A Bibliában két olyan könyv található, amely női szereplőről kapta a címét; Eszter könyve az egyik. Eszter történetében benne van minden, ami egy jó regényben általában: izgalmas cselekmény, szerelem, hatalom és ármány. Az igazi főszereplőt azonban a könyv sehol nem említi: maga Isten a cselekvő, aki közbelép, hogy megmentse népét a biztos pusztulástól, mégsem utal rá senki, még a zsidó szereplők sem.

Az Eszter könyvében leírt események azokban az években történtek, amikor Perzsiában Ahasvérós uralkodott. Ő folytatta apjának, Dáriusnak a görögök elleni hadjáratait, majd Kr. e. 483-ban pazar lakomát rendezett, hogy megünnepelje sikereit, és felkészítse a népet a további katonai akciókra.

Esztert más, Biblián kívüli források nem említik, ezért keveset tudunk a hátteréről, illetve a pozíciójáról. A „királyné” kifejezés nem feltétlenül társként a királlyal uralkodót jelöl, hanem jelenthet elsőrangú feleséget is. Eszter zsidó volt, bár ezt a tényt eleinte eltitkolta a perzsa vezetők elől. Sőt nevének is a perzsa változatát, az Esztert használta a zsidó forma helyett (Hadassza), még azután is, hogy fölfedte igazi hovatartozását.

Isten szuverén munkája végig nyomon követhető Eszter könyvében. Bár vannak, akik vonakodnak jelentőséget tulajdonítani ennek a könyvnek, mivel Isten nevét egyszer sem említi, egyértelmű, hogy az ismeretlen szerző nagyon is tisztában volt azzal elejétől a végéig, hogy itt valójában Isten cselekszik. Mint mindig, Isten ezúttal is bebizonyítja, hogy nem létezik olyan kilátástalan helyzet, amelyet ő ne tartana kézben és ne irányítana. Isten mindig munkálkodik, gondoskodásával ő rendezi el a dolgokat, és reménytelivé változtatja a reménytelent.

Egy olyan időszakban, amelyben Isten távolinak tűnt, sőt úgy látszott, hogy sehol sincs, magára hagyta népét, a szerző megmutatja, hogy Isten mégis munkálkodik. A Perzsa Birodalom kellős közepén megóvja népe maradékát, és rajtuk keresztül megdicsőíti nevét. Isten nem feledkezett meg azokról az izraelitákról, akik idegen földön maradtak. Ők is megismerhették Isten bőséges gondoskodását, megtapasztalhatták kegyelmét, és tanúskodhattak hatalmáról a népek között.

Eszterhez hasonlóan Jézust is a történelem egy meghatározott pontján küldte el Isten a célból, hogy végbevigye mindenható tervét. Pál azt írja, hogy Isten épp a megfelelő időben küldte el Jézust a bűnös emberiséghez (Gal 4,4–5). Bár Eszter és Jézus egyaránt a pusztulás útjába került, Isten mindkettőjüket fölhasználta arra, hogy mesteri tervét megvalósítsa az ellenállás és a fenyegetettség ellenére is. Eszter bátorsága és ereje annak a hitnek a példája, amely azok sajátja, akik Jézusban bíznak, illetve rábízzák magukat arra a tényre, hogy Isten mindig véghez viszi tervét.

“És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?”

Eszter 4,14