A bibliai szerzők nagyon sokféle jelzővel és képpel írják le Kánaán földjét. Az a kifejezés, hogy „tejjel és mézzel folyó föld”, Isten népe iránti túláradó gondoskodását jelképezi (2Móz 33,3). Ez a föld egyben a békesség (salom) helye is. Az ígéret földjén – a bűn átkának következményeivel ellentétben – az emberek békében élhettek, a háború pusztításától mentesen. Végül pedig ebben az országban lehetségessé vált, hogy a nép Istent imádhassa, az ő vezetése alatt éljen, és megtapasztalhassa a vele való közösséget. Ahogy egykor Ádám és Éva Istennel sétálhatott hűvös alkonyatkor az Édenkertben, Isten népe most újra vele járhatott, és élvezhette gondoskodását. Ezért tehát Kánaán földje egyfajta Édenként szolgált.

Kánaán ugyanakkor nemcsak visszautalás volt az Édenkertre, hanem előre is mutatott, egy sokkal nagyszerűbb, eljövendő valóságra. Az áldás, a békesség és a közösség, amelyet az ígéret földjén megtapasztalhattak, mulandó volt. A bűn beárnyékolta Izráel számára az ország szépségének élvezetét, míg végül el is veszítette a földet, amikor Asszíria és Babilónia elvette tőle. Így Isten népe rákényszerült arra, hogy várja azt a napot, amikor mindez a jó teljesen és véglegesen az övé lesz.

Jánosnak a Jel 21. fejezetében olvasható látomása Isten eljövendő országának a reménységére mutat, amely azoké lesz, akik részesültek Isten kegyelmében. János egy „új eget és új földet” ír le a fentiekhez hasonló képekkel. Az ember akkor soha nem látott módon és mértékben élheti majd át Isten áldását. János az elképzelhető legnagyszerűbb hasonlatokkal próbálja leírni ezt az eljövendő világot – például azzal, hogy az utcák aranyból, a falak pedig drágakövekből lesznek. Ráadásul Isten békessége fog uralkodni mindenütt.

Nem lesz többé háború, betegség, se semmi, ami elronthatná Isten világát. Mivel örök békesség lesz, nem lesz több gyász, megosztottság és szenvedés. Végül majd Isten uralma és hatalma mindent tökéletesen áthat a földön éppúgy, mint a mennyben. A keresztény hívők most úgy imádkoznak, hogy „jöjj, Uram, Jézus!”, mert tudják, hogy ez az egyetlen reményük arra, hogy Isten áldását, békességét és jelenlétét tökéletesen és örökké élvezhessék (Jel 22,20).

Ez lett Izráel fiainak az öröksége Kánaán földjén. Eleázár pap és Józsué, Nún fia meg a törzsek családfői osztották ki örökségül Izráel fiainak; sorsolással osztották ki a kilenc és fél törzs örökségét, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózes által. Mert két és fél törzsnek még Mózes adott örökséget a Jordánon túl. A lévitáknak azonban nem adott örökséget közöttük. Mivel József fiaiból két törzs lett, Manassé és Efraim, ezért a lévitáknak nem adtak birtokrészt az országban, hanem csak városokat, hogy azokban lakjanak, meg az azokhoz tartozó legelőket nyájaik és egyéb jószáguk számára. Úgy jártak el Izráel fiai, és úgy osztották fel a földet, ahogyan Mózesnek megparancsolta az ÚR.

JÓZSUÉ 14,1–5