A klisé: „Olyan gondolat leírására használt kifejezés, amelyet olyan gyakran és olyan módon használnak, hogy eredeti hatása és értelme elvész.” Ha csak Jézus személyét nézed, akkor az egyszerűen lenyűgöző. Az a gerincesség, az a tisztaság, az együttérzés, ahogy odahajol a társadalom megvetettjeihez, kitaszítottjaihoz, s ahogy szembeszáll a mindenféle testi és lelki gonosszal, és ki is szabadítja azok fogságából a bajba jutottakat. Szeretet és erő, igazság és könyörületesség – akkor és úgy, ahogy a legjobb. Mindenben a legtökéletesebb, még a szenvedésben, és a másokért átvállalt halálban is. És amire végképp senki sem számított: a feltámadásban is, ami azóta minden ember reménysége, hogy győzött az Élet, s ha rácsatlakozunk, akkor ennek mi is részesei leszünk.

A legszebb jónak pedig az egyik legnagyobb ellensége: a tartalom nélküli, utánzott jó. A majdnem olyan. Ami mesterséges vagy már kiüresedett, ahol a szavakból kikopott a tartalom. Mert ahhoz nem kell megváltozni, abból hiányzik a kereszt, amin meghal a bennünk levő rossz, és megjelenhet a feltámadt jó. Aki őszinte, az nem tud nem változni, amikor találkozik ennek az elképesztően tiszta embernek a szavaival. Ezért vonzó a Biblia, és egyben taszító is – attól függően, hogy valaki kiáll a Fényre vagy sem.

Aztán persze a legjobb szándékú tanítvány is esetlen, botladozik, pálcát tör mások felett, időnként odavan magától, és belemerülhet bármilyen szennybe, amiből, ha kijön, nem is érti, miként süllyedhetett odáig. Hát mert esendő emberek vagyunk. A hívők hibái annál inkább hitelesítik Jézus szavait. Mivel az igazi változás időigényes, hajlamosak vagyunk művi megoldásokkal felgyorsítani a folyamatot. Az egy dolog, hogy kezdő hívőként valaki utánozza a környezetében levő „felnőtteket”, mint ahogy a kisgyerek is a nagyobbakat, de aztán felnövünk. Nem érdemes a 19 éves fiadnak szuper sportautót venni, mert sem értékelni nem tudja, sem kezelni az erejét, s még tragédia is lehet belőle. Majd akkor, ha beérik, de addig jó egy közepes járgány is.

Bátraknak kell lennünk, hogy felvállaljuk a tökéletlenségünket, de ezzel nincs semmi baj. Éppen emiatt fordultunk segítségért Istenhez, mert a rossz, a bűn, a sérülések erőt vettek rajtunk. Nem kell úgy tennünk, mintha pillanatok alatt már rendbe jöttünk volna. Senki nem várja el tőlünk, hogy egyből makulátlanok legyünk. Persze törekszünk rá, és haladunk. Csak ne hagyjuk, hogy elszürküljön a mi gyönyörű világunk. Mert klisé lehet a dicsőítés, a kommunikációnk, a prófétálás és a közösség is. Időnként meg kell állni, és felidézni, hogy milyen óriási dolog az, hogy Istenhez tartozhatunk. A hitünk gyakran használt kifejezései legyenek mindig tartalommal megtöltve, mint: Szentlélek, (viszont)szeretni Jézust, megváltás, hálaadás, Jézus kifolyt vére, a feltámadás, hogy meg vannak bocsátva a bűneink, a kereszt, a kegyelem és a szeretet. Dús szavak ezek, hagyjuk, hogy hassanak, és kerüljük az automatizmusokat, melyektől személytelenné válik a hitélet, mi pedig érzéketlenekké válhatunk. Mert Isten egy személy, Jézus is egy személy, a Szentlélek is személy, te is egy személy vagy, és a körülötted levő emberek is személyek. Emiatt kerülendő minden sablonosság.

Egy argentin lelkész kivitte egy tisztásra közösségének a tagjait. Megkérte őket, hogy imádkozzanak, de ne csukott, hanem nyitott szemmel, és megmondta, hogy melyik öt szót nem használhatják imádság közben. Alig tudtak megszólalni. Legyünk természetesek, és éljük meg hitünk gazdag szavait, melyek tele vannak Élettel. Ehhez pedig kell egy áhítat. Hogy azok a kifejezések mások, mint a többi. Mint ahogy más lesz az út, meg a táj, amikor átjössz Ausztriából, pedig ott kerítésből van a kolbász. És más mondjuk a Szent István park, mint a világ összes tere, mert az a gyerekkorod is egyben. S mint ahogy mást jelent az a dallam, amire bevonultatok az esküvőtökön. Egészséges áhítat töltse meg tartalommal, és tegye színessé a hit alapfogalmait – ha ezredszer mondjuk is ki. Mert ez a világ leggyönyörűbb lehetősége, hogy így, aki és amilyen vagyok, odamehetek Valakihez, aki tökéletesen ismer (a múltammal együtt), elfogad, jót akar nekem, vigyáz rám, és biztosítja a fejlődésemhez szükséges körülményeket. Emiatt pedig nyugodtan lehetek önmagam, nincs megfelelési kényszer, se szóhasználatra, se viselkedésre, csak szépen szeretni, és tenni naponként a dolgomat – klisék és sablonok nélkül. Mert az Apámnak van pénze egy Ferrarira is. Amikor pedig odaérek, meg is fogom kapni. De akkor már tudom vezetni is.