Jézus mindennek a feje (Kol 2,10). A láthatatlan Isten képmásaként ő mutatja be a világnak, milyen Isten. Azt is bemutatja, mi mindenre terjed ki Isten uralma. Isten nem valamiféle homályosan körvonalazott, láthatatlan és megismerhetetlen istenség. Krisztus személyében kegyelmesen megismertette magát.

A Kolossé levél

Ezek az igazságok képezik Pál kolosséiakhoz írt levelének a lényegét. Ez a gyülekezet mintegy százhatvan kilométerre keletre helyezkedett el Efezustól, így nagy valószínűséggel akkor hallotta az evangéliumot, amikor Pál három éven át a környéken tartózkodott. Ahogyan a Pál által alapított gyülekezetek közül jó néhányban, a kolosséiban is ámokfutást rendeztek a hamis tanítók Pál távozása után. Egyesek, úgy tűnik, azt tanították, hogy a törvény cselekedetei létfontosságúak az üdvösség szempontjából. Mások egyfajta miszticizmust propagáltak, amely Jézust felsőbbrendű lénynek tartotta ugyan, de nem Istennek.

Pál római börtönéből írta ezt a levelet ennek a két tévtanításnak a helyreigazítására. Írása gyakorlatilag tükörképe egy hasonló levélnek, amelyet az efezusi gyülekezetnek küldött, ezért sokan úgy vélik, hogy nagyjából egy időben születhetett a két írás. Mindkettő követi a Pál számos írására jellemző klasszikus szerkezetet. Bevezetővel és bátorítással kezdődnek, ezt követi az evangélium összegzése, végül pedig azzal zárulnak, hogy miképpen kellene ezeknek az igazságoknak kihatniuk életünk minden területére.

A kolosséiakhoz írt levél egyedülállóan hangsúlyozza Krisztus kozmikus uralmát. Jézus a feje népének, az egyháznak. Jóságos királyként vezeti őket, áldozatos szeretettel uralkodik szeretett népe fölött. Uralma azonban nem áll meg az egyháznál. Ő az egész teremtett világ feje is – hatalma van a természeti világ fölött, valamint a láthatatlan világ fejedelemségei és hatalmasságai fölött is. Ő mindennek a feje, egyedül őt illeti a hűség (2,10).

Mivel Jézus mindennek a feje, a kolosséi gyülekezet egyedül rá hagyatkozhat az üdvösség tekintetében. A test cselekedetei nem üdvözítenek; csak az az egyedülálló munka üdvözíthet, amelyet Krisztus visz véghez a testben. Pál emlékezteti a gyülekezetet arra, hogy az odafennvalókkal törődjenek, és egyedül Istent imádják, mert ő az életük és egyetlen reménységük (3,1–4). Ennek az imádatnak át kell hatnia a gyülekezet életének minden szeletét. Ahogyan más írásaiban, Pál e levelében is felhívja a gyülekezet figyelmét az evangélium üzenetének a különféle velejáróira. Ezek közé tartozik az is, hogy Jézust illet minden imádat és dicséret, mivel ő a feje mindennek (3,1–4,6).

„Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.”

Kolossé 1,16