Fontos, hogy ne feledjük az esemény hátterét. A babiloni fogság nem az első olyan időszak volt Isten népének az életében, amikor idegen országban kellett fogolyként élnie. Korábban Egyiptomban éltek rabszolgaságban, ahonnan Isten csodálatosan megszabadította őket. Az 5Móz 4,20 verse így írja le a kivonulást: „Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott az egyiptomi vaskemencéből, hogy örökös népe legyetek, amely ma is vagytok.” Isten egyszer már megszabadította népét egy hatalmas birodalom szorításából, egy tüzes kemencéből, és a Dán 3. fejezetében ismét megtette.

Pontosan ezt remélte ez a három héber fiatalember Istentől. Amikor a kemencébe vetették őket, a király – furcsa módon – négy alakot látott a tűzben, és a negyedik úgy nézett ki, mint „egy isten fi[a]”. Némelyek szerint ez a negyedik alak egy angyal lehetett, míg mások úgy vélik, hogy itt Jézus, a Szentháromság második személye jelent meg valamiképpen. Függetlenül attól, hogy pontosan ki is volt az, Ézsaiás szavai igazak: „Mikor vízen mész át, veled vagyok… Ha tűzben jársz, nem égsz meg, a láng nem perzsel meg téged.” (Ézs 43,2)

Miután Nebukadneccar király látta, hogy sértetlenül jönnek ki a kemencéből, fölkiáltott, hogy nincs egyetlen más isten sem, amely képes lenne így megmenteni bárkit is. Igazat mondott. Nincsen senki más, egyetlen isten sem, amely népével együtt megy át a tűzön. Isten Jézus Krisztus által népe szenvedését és halálát vette magára a kereszten, hogy megmentse őket – végső soron – a szenvedéstől és a haláltól. A három héber férfihez hasonlóan Jézus is egy pogány birodalom fogságában, Rómában élt. Kiszolgáltatták ennek a hatalomnak, hogy kivégezzék, de ő három nappal később föltámadt.

Miután Jézus föltámadt a halálból, elküldte tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot mindenütt a világon, ugyanis ő azért ontotta vérét, hogy megváltsa Isten népét minden népből, törzsből, nemzetből és nyelvből (Jel 5,9; 7,9). A Dán 3. fejezetében a pogány király dicsőítette a héberek Istenét, és megtiltotta minden nemzetnek, hogy ellene szóljanak. Isten szabadítását és a megváltás üzenetét minden nép között hirdetni kell – kezdettől fogva ez a célja.

24Nebukadneccar király azonban megdöbbent, sietve fölkelt, és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó, király! 25Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten.

26Ekkor Nebukadneccar király odament az izzó tüzes kemence ajtajához, és így szólt: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó, szolgái a felséges Istennek! Gyertek ki, jöjjetek ide! Sadrak, Mésak és Abéd-Negó pedig kijött a tűzből. 27Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket.

28Nebukadneccar ekkor így szólt: Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istene, mert elküldte az angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. 29Megparancsolom azért, hogy aki nem tiszteli Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből vagy nemzetből való is legyen, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten, aki így meg tud szabadítani.

DÁNIEL 3,24–29