Egyesek, mint például Dávid király (1Kir 1,24–30), Salamon király (3,1–15) vagy Sába királynője (10,1–13), Istent keresték, még ha ebben nem voltak is maradéktalanul tökéletesek. Mások, mint például Áháb és Jezábel, notóriusan lázadtak Isten és a parancsolatai ellen, aminek el is szenvedték a jogos következményeit (2Kir 9,30–37; 10,1–10). A könyv összességében azt mutatja be, hogy mi a különbség a két út, a jó és rossz királyok, az igaz és hamis próféták, valamint más, Izráel lelki vándorlására kihatással levő személyek között. A háttérben azonban mindig ott van Isten változatlan hűsége, amely reményt és biztonságot ad azoknak, akik őt keresik.

A könyv ismeretlen szerző műve. Izráel történetét mondja el Dávid király halálától – a Kr. e. 10. századtól – Jeruzsálem mintegy négyszáz évvel később bekövetkezett pusztulásáig és Isten megosztott népének a keserves fogságba viteléig. A szerző kiemeli azokat a lelki magasságokat és mélységeket, amelyek a nép életét formálták. Ilyen például Salamon halála és szinte közvetlenül utána az ország kettészakadása, melynek során a tíz északi törzs Jeroboám vezetése alatt egyesült, a maradék két déli törzs pedig Salamon fiának, Roboámnak az uralma alatt maradt. Innentől kezdve a szerző párhuzamosan mutatja be a két királyság életét, amelyet többnyire istentelenség jellemez, s csak elvétve csillan fel a nép hűségének egy-egy megnyilvánulása.

A Királyok első könyve ugyan történeti elbeszélés, de sokkal több, mint pusztán az események tényszerű fölsorolása. A szerző alapvetően teológiai szempont szerint ír. Azt akarja bemutatni, hogy Isten következetes, kegyelemmel teli hűségére az egyetlen helyes válasz az ember részéről az Isten iránti engedelmesség. A nép folyamatosan kapta a figyelmeztetéseket – egyrészt már az ígéret földjére való megérkezés előtt, másrészt a honfoglalás után ott töltött idő alatt – arról, hogy súlyos következményekkel jár, ha az ember nem tiszteli Istent, és nem engedelmeskedik szavának. Azt, hogy ez mennyire igaz, Izráel népe újra és újra a saját kárán tanulta meg. Az engedelmességre való állandó képtelenségük előremutat arra, hogy az emberiségnek szüksége van a régen várt Messiásra.

Jézus Krisztus megtette azt, amire Izráel népe képtelen volt: tökéletesen engedelmeskedett Isten törvényének. Bölcsességének, csodáinak és hűségének előképei – még ha tökéletlen formában is – az olyan alakok, mint Salamon, Illés vagy Elizeus. Ezeknek az embereknek a történetén Isten kegyelme ragyog át, és példát ad a mai hívőknek arra, hogy miként lehet Istent imádva neki engedelmeskedni. Isten népének ma is ez a küldetése.

“Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívvel előtted járnak.”

1Királyok 8,23