Az emlékezés fontossága jelentős gondolat végig az Ószövetségben. Amikor a nép arra készült, hogy átkeljen a Jordán folyón, és elfoglalja az országot, Mózes intette őket, nehogy megfeledkezzenek Istenről (5Móz 8,10–20). A pusztában töltött idő alatt a nép megtanulta, hogyan bízza magát Istenre minden tekintetben, szó szerint a mindennapi kenyerét illetően is. Amikor azonban bevonultak az ígéret földjére, bőségben élhettek, ahogyan Isten előre megígérte nekik. De a jólét nem arra indította őket, hogy imádják Istent, hanem hogy saját magukban bízzanak, és megfeledkezzenek Istenről.

Ehhez hasonlóan a Malakiás korában Júdában élő zsidóság – hozzávetőleg egy évszázaddal a babiloni fogság után – ugyancsak hajlamos volt megfeledkezni Istenről. Átélték a bőséges áldást, hiszen visszatérhettek hazájukba, gyönyörködhettek az újjáépített templomban, és helyreállították Jeruzsálem falait. Így a nép újra együtt dicsőíthette Istent. De azt a dicsőséget, amelyet a próféták jövendöltek, már nem remélték alacsony politikai státusuk miatt, és mert hiányzott a templomból Isten jelenlétének a látható jele. Istentiszteleteik gépiessé és szürkévé váltak ahelyett, hogy inspirálók lettek volna.

Malakiás emlékeztette a népet arra, hogy az Istenre való helyes emlékezés a helyes istentiszteletből fakad. Viszont a papok, akik sérült állatokat áldoztak, és egyébként sem érdekelte őket az istentisztelet, rossz példával jártak elöl, ami ellaposította Isten népének az istentiszteleti életét. Ebből az elégtelen istentiszteletből aztán az emberi közösségen belül a kapcsolatok megromlása következett – különösen is a házasságoké (Mal 2,10–16). Isten népe körében a házasságok ahelyett, hogy Isten szövetségi szeretetét ábrázolták volna ki, gyakran tönkrementek, és válással végződtek. Malakiás amiatt is korholta a népet, hogy nem fizetik be a tizedet, nem adják oda az istentiszteletekre és a szegények támogatására szolgáló fölajánlásokat, s ezáltal meglopják Istent.

Próféciáinak a végén Malakiás előremutatott arra az eljövendő hírnökre, aki egyszerre közvetíti Isten igéjét, és akinek az élete összhangban van saját üzenetével (4,5). Ez a hírnök „Illés lelkével és erejével” (Lk 1,17) szolgál majd, és előkészíti a Messiás útját, aki tökéletesen imádja Istent, és életét odaáldozza népéért. Malakiás jövendölése volt a próféták szolgálatának a csúcspontja, mielőtt Isten Igéje – néhány évszázaddal később – testté lett Jézus Krisztusban, Isten megígért Messiásában.

“És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt.”

Malakiás 3,17
Szólj hozzá te is!