
Pünkösd jelentősége
Pünkösd napja új szakaszt nyitott a történelemben. Ez az egyház születésének a napja.
Pünkösd napja új szakaszt nyitott a történelemben. Ez az egyház születésének a napja.
Van, aki tudja, hogy van vakfoltja, és van, aki nem, de van mindenkinek.
Szigetmonostoron, 2022. június 19-én első alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget eseményét. Az Eucharisztikus Kongresszus ajándékának tekinthetjük, hogy az előző év szeptemberi, margitszigeti családi...
Vannak helyzetek az életben, amikor nem tudunk megszólalni, mert úgy érezzük, hogy nem lehet, nincs mit mondani.
Isten mint bíró az emberről kimondja az ítéletet: bűnös. A büntetés pedig halál. De Isten szereti megmutatni irgalmasságát, és karja szabadulást szerez.
Május 23-án a Puskás Arénában több száz keresztény vezető gyűlt össze minden felekezetből a Reménység Esték vezetői és csoportszervezői találkozón, hogy közösen tekintsünk előre a július 23-i Ez az a nap!-ra.
Lehetnének spanyolok vagy írek, esetleg angolok. Mindegyik, de azért mégis hollandok.
Illés rendkívüli mennybemenetele bizonyítja, hogy milyen fontos szerepet töltött be prófétaként Isten népe számára történelmük egy igencsak meghatározó szakaszában.
Művészet és szenvedélyes dicsőítés. Ez a két kifejezés szorosan összefonódik az amerikai Bethel Music életében. A kaliforniai Redding városban található Bethel Gyülekezetből induló csapat néhány év alatt hatalmas tömegeket ért el különleges szerzeményeivel, amelyek közül már többet magyar nyelven mi is énekelünk. A díjnyertes dalszerzőkből, énekesekből és zenészekből álló együttes több mint egy missziós társaság, ők egy igazi család.
Ritkán fordul elő egy énekessel, hogy ír egy dalt, ami róla fog majd szólni.
Haggeus idején elkészült a templom, de a szövetség ládája nem volt benne, így nem nyerte vissza korábbi ragyogását. A remény azonban megmaradt.
A Delirious? frontembereként megismert Martin Smith a brit dicsőítő csapat feloszlása után szóló karrierbe kezdett, hogy ilyen módon folytassa szolgálatát, és használja Istentől kapott talentumait. Az ötvenes éveinek elején járó énekes-dalszerző bár már 30 éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben, még mindig tud olyat mutatni és letenni az asztalra, amely után az emberek nem csak a kitűnő zenészt, hanem a példaképet is meglátják benne.
Vannak helyzetek, amikor egy szó, egy gesztus óriási segítséget jelent a másiknak.
Zakariás kijelentette, hogy a Lélek segítségével azok az akadályok, amelyekkel szembesülniük kellett, egyáltalán nem olyan megoldhatatlanok, mint amilyennek tűnnek.
Június 24 és 26 között kerül sor a FeltöltŐ keresztény zenei fesztiválra Gyergyószentmiklóson. A rendezvényen többek között Pintér Béla, Andelic Jonathan, a Hanna Projekt és Csiszér László is fellép.
Jeruzsálem évezredeken át fontos szerepet töltött be a Szentírásban.
Szeretettel hívunk minden keresztény vezetőt egy különleges alkalomra, amely 2022. május 23-án, hétfő este 19 órától 21 óráig a Puskás Aréna különtermében kerül megrendezésre. Ezen az estén szeretnénk előre tekinteni a két hónappal későbbi Ez az a nap!-ra, ahol minden felekezetből több tízezren fogunk egy hangként felkiáltani Istenünkhöz.
A 90. zsoltárban azt olvassuk: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”
Egy házaspár duó, aki elváltak, majd újraházasodtak, s most reményt adnak.
Az, ahogyan Isten áldását Jézus a víz képével szemlélteti – amely áldás őbelőle fakad –, azoknak az előképeknek a beteljesedése, amelyek Mózes könyveiben, a zsoltárokban és a prófétáknál szerepelnek.
Mi már régóta ismerjük ezt a nagyszerű énekegyüttest, s nem véletlen, hogy jártak már korábban is az Ez az a nap!-on. Minden a black gospelre épül, és persze a szenzációs hangokra.
A Sacro Song projekt gazdagnak ígérkező, Dicsőítő Sziget elnevezésű rendezvénye június 19-én lesz Szigetmonostoron.
Ahhoz, hogy a szentség fogalmát igazán megértsük, Jézust kell mércének tekintenünk.
Nem sok embert ismerek, akik már kiskorukban tudják, mik akarnak lenni, ha felnőnek. Janka egyike az ilyen keveseknek. Az elmúlt alkalommal Molnár Jankával, az Egyetemisták az online közoktatásért mozgalom elnökével és ötletgazdájával beszélgettem. Most ismerjük meg ezt a nagyszerű fiatal hölgyet.
A július 23-i Ez az a nap!-ra az ország hat szegletéből indulnak különvonatok. Létrehoztunk Facebook-csoportokat minden olyan városnak, ahol megállnak a fővárosba érkező szerelvények,...
A jelenések könyvének első fejezete a könyv egészének a bevezetőjeként is felfogható, és három rendkívül fontos jellemzést ad Jézusról.
Vannak élethelyzetek, amit szinte csak rockzenével lehet kifejezni.
Miközben Jeremiás a vészharangokat kongatta, hogy észhez térítse Izráelt, Jeruzsálem lelki vezetői nyugtatták az embereket, és békességről beszéltek.
A magányosság többféle módon utolérhet minket. Van, hogy az ember mit meg nem adna egy kis csöndért, nyugalomért, elzárkózásért. Ilyenkor vágyunk az egyedüllétre.
Pintér Béla új dicsőítő dala arra bátorít, hogy ha elfáradunk vagy félelmek gyötörnek, akkor forduljunk Jézushoz, mert ő ad erőt és reményt.
Minden felelős kereszténynek meg kell tennie minden tőle telhetőt, hogy megvédje a Földet - az Úr ajándékát -, amelyet az Ő művészetével és erejével teremtett.
A húsvéti történet, az Úr Jézus Krisztus feltámadásának igazsága nemzedékek óta hatással van Krisztus követőinek életére. Nézzünk öt módját annak, ahogyan a húsvét arra ösztönöz minket, hogy feltámadt Urunkat szolgáljuk.
Pál újra meg újra az evangéliumhoz viszonyította a gyülekezet viselkedését, és felszólította a hívőket: éljenek úgy, hogy az tükrözze Krisztusban nyert új életüket.
Ahhoz, hogy valaki keresztény legyen, igaznak kell tartania azt, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül.
“Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1,9)
Gerald Coates író, előadó, műsorvezető és a Pioneer keresztény gyülekezetek és fórumok alapítója volt, melyek azért jöttek létre, hogy új közösségeket hozzanak létre az Egyesült Királyságban és missziót folytassanak világszerte. Coates 78 éves korában április elején hunyt el. Az alábbiakban barátja, Noel Richards visszaemlékezését osztjuk meg.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a július 23-i Ez az a nap!-ra elfogadták meghívásunkat a hazai és nemzetközi keresztény zenei élet közismert képviselői, hogy együtt magasztaljuk Mennyei Atyánkat a Puskás Arénában.
Aki meg akar szabadulni a bűntől, annak arra van szüksége, hogy Jézus Krisztus vére megtisztítsa.
Ha húsvét idején kétségekkel küzdesz, ne feledd, hogy mindannyian megfáradhatunk hitünkben. Hogyan kerülhetünk mégis közelebb Istenhez ilyen lelkiállapotban?