A lojalitás nagyon fontos fogalom. Azt jelöli, amibe az ember kapaszkodik akkor, amikor nehéz helyzettel találja szembe magát. Mi az az elv, vagy ki az a személy, amelyhez vagy akihez minden körülmények között hűségesek maradunk? A vezetők „kétfelé sántikáltak” (1Kir 18,21). Jóllehet odamentek Ezékiel prófétához, hogy Isten üzenetét hallgassák, a szívüket megosztották Isten és más dolgok között. Isten azt mondta Ezékielnek, hogy nem ad kijelentést és vezetést ezeknek az embereknek, akik nem kötelezték el magukat arra, hogy teljes szívvel csak őt imádják a hamis istenek helyett. Az Isten iránti lojalitás azt jelenti, hogy egyedül őt imádjuk. A vallási vezetők azért nem voltak lojálisak Istenhez, mert a szívükkel volt baj.

A bálványimádás nagyon primitív jelenségnek tűnhet. Sokaknak rögtön olyan fa- vagy kőalakok jutnak az eszébe, amelyekhez emberek imádkoznak, illetve amelyek előtt áldozatokat mutatnak be. De valójában az ember akkor bálványimádó, amikor maga elé állítja azt, „ami bűnös botlás[át] okozta” (Ez 14,3). Bálványok nemcsak a pogány templomokban található faragott szobrok, hanem azok az istentelen kívánságok és bűnös kötődések is, amelyek az ember szívét uralják.

Ezékiel idején Isten népe ugyanazzal küzdött, mint amivel mi, ma élő emberek: szívük bálványaival (14,3.4). Ez mindenkire igaz volt, nem csak néhányukat érintette. Még a vallásos vezetők is istentelen célok szolgálatában álltak. Szívük megosztottsága fejeződött ki abban, hogy az istentiszteleti életben egyaránt megpróbáltak a bálványoknak és az egy élő, igaz Istennek is szolgálni. Azonban bálványaik cserben hagyták őket, amikor Isten ítélete bekövetkezett (14,4–5).

Isten meghirdette, hogy szeretetteljes intés és fegyelmezés révén helyreállítja azokat, akiket szeret (Jel 3,19). Jézus eljött, hogy megtisztítsa a világot a bálványoktól, és ezt úgy vitte véghez, hogy az emberi szívre összpontosított. Jézus konfrontálódott azokkal, akik a bálványimádással küzdöttek, hogy megmentse őket. Tudta, hogy a bálványimádás nem pusztán viselkedésbeli kérdés, hanem mély és súlyos szívprobléma.

Isten megváltó munkája „szívbeli munka”. Az emberiség bálványimádása nem holmi apró hiba, amelyet ki kell javítani, hanem egy alapvető irányultság, amely végül ítélethez vezet (Róm 2,5). Isten megígérte: új szívet ad népének, hogy tiszta szívből őt imádhassák (Ez 11,19–20; 36,26). Jézus feltámadása azt jelenti, hogy a hívők új életet kaphatnak. Istennek az ő szeretetéből fakadó ígérete az, hogy gyermekei szívébe helyezi Szentlelkét: „Ő pecsételt el minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.” (2Kor 1,22)

1Egyszer eljöttek hozzám Izráel vénei közül néhányan, és leültek velem szemben. 2Akkor így szólt hozzám az ÚR igéje: 3Emberfia! Ezek az emberek szívükbe fogadták bálványaikat, és azon jár az eszük, ami bűnbe viszi őket. Hagyjam, hogy engem ilyenek kérdezgessenek? 4Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Ha valaki Izráel házából a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, és így megy el a prófétához, annak majd én, az ÚR a sok bálványnak megfelelően magam válaszolok. 5Mert megragadom Izráel házát saját szíve miatt, mindazokat, akik elfordultak tőlem bálványaik kedvéért.

EZÉKIEL 14,1–5