Ez két irányba hat. Egyrészt felfelé, mint köszönet, másrészt az embertársai felé, hogy mentse őket. Aztán egy idő múlva – egészséges módon – maga felé is, mert mindenkinek le kell válnia az öröklött rossztól, és meg kell gyógyulnia a szerzett sebektől. Van egy láthatatlan, de nagyon is kitapintható, néha pedig egészen nyíltan megjelenő gonosz szándék, amely ezt a tüzet el akarja fojtani.

Ha a társadalmi rendszer olyan, akkor egyértelmű a helyzet, mert az ateizmus nem szerette, ha valakiben ez a tűz lobogott, és előfordult, hogy behívott a főnök a szobájába, és közölte, hogy ezt a hitet abba kell hagynod, s nem beszélhetsz róla másoknak. Ám ez nem hobbi, vagy szokás, amivel felhagysz, ez a te szíved, amit nem vághatsz ki magadból. Akkoriban – függetlenül attól, hogy milyen templomba jártál – érezted, hogy kik azok, akik ugyanúgy lángolnak, mint te. A legismertebb Feri bácsi volt, aki egy diplomatatáskával közlekedett, amire bibliai idézetek voltak ráragasztva. Nézték is az emberek. Feri bácsi a legelesettebbek mellé ült le a magányos pesti aluljárók hűvös éjszakáin. A táskáján levő mondatok és a tettei teljesen szinkronban voltak.

Hiába fenyegették meg, jelentgették fel Pánczél Tivadar református lelkészt, ő akkor is megnyitotta a szemesi családi üdülőjét a fiatalok előtt, és ennek köszönhetően százak találkozhattak a Megváltóval. Rajta (és feleségén) nem látszott egyből a lobogás – a tetteikből jöttél rá egy idő múlva. Befogadták az otthontalan Jubilate kórust, melynek aztán sokat köszönhet máig is a magyar dicsőítés.

A ravaszabb lobogtalanítás, ha a csalódás zúdít egy vödör vizet a tüzünkre. Ami szinte elképzelhetetlen, de van, aki úgy érzi, hogy Istenben csalódott. Ez persze lehetetlen, hiszen ő minden jó létrehozója, de létezik az a szintje a becsapásnak, amikor valaki így gondolja. Gyakoribb, ha emberekben csalódunk, a lelkészben, a házastársunkban, egy rokonunkban, a munkatársunkban, vagy bárkiben, aki közel állt hozzánk, és méltatlanná vált a bizalmunkra. Vagy pedig ok nélkül vagy félreértés végett mi sértődtünk meg, mert úgy tűnt, hogy becsap, átver, kihagy, mellőz vagy ezeknek a társai. A csavar a reagálásban az, hogy az emberekben való csalódás nem feltétlenül kellene, hogy együtt járjon a Jézus iránti intenzív kötődés gyengülésével – de kihathat arra is.

Ezt mindig ketté kell választani, mert egy dolog, hogy megbántanak, és megint más, hogy viszontszeretem azt, aki az életét adta értem. Ne vigyük át a sérelmességünket életünk más területeire. Mert ha beszól a főnököm, és jól elveszi a kedvemet, akkor vigyázok arra, hogy hazaérve ne legyek goromba a lányommal. Az egyik helyen keletkezett baj nem rongálhatja a másikat. Semmilyen horizontális sebződés nem vehet el a vertikális lelkesedésemből. Mert ez a lángolás az alapvető lételemem. Ugyanis ez egy szeretetkapcsolat. Már az engedelmességem is ezen alapszik, hiszen: – Ha engem szerettek, akkor megtartjátok… – szólt a júdeai ösvényeken a Mester útbaigazítása. Szabad emberek szabad választása a Szabadság szeretetére.

Hívőnek lenni úgy jó, ha ég bennünk ez a szent tűz. Ez szeretet is, igazság is, tisztaság is. Ez perzseli a lelkiismeretet, ha káromkodunk, ha megigézne a kéjvágy, vagy – akár csak kicsit is – hazudnék, vagy rosszat mondanék másokról. Ha pedig rád borulna a depresszió vagy az önsajnálat vékája, és alig pislákolsz már, akkor kezdd el felemelni az egyik oldalát, és már egy kis résen is jön a levegő. Ha pedig csak parázslasz, akkor kérd a Szelet, hogy fújjon rád, ha pedig kiszáradtál volna, akkor a Lángot, mert a száraz fa gyullad meg a leghamarabb. Ha pedig lángolsz, óvd minden erőddel. Mint sok finom levesünk, ez is csak forrón az igazi.

„Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni.”

Énekek éneke 8,6.7