Amerikából került át Európába, de az eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a ’halál istenének’ szentelték. Hitük szerint a kelta év utolsó napján (október 31-én) az istenség megengedte, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy azok jóindulatát megnyerjék. A varázslók a megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. – A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. Szokásuk volt a keltáknak az is, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. Ajándékokat készítettek az elhunyt lelkek kiengesztelésére. 

Napjainkban tanúi vagyunk a régi-új pogányság elterjedésének. A mai boszorkányok és varázslók épp október 31. napját tartják a legfontosabbnak, és ez az ősi kelta ünnep előestéje. Ekkor imádkoznak a halottak kelta istenéhez, az elhunytak szellemeihez, tulajdonképpen szellemidézést folytatnak. Nem gondolhatjuk, hogy ártatlan mókáról van szó. Úgy hírlik, hogy ma is vannak olyan sátánista szekták az USA-ban, amelyek erre az „ünnepre” gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi rítusok keretében megölik. 

Nem csupán hátborzongató szórakozás ez tehát, hanem az okkultizmus terjesztésének kísérlete, hogy az emberek az egy, igaz Isten helyett, a tiltott démonvilág felé forduljanak hitükkel. 

A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat. 

A Biblia egyértelmüen jelzi, hogy az ilyen praktikák ’az utolsó idökben’ mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen. Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre…, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat… (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9-10). Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14). Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efézusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20). Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat – adott esetben még hívő testvéreinket is – az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot, a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak! 

Isten megtérésre hív bennünket, és a démoni kötelékekből szabadulást ajándékoz Fia, Jézus Krisztus által. Forduljunk hozzá, az élet Istenéhez! 

Ingo Marx írása alapján Bérczes István, ref. lelkész valamint Szivos László (evangélikus testvér) írása alapján. Forrás: keresztenymotorsok.hu