Blues, rock és a gospel
Amikor a blues és a rock műfaja találkozik, akkor az egyik legizgalmasabb zenei közeg jön létre.
Amikor a blues és a rock műfaja találkozik, akkor az egyik legizgalmasabb zenei közeg jön létre.
Azt mondják, hogy bluest igazán negyvenéves kor felett lehet játszani. Talán Janis Joplin volt a kivétel, de általában igaz, hogy ehhez be kell érni. Ahogy a gyümölcs is egyre zamatosabb, és természet színei is nyárra bontakoznak ki igazán, sőt még a töltött káposzta is minden nappal finomabb, úgy egy zenész kifejezésmódja is egyre gazdagabb lesz. Egyszer egy művész azt nyilatkozta, hogy csak akkor tud alkotni, ha valamilyen fájdalmat él át. Élete felére már mindenki átél örömöt és szomorúságot egyaránt, és a blues-rock – zenei eszköztárából adódóan – képes ezeket mélyen kifejezni. Ha örömöt vagy az élethez való pozitív hozzáállást jelenít meg, akkor az győzelmet jelent, hogy dacára a lehúzó hatásoknak, a jó a meghatározó, nem a rossz. Ezt közli velünk a We the Kingdom is, ahol nem véletlen, hogy a már említett korú a férfi énekes.
Itthon Charlie érett művészi megjelenése volt nagyon emlékezetes, és itt van Hobo, Deák Bill valamint Takáts (már nem dirty) Tamás is emblematikus nótáikkal. Mindannyian képesek arra, hogy plasztikusan megfogalmazzanak az életből vett jelenségeket, és azt maradandóan zenébe foglalni is.
Larry Howardnak is volt miről énekelnie, miből merítenie, mert ha van olyan, aki a legutolsó pillanatban találkozhat Istennel, akkor az ő volt. Szétbulizott, össze-vissza drogozott élete egy műtőasztalra juttatta, ahol a lelke kezdte elhagyni a testét. Istenhez kiáltott, és megígérte, hogy ha visszaviszi a testébe, akkor egész életében csak őt fogja szolgálni. Kérése meghallgatást nyert, ő pedig állta a szavát, és járta szerte Amerikát, mindenfelé hírül adva, szóban és zenében, hogy Isten szereti és várja az embereket. Még a halálsorra is eljutott, és ő, az utolsó esélyt megkapó énekelhetett, utolsó esélyt felkínálva az élet végét váróknak. Dalában elmondja Istenre találását, és ami különleges ebben a bluesban, az a szaxofon. Ez egyike ama hangszereknek, mely képes az érzelmek széles skáláját kifejezni, szépet és mélyet egyszerre.
Rhett Walker zárja a sort, akiben egyszerűen ott él a blues, énekeljen akármiről is. Rhett hálás azért, mert a szülei biztatták, hogy fedezze fel, és keresse meg azt, ami igazán az ő hivatása. Hálás azért, hogy van egy jó házassága (17 illetve 18 évesek voltak, amikor összeházasodtak!), és négy szép gyermekük. Egy jellegzetes dala, a Say Hello: “Say goodbye to the worn and weary, say hello to the brand new you… you can walk in the freedom (köszönj el elhasznált és kiégett énedtől, és üdvözöld új önmagad…már ebben a szabadságban élhetsz).
A dicsőítésben ritkán jelenik meg ez a stílus, inkább egyéni dalokban halljuk. Ott viszont maga az élet jelenik meg bennük. Az emberi és az isteni is.