A Bibliában szereplő első áldozat Kain és Ábel áldozata. Mózes harmadik könyvében Izráel papjai az Isten és ember közötti kapcsolat intézői. Ők gondoskodtak arról, hogy Istennek az áldozatokra vonatkozó előírásait pontosan betartsák. A szent oltárra vért hintettek, az áldozat meghatározott részeit elégették, és a tűzből az Úrnak kedves illat szállt föl.

Égőáldozat
Ehhez egy hibátlan állatot – marhát, juhot, kecskét vagy madarat – kellett engesztelési áldozatul leölni. Az áldozat vére és halála volt az az ár, amellyel megfizetett az ember a bűnéért – önmaga helyett.

Ételáldozat
Ez kapcsolódott minden égőáldozathoz. Nyers, sült vagy főtt ételt kellett bemutatni, hálát adva Istennek a föld terméséért.

Hálaáldozat
Ezt hálából, az adott ember és Isten közötti kapcsolat kifejezése gyanánt mutatták be. Hibátlan marhát, juhot, illetve kecskét áldoztak föl vagy azért, hogy valamilyen áldást megköszönjenek, vagy pusztán a hála önkéntelen megnyilvánulásaképpen.

Tévedésből esett bűnökért való áldozat
Idetartozott minden olyan bűn, amelyet akaratlanul követtek el, de nem volt lehetséges a jóvátétel, mert Isten volt a sértett fél. A társadalmi rendben elfoglalt helytől függően – a főpaptól az egyszerű közemberig – különböző fajta áldozatot kellett bemutatni az előírás szerint.

Különféle bűnökért való áldozat
Ezt az olyan, nem szándékosan elkövetett bűnökért kellett bemutatni, amelyek esetében a sértett felet kárpótolni lehetett. Idetartoztak azok az esetek is, amikor valaki az Úrnak szentelt dolgokból vett el tévedésből, vagy a felebarátja ellen követett el valamit. Mindkét esetben jóvátételi összeget is megállapított a pap.

Az áldozatbemutatás meglehetősen hátborzongató munka volt: az állatok haldoklásának hangjai, az oltárra hintett vér látványa, az égő hús füstjének szaga… Mózes harmadik könyve arra is rámutat, hogy ez a munka egyszersmind igencsak személyes is volt. Amikor valaki, aki bűnt követett el, elhozta az áldozati állatot, rá kellett helyeznie a kezét az állat fejére, és így ölték azt le. Ez a testközeli élmény emlékeztette az embert személyes bűnére és arra, hogy micsoda ára van annak, hogy helyreállhasson az ő Istennel való kapcsolata.

Isten a történelem egy bizonyos pontján a bűn kezelésének új és végleges módját mutatta be. Jézus önmagát áldozta föl bűneinkért, és így egyszer s mindenkorra eleget tett értük (Zsid 10,10). A kereszt Krisztus vérének a szent oltárává lett. Jézus volt a mi áldozati bárányunk. Jézus úgy szenvedett szörnyű halált, hogy nem azt érdemelte: magára vette azt a haragot, amelyet mi képtelenek lettünk volna elviselni, és megajándékozott a bűnbocsánat reménységével. Amikor Jézus meghalt, a Mózes harmadik könyvében leírt áldozati rendszer meghaladottá vált. A ma és örökké élő Jézus áldozata ma is az egyetlen, amely elegendő arra, hogy a bűnt semmivé tegye. Az Úr többé nem kér és nem fogad el állatáldozatot. Egyedül a Jézus halálában és feltámadásában való személyes hitet fogadja el (Róm 10,9–10).

“Szólította Mózest az ÚR, és így beszélt hozzá a kijelentés sátrából: Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha közületek valaki áldozatot akar bemutatni az ÚRnak, akkor háziállatot: marhát vagy juhfélét mutassatok be áldozatul.”

3MÓZES 1,1–2