
Hamis biztonságérzet
Amikor a hívők Jézus visszatérésére gondolnak, számolniuk kell azzal, hogy meglepetésszerű lesz. Ugyanakkor Jézus arra is biztat, hogy legyünk készen, és úgy várjuk, mert az a nap biztosan el fog jönni.
Amikor a hívők Jézus visszatérésére gondolnak, számolniuk kell azzal, hogy meglepetésszerű lesz. Ugyanakkor Jézus arra is biztat, hogy legyünk készen, és úgy várjuk, mert az a nap biztosan el fog jönni.
Isten azzal bízta meg Abdiást, hogy kiálljon Júdáért, és keményen figyelmeztesse ellenségévé vált testvérnépét, Edómot.
A Pünkösdi Zenei Misszió új dala a 62. zsoltár alapján mutat rá, hogy Istenben a legnehezebb helyzetekben is bízhatunk.
Megjelent egy hiánypótló új együttes a hazai keresztény zenei színtéren, a Mennydörgés zenekar. A csapat a rockzenét felhasználva szeretné a Biblia üzenetét közvetíteni. Első, "Már nem félek" című daluk arról a bátorító érzésről szól, amelyet az Istent megtalált ember él át. Hallgassátok meg ti is!
Ezen a földön Jézus valóságos emberként élt. Ugyanúgy megtapasztalta az élet minden vonását, mint mi, kivéve, hogy ő nem volt bűnös. Mint ember, Habakukhoz hasonlóan ő is küzdött a szívbeli kérdésekkel.
Pünkösd napja új szakaszt nyitott a történelemben. Ez az egyház születésének a napja.
Van, aki tudja, hogy van vakfoltja, és van, aki nem, de van mindenkinek.
Szigetmonostoron, 2022. június 19-én első alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget eseményét. Az Eucharisztikus Kongresszus ajándékának tekinthetjük, hogy az előző év szeptemberi, margitszigeti családi...
Vannak helyzetek az életben, amikor nem tudunk megszólalni, mert úgy érezzük, hogy nem lehet, nincs mit mondani.
Isten mint bíró az emberről kimondja az ítéletet: bűnös. A büntetés pedig halál. De Isten szereti megmutatni irgalmasságát, és karja szabadulást szerez.
Május 23-án a Puskás Arénában több száz keresztény vezető gyűlt össze minden felekezetből a Reménység Esték vezetői és csoportszervezői találkozón, hogy közösen tekintsünk előre a július 23-i Ez az a nap!-ra.
Lehetnének spanyolok vagy írek, esetleg angolok. Mindegyik, de azért mégis hollandok.
Illés rendkívüli mennybemenetele bizonyítja, hogy milyen fontos szerepet töltött be prófétaként Isten népe számára történelmük egy igencsak meghatározó szakaszában.
Művészet és szenvedélyes dicsőítés. Ez a két kifejezés szorosan összefonódik az amerikai Bethel Music életében. A kaliforniai Redding városban található Bethel Gyülekezetből induló csapat néhány év alatt hatalmas tömegeket ért el különleges szerzeményeivel, amelyek közül már többet magyar nyelven mi is énekelünk. A díjnyertes dalszerzőkből, énekesekből és zenészekből álló együttes több mint egy missziós társaság, ők egy igazi család.
Ritkán fordul elő egy énekessel, hogy ír egy dalt, ami róla fog majd szólni.
Haggeus idején elkészült a templom, de a szövetség ládája nem volt benne, így nem nyerte vissza korábbi ragyogását. A remény azonban megmaradt.
A Delirious? frontembereként megismert Martin Smith a brit dicsőítő csapat feloszlása után szóló karrierbe kezdett, hogy ilyen módon folytassa szolgálatát, és használja Istentől kapott talentumait. Az ötvenes éveinek elején járó énekes-dalszerző bár már 30 éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben, még mindig tud olyat mutatni és letenni az asztalra, amely után az emberek nem csak a kitűnő zenészt, hanem a példaképet is meglátják benne.
Vannak helyzetek, amikor egy szó, egy gesztus óriási segítséget jelent a másiknak.
Zakariás kijelentette, hogy a Lélek segítségével azok az akadályok, amelyekkel szembesülniük kellett, egyáltalán nem olyan megoldhatatlanok, mint amilyennek tűnnek.
Június 24 és 26 között kerül sor a FeltöltŐ keresztény zenei fesztiválra Gyergyószentmiklóson. A rendezvényen többek között Pintér Béla, Andelic Jonathan, a Hanna Projekt és Csiszér László is fellép.
Jeruzsálem évezredeken át fontos szerepet töltött be a Szentírásban.
Szeretettel hívunk minden keresztény vezetőt egy különleges alkalomra, amely 2022. május 23-án, hétfő este 19 órától 21 óráig a Puskás Aréna különtermében kerül megrendezésre. Ezen az estén szeretnénk előre tekinteni a két hónappal későbbi Ez az a nap!-ra, ahol minden felekezetből több tízezren fogunk egy hangként felkiáltani Istenünkhöz.
A 90. zsoltárban azt olvassuk: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”
Egy házaspár duó, aki elváltak, majd újraházasodtak, s most reményt adnak.
Az, ahogyan Isten áldását Jézus a víz képével szemlélteti – amely áldás őbelőle fakad –, azoknak az előképeknek a beteljesedése, amelyek Mózes könyveiben, a zsoltárokban és a prófétáknál szerepelnek.
Mi már régóta ismerjük ezt a nagyszerű énekegyüttest, s nem véletlen, hogy jártak már korábban is az Ez az a nap!-on. Minden a black gospelre épül, és persze a szenzációs hangokra.
A Sacro Song projekt gazdagnak ígérkező, Dicsőítő Sziget elnevezésű rendezvénye június 19-én lesz Szigetmonostoron.
Ahhoz, hogy a szentség fogalmát igazán megértsük, Jézust kell mércének tekintenünk.
Nem sok embert ismerek, akik már kiskorukban tudják, mik akarnak lenni, ha felnőnek. Janka egyike az ilyen keveseknek. Az elmúlt alkalommal Molnár Jankával, az Egyetemisták az online közoktatásért mozgalom elnökével és ötletgazdájával beszélgettem. Most ismerjük meg ezt a nagyszerű fiatal hölgyet.
A július 23-i Ez az a nap!-ra az ország hat szegletéből indulnak különvonatok. Létrehoztunk Facebook-csoportokat minden olyan városnak, ahol megállnak a fővárosba érkező szerelvények,...
A jelenések könyvének első fejezete a könyv egészének a bevezetőjeként is felfogható, és három rendkívül fontos jellemzést ad Jézusról.
Vannak élethelyzetek, amit szinte csak rockzenével lehet kifejezni.
Miközben Jeremiás a vészharangokat kongatta, hogy észhez térítse Izráelt, Jeruzsálem lelki vezetői nyugtatták az embereket, és békességről beszéltek.
A magányosság többféle módon utolérhet minket. Van, hogy az ember mit meg nem adna egy kis csöndért, nyugalomért, elzárkózásért. Ilyenkor vágyunk az egyedüllétre.
Pintér Béla új dicsőítő dala arra bátorít, hogy ha elfáradunk vagy félelmek gyötörnek, akkor forduljunk Jézushoz, mert ő ad erőt és reményt.