte meg az ország. Megtérése után szólóban Istent dicsőítő dalokat is elkezdett énekelni, de nem hagyott fel a világi karrierjével sem. Interjúnkban többek között erről a kettősségről kérdeztük.

Pintér Béla Ez az a nap! Roadshow Pécs 2019

Pintér Béla: Isten a stadionban is bizonyságot fog tenni!

Pintér Béla hosszú évek óta hűségesen járja az országot, s hirdeti kicsiny templomoktól hatalmas csarnokokig, hogy Jézus méltó egyedül az imádatra. A Roadshow során ültünk le vele beszélgetni személyes életéről, jövőbeli terveiről és stadionos készülődéséről.

Dics-Suli 2020 album

Dics-Suli: Dics-Suli 2020

Sok más rendezvényhez hasonlóan sajnos a Nyári Dicsőítő Iskola is csak online formában valósulhatott meg. Viszont ennek köszönhetően az idei dalok egy külön albumra...

Kiosztották az idei Dove-díjakat

Évről évre Nashville ad otthont a Dove-díjnak, mely a legjelentősebb keresztény zenei alkotásokat jutalmazza. Idén a koronavírus okozta korlátozások miatt - hasonlóan sok más rendezvényhez - online formában került sor a gálára.

Fridvalszki Gréta - Veled oly csodás

Gréta: Veled oly csodás

Fridvalszki Gréta tavalyi angol nyelvű kislemeze után végre megjelent magyar nyelvű nagylemeze. Az albumon tíz dal kapott helyett, melyeket modern hangzás, komoly keresztény dalszövegek...

MABIM - Te vezetsz engem

MABIM Dics: Te vezetsz engem

Utat mutattál, Uram,Amin el is indultam.Mégis van, hogy sokszor eltévedek,Keresném, de nem látom a fényedet. Elterveztem életem,De Téged nem kérdeztelek.Minden összedőlt, és előttem romok.Legyél...

László Viktor

Egy 20 éves utazás indulása

Az Ez az a nap! rendezvények immár egy két évtizedes utazás állomásai. Bár mindegyiknek megvan az egyedi jellege, az alapelvek sohasem változtak. A kezdetekről László Viktor alapító-főszervező beszélt.

Ararat Worship Collective - Új Szövetség

Ararat Worship Collective: Új Szövetség

Az alig néhány évvel ezelőtt megalakult Ararat Worship dalait nagyon sokan hamar a szívükbe fogadták. Kreatív dicsőítő zeneszámaikat sok százezren látták már YouTube-on, s...

Egyház – Jézus bemutatása a világnak

Nem sokkal feltámadása után Jézus megjelent követőinek, és kijelentette: „…erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig.” (ApCsel 1,8) Erőteljes bizonyságtétel. Ez Jézus szándéka az egyházzal.

Sacro Song (Gável András, Gável Gellért, Mező Misi)

Elindult a Sacro Song

Elindult a Sacro Song elnevezésű keresztény könnyűzenei oktatási program. A projekt célja, hogy a magyar dicsőítésvezetők és keresztény zenei szolgálók minél magasabb színvonalat képviselve...

Friderika- Bárhol jársz

Friderika: Bárhol jársz

Lehetsz éppen fenn a csúcsonvagy egy mély sötét gödör aljántikkasztóan tűző naponvagy egy folyó partján Úszhatsz hűvös tenger mélyénszállhatsz felhők szárnyán Lehetsz az úton...

Rend Collective Budapest Aréna 2017

Örömzene Rend Collective módra

A tábortűz mellett és a tengeren ringatózó halászhajón zenélős, csokornyakkendős csapat. Sokan csak így azonosítják be a különleges hangzással és egyedi stílussal rendelkező, önmagát eklektikus zenészgárdának tartó Rend Collective-et.

Matt Maher - Alive & Breathing

Matt Maher: Alive & Breathing

Matt az elmúlt ősz és tél folyamán négy kislemezt is kiadott, s ezeket gyűjtötte össze márciusban napvilágot látott nagylemezén. Az albumon friss dalok mellett...

Sófár - Egy az Úr, egy a Lélek

Sófár: Egy az Úr, egy a Lélek

A Sófár csapata elkészítette Peter Scholtes katolikus pap 60-as évekbeli szerzeményének, a They’ll Know We Are Christians by Our Love-nak a magyar változatát. A...

Ararat Worship - Hűséges Isten

Ararat Worship: Hűséges Isten

Ki átvezetsz a tengerenHatalmas Úr, ki lépsz a hegyekenKinek hatalma végtelenTe megláttál, s kimondtad a nevem Ki port és tengert alkottálKi szólsz és újra...

Crux - Fényed vezet

Crux: Fényed vezet

Januárban a felvidéki Crux együttes immáron negyedik saját dalokat tartalmazó kiadványa jelent meg. A zenekar célja, hogy énekeiken keresztül megmutassa a világnak az élő...

Keresztény lejátszási listák Spotify-on

Magyar keresztény zenék Spotify-on

Nagymértékben átalakult a zenei piac az elmúlt években: kezdenek eltűnni a lemezboltokban megvásárolható CD-k, s egyre többen online hallgatnak zenét. Hála Istennek napról napra bővül a hazai keresztény zenei kínálat is Spotify-on és a többi online platformon.

Chris Tomlin

Villáminterjú Chris Tomlinnel

Chris Tomlin szüntelenül jelen van dalaival az életünkben. Koncertjei tömegeket mozgatnak meg évről évre, és könnyedén magával ragadja az emberek szívét generációkon átívelve. Munkásságát már Grammy-díjjal is jutalmazták, emellett magáének tudhat rengeteg Dove-díjat és számos más elismerést is. A Time magazin világszerte a legtöbbet énekelt előadóként jellemezte.

Ez az a nap! 2020 Stadion Online Puskás Aréna

20 éves jubileumi Ez az a nap! a Puskás Arénában

Hosszú készülődés, várakozás és Isten akaratának keresése után hálás szívvel tekintünk vissza a július 18-i jubileumi Ez az a nap!-ra. Hisszük, hogy Isten terve volt, hogy online formában valósulhasson meg a rendezvény! Hálásak vagyunk, hogy ennek köszönhetően a stadion befogadóképességének többszöröse vehetett részt Isten imádatában a világ számos pontjáról. Köszönjük a sok visszajelzést, bátorítást, amit tőletek kaptunk!

Nem lehetek mérges azért, mert nincs valamim, inkább azért kell hálásnak lennem, amim van

Nick Vujicic, a karok és lábak nélkül született szónok októberben Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Budapesten tartott több alkalommal telt házas beszédet az Ez az a nap! Roadshow keretében. Üzenetében Krisztusra mutatott a hit, a remény és a szeretet fontosságát a középpontba állítva. A fővárosi előadás előtt beszélgettünk vele.

Leeland - Better Word

Leeland: Better Word

A Leeland Mooring és Casey Moore duóból álló együttes ősszel jelentette meg Better Word című albumát, melyen többen között helyet kapott az utóbbi idők...

Megváltó – Jézus egyedülálló volta

Nyugaton egy időben állandóan azt lehetett hallani: „Jézus a válasz.” Voltak, akik ráuntak erre a felszínes megállapításra, és cinikusan így feleltek: „Jó, de mi a kérdés?” Ebben a gúnyos visszakérdezésben valójában ott rejlik az igazság értékes gyöngyszeme, mert nem érthetjük meg saját kérdéseink mélységét, amíg nem értjük saját magunkat mint kérdezőket.

Pintér Béla - Győzni fogunk

Pintér Béla: Győzni fogunk

Bárhogy is volt, hiszem, győzni fogunkHisz nem a saját erőnkből harcolunkA sereg élén ott áll a FővezérAki volt, Aki van, Aki örökké él! Az...

Passion 2020 konferencia logó Atlanta

Passion konferencia Atlantában

A 90-es évek végétől minden esztendő első napjaiban kerül sor az Egyesült Államokban a Passion konferenciára, a világ egyik legnagyobb keresztény ifjúsági találkozójára. Idén az eddigiekhez képest is nagyobb számban – 65 ezren – gyűltek össze Atlantában, hogy Krisztusra tekintve kezdjék az új évtizedet. Az Ez az a nap! csapatának egy része ellátogatott a rendezvényre, hogy feltérképezze hogyan néz ki egy méreteiben és céljaiban az Ez az a nap! 2021-re hasonlító esemény. Sok élménnyel, tapasztalattal és áldással tértünk haza.

Tibes - Gazdag

Tibes: Gazdag

Az ember várja sokszor ha belül megtörHogy minden oké lesz a körülményektőlAkard jobban és többet és egybőlVedd meg, vagy vedd el, vagy vedd fölA...

Szabó Balázs - Örökség

Szabó Balázs: Örökség

Szabó Balázs év elején megjelent albuma különös egyházzenei utazásra invitálja a hallgatókat. A korong ugyanis régi kedvelt himnuszokat, egyházi énekeket tartalmaz új, modern feldolgozásban....

Ararat Worship Collective - Fájdalmak férfia

Ararat Worship: Fájdalmak férfia

Úgy szerette a világot IstenHogy Gyermekét adta mindenkiértÁrtatlanul szenvedett értemMíg átszegezték lábát, kezét Vállára vett fájdalmat, szégyentBékességünk büntetésétŐ hordozta betegségünketVére szerzett engesztelést Föld és...

Hanna Projekt Ez az a nap! Reménység Este 2020. március 16.

Több százezren kapcsolódtak be a Reménység Estékbe

Nehéz időket élünk, sok bizonytalanság és kérdés van bennünk. Hisszük, hogy ilyen helyzetekben különösen fontos, hogy Istenhez forduljunk imádságban és dicsőítésben. Ezért jöttek létre a Reménység Esték, egy olyan imaközösség, amely a helyszínen ugyan zártkörű, de otthonainkban az internetes közvetítés segítségével mindannyian bekapcsolódhatunk.

Hillsong Worship - Awake

Hillsong Worship: Awake

Az „Awake” különlegessége, hogy a legtöbb Hillsong-albummal ellentétben – melyek élő koncertfelvételek – stúdióban készült. Az album friss erővel tör ránk, s a hatalmas...

Révész Dániel - Bízzál én lelkem

Révész Dániel: Bízzál én lelkem

„Hiszem, Isten arra teremtett, hogy az életem – így dalaim is – Őróla szóljanak” – vall röviden önmagáról Révész Dani, az esztergomi baptista gyülekezet...

Közönség Ez az a nap! Roadshow 2020 Ljubljana

Ez volt az a nap! – Ljubljanában

Sok szlovén szívében különleges helyre került az idei év február 9-ik napja. Az Ez az a nap! csapat önzetlen munkájának köszönhetően egy igazán csodálatos élményben lehetett részünk.

Pintér Béla - A Mennyben tudnak Rólad

Pintér Béla: A mennyben tudnak rólad

Ha viharfelhők gyűlnek fenn az égen, és eltűnik egy időre a napHa hátra kerültél a sor végére, el ne hidd, hogy mindig így marad...

Dicsőítés a Wembley stadionban és a magyar kapcsolat

Les Moir az Integrity Music egyik vezetője, aki az elmúlt évtizedekben jelentős szerepet töltött be a keresztény zenei színtéren. Alábbi írásában arra emlékezik vissza, hogyan vezetett az út a 97-es wembley-i dicsőítő alkalomig és a magyar kapcsolat létrejöttéig.

Lauren Daigle - Look Up Child

Lauren Daigle: Look Up Child

A keresztény Adele-nek is nevezett Lauren Daigle második önálló lemeze kiemelkedik az elmúlt évek keresztény zenéi közül – nem véletlen, hogy hosszú hónapokat tölt...

Lázadás

Valami baj van az emberiséggel. Megpróbálhatjuk a legjobb oldalunkat mutatni a világnak, de a lényünk mélyén ott rejtőzik a gonoszság. Ha tagadjuk ennek a valóságát, a történelem fölött hunyunk szemet, hiszen az emberiség zűrös múltja annak a bukott természetnek állít emléket, amelyet mindnyájan magunkban hordozunk.

Június 1: Chris Tomlin a miskolci Ez az a nap!-on!