Jónás ellenszegült Istentől kapott küldetésének, és nem volt hajlandó üzenetét elvinni a niniveieknek, mert gyűlölte Ninive népét, és nem akarta, hogy megmeneküljenek. Ez bizonyos szempontból érthető volt, hiszen végül is Ninive az Asszír Birodalom „nagy városa” volt (Jón 1,2). Kortársaik rettegtek az asszíroktól könyörtelenségük miatt.

Jónás azonban nem azért futamodott meg a küldetés elől, mert félt attól, hogy vajon mit tesznek majd vele a niniveiek, hanem azért, mert attól tartott, amit Isten fog tenni a niniveiekkel. Tudta, hogy Isten irgalmassága az ő egyik legfőbb tulajdonsága (4,2). Jónás viszont ítéletet kívánt Ninivének, nem pedig megbocsátást. Jónás könyvében azonban Isten megint csak – szokás szerint – irgalmasságot tanúsít: nemcsak a niniveiek, hanem a hajósok iránt, sőt még lázadó prófétája, Jónás iránt is.

Jónásban nincs meg Isten minden nép felé nyitott szeretete. Ám Izráelnek, ennek a kiválasztott népnek már története legelejétől fogva az volt az Istentől kapott küldetése, hogy a népek világossága legyen. Amikor Isten kiválasztotta Ábrahámot, azt mondta neki, hogy családja révén az egész világot meg fogja áldani (1Móz 12,3). Jónás könyve nem csupán Isten dezertőr prófétája elleni vád, hanem kritika egész Izráellel szemben, mivel nem akart a népek világosságává lenni.

De Isten annyira szereti Ninivét, hogy nem hagyja Jónást kitérni a feladat elől. A hal segítségével partra teszi Jónást, és új esélyt ad neki, hogy átadja Isten üzenetét, és Ninive népe megtérhessen. Jónás kisétál a halál torkából, majd hosszan gyalogol, mire eléri a várost, hogy betöltse küldetését. Amikor a király és Ninive lakói meghallják az üzenetet, megtérnek, és a város megmenekül.

Nekünk, hívőknek nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Pál azt mondja: Jézus Ábrahám azon utódja, aki az egész világ számára elhozza az üdvösséget (Gal 3,16). Jézus is kisétált a halálból, hogy kiadja az egyháznak a nagy missziói parancsot. Mi mint közösség, az egyház, kaptuk azt a feladatot, hogy elmenjünk minden néphez, és – tekintet nélkül arra, hogy milyen kulturális, politikai vagy ideológiai különbségek választanak el tőlük – minden népet tanítvánnyá tegyünk. Hogy miért? Mert bennünket az az Isten váltott meg, aki az egész világot szereti. Isten minden nép iránt könyörületes, és mindenkit meg akar menteni, aki hittel fordul felé, és rá bízza magát. Jóságából fakadóan bennünket is bevon tervei megvalósításába: „Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pt 3,9)

Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

JÓNÁS 3,10