A kritikus pont akkor érkezik el, amikor a teendők és elintézendők annyira felhalmozódnak, hogy már ők diktálnak neked. Te csak válogatsz közülük, hogy milyen sorrendben végzed el őket, miközben érkeznek az újabb kérdések, e-mailek, főnököd kérései (ezeket előre kell sorolnod), telefonok és társaik. A helyzetet nehezíti, ha eleve kimerülten érkezel egy ilyen pörgős szakaszba, vagy pedig egészségügyileg küzdesz egy gyengítő kórral – legyen az testi vagy lelki.

Az Ez az a nap! rendezvények szervezői ilyen állapotokat élnek meg már hónapokkal, hetekkel korábbtól kezdve. A júliusi Puskás stadion fokozottan vette igénybe őket, s azt a tizen-, huszonéves szervezői rutinnal tudták épphogy csak kezelni. Azt is megcsináltuk, ezen is túl leszünk valahogy – és közben Istenre támaszkodtak. Mindenki csúcsra volt járatva a maga területén, és valamennyiükhöz elképesztően sok információ áramlott be, melyeket kezelniük kellett.

A stadion rendezvény középpontjában végig Jézus személye állt, köré épült minden más. Ha tetszik, Ő volt az alap, amire épült minden más. Ő pedig törődött a részletekkel, a szervezőkkel és a nézőkkel is (lásd, időjárási csoda). Az egyik gondoskodása az volt, hogy sem a szervező csapatból, sem a fellépők közül senki nem lett Covidos. A stadion után nem sokkal egy előadó, és az egyik kulcs szervező is megkapta. Egyiküket sem tudták volna pótolni, de így mindenki egészségesen tudott ténykedni ama napon.

Ha szervezned kell valamit, és már az adott projektben nincs módod csökkenteni az elintézni valók nagyságát, akkor – ha lehet – vonj be még valaki(ke)t, hogy segítsen(ek). Ám még úgy is rád borulhatnak a teendők, és egy ilyen helyzettel kapcsolatban osztjuk meg a szervező csapat egyik tagjának a beszámolóját, hogy miként segített neki Isten a rendezvény – számára – legkritikusabb napjaiban.

„Az én feladatom volt a hozzánk érkező külföldi előadók koordinálása. A korábbi évek Arénás alkalmaihoz képest sokkal több együttes érkezett, és ez több megoldandó helyzetet is eredményezett. Szuper segítőim voltak, mikrobuszok, autók, amikkel elhoztuk őket a reptérről, vittük őket a beállásra, és ahova még kellett. Szállás, koncert, étkezések, időpontok, érkezések, távozások, változtatások, majd a változtatások változásainak a változtatásai is. Két nappal a stadion előtt, csütörtökön, egész nap óriási volt a hajtás, majd péntek hajnal háromig jöttek-mentek az üzenetek, mivel az éjfél körül érkező együttesek gépe kettő után szállt le.

Korán fekvő és ébredő alkat vagyok, s ha van valami, ami nehézzé teszi a következő napomat, az az éjfél utáni elalvás. Ha a csütörtök-szombat erőállapotomat száznak vesszük, akkor péntek reggel úgy éreztem, hogy hetvenet már elhasználtan belőle. Az ijesztő része az előttem való két napnak az volt, hogy nem lesz módom lecsökkenteni az engem igénybe vevő hatásokat, mert ennyi előadó rengeteg teendőt, elintéznivalót igényel majd. Reggel ezeken gondolkoztam, amikor egy érdekes átélésem volt. Egy jelenet futott át a gondolataimon, amiként egy apa kiküldi a homokozóba a kisfiát, hogy játsszon ott a formákkal meg a vödröcskéjével. Sokszor játszott már, nem okoz neki erőfeszítést. Azt éreztem, hogy Isten azt üzeni nekem, hogy én vagyok az a kisfiú. Sok ilyen koncertszervezésen vagyok már túl, tudom, hogy kell csinálni, menjek, és tegyem a dolgomat, menni fog ez nekem. Mint a kisfiúnak a homokozás. Ez a kis jelenet fantasztikus hatással lett az egész napomra. Maga az, hogy végig fogom bírni, már felszabadított, mert előtte kételyeim voltak, hogy nem lesz-e egészségkárosító mindaz a stresszmennyiség, amit át kell majd élnem.

Eme felülről jövő biztatással szinte fölötte repültem az egész napnak, lazán és könnyedén fogadva és kezelve az amúgy tényleg nagyon sok teendőt. Este kérdezte az egyik magyar fellépő barátom, hogy miként érzem magam, s erre azt válaszoltam, hogy remekül, és elmeséltem neki, hogy reggel milyen muníciót kaptam attól, akinek a tiszteletére szerveztük ezt az egész rendezvényt. Emiatt a pihentető nap után aztán a szombat is simán lement, pedig annyi teendő volt, hogy a 8 és félórás programból egyetlen egy számot tudtam csak megnézni. A lényeg, hogy tudta az Úr, hogy milyen helyzetbe kerültem, és elküldte a megfelelő segítséget. Emellett a segítőtársaim is fantasztikus teljesítményt nyújtottak.”

Kedves Szervezők, Menedzserek! Miközben végzitek ezt a kiemelten fontos tevékenységet, és megszervezitek az életet magatoknak és másoknak is, számíthattok Istenre. Ha könnyű, ha nehéz, érdemes bízni benne, mert odafigyel ránk, és a legsűrűbb időszakban hozzásegít bennünket, hogy átjussunk azon, és sikeresen megszervezzük azt, ami ránk lett bízva.