Isten nem mondta, hogy kivesz minket a világból, Isten nem ígérte, hogy nem lesznek nehézségek az életemben/életedben. Vannak az életünkben “hegyek”, amiket nem tudunk kikerülni, eltüntetni, megmászni önerőből. Ezek sokszor céllal lettek az utunkba helyezve, hogy a mászásban olyan erőre tegyünk szert, amire később szükségünk lesz, hogy azokat az áldásokat átvehessük, amit Isten nekünk szánt. Az is lehet, hogy ez a hegy az életedben nem az Isten akarata és az ördög próbál meglopni. Minden esetben egy dolog van, amit tehetünk: Hiszünk – Isten jóságában, abban, hogy az ő szava igaz és, hogy ő még a “rosszat” is képes a javunkra fordítani, mert vele vesztesnek tűnő helyzetből is győztesen jöhetünk ki! Ő már győzött, ő már megmászta azt a hegyet! Bíznom kell, bíznunk kell abban, hogy ő képes, akar, és cselekszik! Hát mit tehetnék én? Hozok egy döntést: Dícsérem! – Minden helyzetben és hiszem, (akkor is ha még nem kaptam választ az imáimra!) és megvallom, hogy akkor is, amikor a helyzet reménytelennek tűnik, Te vagy reménységem! Erről szól ez a dal. (Köves Dorkás, a dal egyik szerzője)

Agapé Worship – Te vagy reménységem
Te vagy reménységem

Verse1
Oly sokszor nem látom, nem értem     
Miért van még az a hegy mindig előttem
Próbáltam megmászni de nem tudtam

Verse2
Van egy név, mi nagyobb a hegyemnél
Van egy kéz, mi felhúz ha elesnék
Jézus az, ki mindenen átsegít

PreChorus
És minden helyzetben
Minden percemben
Szívemből éneklem

Chorus1
Dicsérlek, ha hullámok feltörnek
Rád nézek, ha próbán kell átmennem
Nem félek, csak rád van szükségem

Verse3
Láttam már, hogy megvívtad szívem minden harcát
Azt ígérted meglesz mit szem nem lát
Az nálad már készen vár

Chorus1
Dicsérlek, ha hullámok feltörnek
Rád nézek, ha próbán kell átmennem
Nem félek, csak rád van szükségem

Chorus2
Nem számít hány völgyön kell átmennem 
Rád nézve eltörpül félelmem
Nálad már ott vár a győzelmem
Te vagy reménységem

Bridge 
Hegyeket adtál, hogy a völgyben győzzek
Erőt adtál, mit kértem tőled
Nem félek, bátran kilépek
És elhiszem: kegyelmed elég (nekem)

Zene és szöveg: Makaró Lénárd, Köves Dorkás, Jóföldi Eszter
Hangszerelés: Makrai Dominik, Makaró Lénárd, Hegedűs Dávid
Mix/master: Hajós Benjámin
Visual: Nemeshegyi Barnabás, Nemeshegyi-Surányi Lotti
Köszönet: Harsányi Donát

A dal az Agapé Songwriting Session-ön született 2021.05.15-én.
Supervisor: Johnny K. Palmer