A Biblia könyvei

Mikeás, aki egy Júda déli részén fekvő városból származott, javarészt a déli országrésznek szóló próféciákat közölt, de előfordult, hogy az északi országrészt, Izráelt is megszólította.

Bár Jónás könyvében nincsenek sajátos prófétai üzenetek, az elbeszélés rámutat, hogy Isten minden népnek szeretne üdvösséget adni.

Abdiás Istennek az Edóm népe fölötti ítéletét hirdette.

Az általa alkalmazott provokatív képek és erőteljes témák miatt Ámósz az egyik legismertebb a kispróféták közül.

Jóel egy természeti katasztrófa képét használja Isten közelgő ítéletének a leírására.

Hóseás volt az egyetlen író próféta, aki az északi országrészből, Izráelből származott, és üzenetei is elsősorban ennek az országrésznek szóltak.

Dániel próféta könyve két különböző irodalmi műfaj sajátos elegye. Először is történeti beszámoló Isten népének az életéről a babiloni fogság idején; másodszor pedig olyan prófétai látomások gyűjteménye, amelyek Isten eljövendő királyságáról szólnak.

Más prófétákhoz hasonlóan Ezékiel is megszólaltatta a reménység üzenetét a figyelmeztetések és az ítélethirdetés mellett.

A Jeremiás siralmai – találó címének megfelelően – szerzőjének, a hagyomány szerint Jeremiás prófétának azt a mély fájdalmát tükrözi, amelyet akkor érzett, amikor a babiloniak elfoglalták Jeruzsálemet.

Jeremiás annak a jelképe, hogy milyen nyomasztó terhet kellett elviselnie Isten szószólóinak, miközben Izráel népe folyamatosan lejtmenetben volt.

Hiábavaló. Ez Salamon konklúziója az életre nézve. (Hagyományosan őt tartják a Prédikátor könyve szerzőjének.) Minden hiábavalóság.

A Példabeszédek könyvének szerzői Isten bölcsességéből merítve adnak eligazítást a tekintetben, hogy miként lehet a bűn miatt megromlott világban Istennek engedelmes, őt dicsőítő életet élni.

Isten népének sajátossága az istendicsőítés. A Zsoltárok könyve olyan dicsőítő énekek gyűjteménye, amelyek szerzője Dávid és Izráel sok más dicsőítésvezetője.

Hogyan engedheti meg Isten egy igaz ember szenvedését? Isten nem szeret…? Vagy nem igazságos? Egyáltalán miért engedi meg a szenvedést – az emberét, a teremtett világét –, ha valóban ő az ura mindennek?

Eszter könyve egy szép és fiatal árva leánynak a történetét mondja el, aki az ismeretlenségből a királyi körökig emelkedett.

Nehémiás könyve elmondja egy Isten által rendelt vezető történetét és azt, hogy miként segítette a hazatért közösséget Jeruzsálem városfalainak az újjáépítésében.

Ezsdrás könyve a zsidók maradékának a babiloni fogságból az ígéret földjére való visszatérését beszéli el.

A Krónikák második könyve az elsőben megkezdett sémát folytatja. A szerző szándéka az, hogy emlékeztesse a nehézségekkel küzdő népet arra, hogy Isten nem vonta vissza ígéreteit, és nem feledkezett meg népéről.

Mintegy száz évvel azután, hogy Isten népe hazatérhetett a fogságból, a Krónikák első és második könyvének szerzője (talán Ezsdrás) arra szerette volna terelni a Júdában élő zsidókat, hogy maradjanak meg a szövetségét megtartó Isten iránti hűségben.

A Királyok második könyve folytatja Isten népének a kettészakadt országban zajló történetét: az Illés elragadtatásától a két királyság teljes pusztulásáig és lakóik fogságba hurcoltatásáig terjedő időszakot mutatja be.

A Királyok első könyve egy sor olyan istenfélő és istentelen ember életét mutatja be, aki Izráel történelmének egy igen meghatározó szakaszában élt.

Sámuel második könyve a történelem egyik legnagyobb emberi vezetőjének, Dávidnak az életét mutatja be.

Sámuel első könyve Izráel népének egy lelki értelemben vett mélypontján veszi kezdetét. Ekkor még mindig bírák irányították Izráelt, az emberek pedig újra és újra a bálványimádás áldozatává lettek.

Ruth könyve szívbe markolóan mond el egy megváltásról és szeretetről szóló történetet.

A Bírák könyve azt szemlélteti, hogy Isten hűséges makacsul öntörvényű népéhez.

Józsué könyve a Jordán folyón való átkeléstől egészen a területnek a tizenkét törzs között való felosztásáig azt mondja el, hogyan foglalta el Izráel az ígéret földjét.

Mózes ötödik és egyben utolsó könyve Mózes azon utolsó beszédeit tartalmazza, amelyeket közvetlenül az ígéret földjére való belépés előtt Móáb síkságán osztott meg Isten népével.

Mózes negyedik könyve (avagy a Számok könyve) Isten hűségéről tanúskodik, elbeszélve, hogyan vezette el népét a pusztán keresztül az ígéret földjének határáig.

Röviddel szabadulása után Izráel népe Mózes harmadik könyvében (avagy a Léviták könyvében) megkapja a helyes istentiszteletre vonatkozó rendelkezéseket.

Mózes második könyve – a Kivonulás (Exodus) – egy kiemelkedően fontos szakaszt ír le Isten népének az életéből: azt, hogy Isten miként szabadítja meg őket hatalmas kézzel az egyiptomi rabszolgaságból.

A Biblia első könyve beszámol Istennek a világra vonatkozó, a teremtésben adott céljáról, az ember lázadásáról és bűnbeeséséről, illetve Isten azon irgalmas tervéről, amely révén megszabadítja szeretett családját a bűn szörnyű következményeitől.

János látomása érzékletes és gyönyörű. Az uralkodó, Júda oroszlánja, Isten méltó Báránya győzelmes királyként tér majd vissza, és uralkodik.

Jézus az élet minden területét átformálja. Valamennyi újszövetségi levél beszámol arról az átalakulásról, amelyet az örömhír végez el azokban, akik hit által elfogadják.

Júdás üzenete azzal bátorít, hogy az igazság fog diadalt aratni. A hamis tanítók ámítása lelepleződik, és ítélet éri őket – Isten időzítésének megfelelően, az ő akarata szerint.

Pál a Tituszhoz írt rövid levelében leginkább a gyülekezet szervezeti kérdéseire összpontosított.

Az ellenség Isten népének a megsemmisítésére törekszik. Péter második levele azokat a hívőket szólította meg, akik az ellenség sorozatos támadásaival szembesültek.

A szenvedés a keresztény élet alapvető része. Péter levelének a címzettjei első kézből tudták ezt.

Jézus Krisztus egyházában megosztottságot okoz a belső konfliktus. Ezekre látunk példákat János leveleiben.

Jézus testi élete, tényleges halála és testben történő feltámadása létfontosságú összetevője a keresztény hitnek.

Akinek helyreáll a kapcsolata Istennel, az helyes kapcsolatba kerül másokkal is. A kettőt nem lehet elválasztani egymástól.

A Timóteushoz írt második levél rendkívül érzelmes; a korosodó Pál könyörög szeretett Timóteusának, hogy maradjon hű a hithez a hitehagyás korában.

Timóteus fiatal lelkipásztor volt, a gyülekezet vezetése pedig összetett feladat, Pál azonban emlékeztette őt arra, hogy nem az ő bölcsességében vagy képességében bízik, hanem az Úrban.

Az Istennel való megbékélés egyedül Jézus miatt lehetséges, hiszen ő tudja Isten ellenségeit a barátaivá tenni.

A zsidókhoz írt levél szerzője azért ragadott tollat, hogy összekapcsolja a keresztény hitet mindazzal, amit Isten tett azért, hogy kinyilatkoztassa önmagát és ószövetségi ígéreteit.

Az Ószövetség utolsó próféciája Isten szeretetének a dicsőségére emlékezteti Izráelt.

Az Úr visszatérésének napja hirtelen jön el. Pál ezt a tényt bátorításnak szánta a gyülekezet számára, hogy tartsanak ki a szenvedésben, és ne csüggedjenek el, ha a gyülekezet tagjai közül sokan meghalnak, mielőtt Krisztus visszatérne.

Mindenütt életek változtak meg, ahol csak hirdették az evangéliumot. Pál és Szilász láthatták, hogy sokan hitre jutnak Jézus Krisztusban Thesszalonikában, ebben a tehetős európai kereskedelmi központban.

A kolosséiakhoz írt levél egyedülállóan hangsúlyozza Krisztus kozmikus uralmát. Jézus a feje népének, az egyháznak.