Drága Barátaink, nagy örömünkre szolgál letenni elétek a CrossYounity munkájának újabb gyümölcsét. Sok munka, lelkesedés, öröm, és hisszük, imádat is van benne. Ezekben a kényszeres, sok kihívással terhelt időkben, úton-útfélen kerestük a helyünket, szolgálatunk lehetőségeit. Sokszor úgy éreztük, hogy elmagányosodunk, nehéz lett lépést tartani az élettel, még a sajátunkkal is. Nem felejtettük azonban el, hogy a hitünk nemcsak az érzelmeinken, hanem az evangélium ismeretén is alapszik. Ezért akartuk most annál hangosabban is kiénekelni magunkból, hogy ígéretünk van arra, hogy nem vagyunk árvák, elhagyottak és elveszettek, hiszen ránk talált a Szent és Irgalmas Isten. Fogadjátok szeretettel a Róla szóló újabb zenei bizonyságtételünket. – adott hírt a CrossYounity új daláról Facebook-oldalán. Nézzétek meg alább ti is!

CrossYounity: A Szent

“Ő az, a Szent, aki után úgy vágyom. Mint egy drága gyöngy, amelyet a világért se hagynák. Ő az aki úgy lobbantja lángra a szívem, mint senki más. Aki láthatatlanul is úgy tud ölelni, hogy azt kívánom, sose legyen vége. Ő az, a Szent, akinek tisztasága lenyűgöz és elborzaszt… akit, ha megpillantok meghalok és élek. Ez a dal egy találkozás, A Szent és az utána való sóvárgó szív találkozása. Azért imádkozom, hogy te is átéld! Hogy ebbe a találkozásba te is belehalj… hogy Élj.”

Mpofo Kitata Szilvi, a dal vokalistája és társszerzője

//:A Szent! - merre jár?
Ugye rám talál?
Körbezár a Szent://

Egy régi könyvben olvasható,
hogy itt járt lenn a földön.
Dicsőség volt a palástja,
arca izzó napfény. 

Térdre rogyott ki meglátta
és az erős ereje elszállt.
Ki azt hitte magáról tiszta ő,
megrettent a láttán.

//:A Szent! - merre jár?
Ugye rám talál?
Körbezár a Szent://

Bár láthatnám Őt egy pillanatig,
bár tudnám azt, hogy néz rám.
Tekintetében írva van,
mi nincs meg senki másnál.

Benne látom magam,
s hogy szerelme forr.
Ez a pillanat mindent átír.
A földbe döngöl és a magasba ránt,
hallom, ahogy hív.

//:A Szent! - merre jár?
Ugye rám talál?
Körbezár a Szent://

//: Szent, szent, szent az Úr! Minden leborul! ://

//:A Szent! - merre jár?
Ugye rám talál?
Körbezár a Szent://

//: Szent, szent, szent az Úr! Minden leborul! ://

A Szent! Aki térdre kényszerít!
A Szent! Elhalkul minden mentség, ha megjelen.
A Szent! Kifogások hada illan el,
zokog ez a nyomorult ember,
mikor megjelen, mikor elsuhan, 
a Szent!

Előadja a CrossYounity
Vokál: Mpofo Kitata Szilvi
Zene és szöveg: Mpofo Kitata Szilvi, Mike Pál, Fazakas Eszter, CrossYounity
Rendező: Ferenczi Gedi
Videó: Resolution Production
Fények: Nagy Bence
Hang: Fazakas Péter, CrossYounity