A pandémia és a kétszeri halasztás után milyen érzés volt benned, amikor eldőlt, hogy most már biztosan meg lesz tartva a rendezvény?

Kicsit olyan volt, mint amikor katona voltam a 80-as évek végén. A régi rendszer béklyójaként gyakran hadgyakorlatoztunk, amely csak annyiban különbözik az igazi háborútól, hogy a lőszerek nem élesek. Némileg egy ilyen hadgyakorlathoz tudnám hasonlítani a helyzetet, eddig rákészülés volt, július 23-án pedig eljött az igazi harc ideje. A harc itt természetesen pozitív értelemben. A hit nemes harcát vívtuk meg és eljutottunk oda, hogy végre tényleg ott lehettünk Jézussal a stadionban. Pandémia után, szomszédban dúló háború közt, gazdasági bizonytalanságban, de a győztes oldalon állva a nemzet hatalmas arénájában. Egy jó harc, egy győzelmi csatakiáltásokkal teli délután Jézus oldalán harcolva.

Volt, hogy elbizonytalankodtál, hogy mégsem fog létrejönni vagy tudtál mindvégig Isten ígéretében bízni?

24 évvel ezelőtt született meg a szívemben a látás, hogy a stadion megtelhet dicsőítőkkel egy napon. Ez idő alatt voltak nagyon inspiratív időszakok, sőt volt, hogy majdnem a megvalósulás kapujában állhattunk. A régi stadion felső lelátóit azonban konstrukciós hibák miatt lezárták, és végül nem is nyitották meg, hanem új stadion építéséről döntöttek. Voltunk már az ígéret földje közelében, de nem tudtunk belépni, hogy elfoglaljuk. Ezek a hullámvölgyek azonban csak erősítették, hogy a látás megtörténte Istennek tökéletes és szent akarata erre az időpontra ütemezve.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor már tényleg átmentünk mindenen és úgy tűnt, hogy 2020 nyarán megrendezésre kerül, de hirtelen jött egy világjárvány, amely keresztülhúzta terveinket. A következő évben pedig kiderült, hogy a beoltottság még nem elég széles, az emberek félnek, a határok zárva vannak. Olyan volt, mint egy akadálypálya, egy labirintus, de Isten végigvezetett bennünket, és mindezek által még erősebbé vált a motiváltságunk. A bizonytalanságokat Isten megerősítésre használta. A háború kitörése a szomszédban újra olyan volt, mint amikor a járványt bejelentették. De nagyon hálásak vagyunk, hogy végül még Ukrajnából is több mint tíz busszal jöttek testvérek, és egy találkozási ponttá válhatott a stadion, hiszen voltak már akik korábban elmenekültek, és itt láthatták újra szeretteiket.

Isten különösen megáldotta, hogy ebben a 24 éves utazásban kitartottunk és végig elhittük az ígéretét. Olyan ez, mint amikor valamiben nagyon bízol, de nem látod magad előtt, sőt teljesen eltűnnek még a nyomok is. Egyedül abba tudsz kapaszkodni, hogy Isten megígérte, és Ő megtartja az ígéretét. Prófétikus kijelentésben megkaptuk, hogy ezeken a megpróbáltatásokon keresztül erőteljesebb lesz az alkalom. Amikor késő este elköszöntünk és szétosztottuk a Jézus-Bibliákat azt láttuk, hogy igen, a vezetés, amiben mentünk kézzel fogva az Úrral, az valóban tőle volt.

A szervezés rendkívül intenzív volt, gyakorlatilag néhány hónap alatt kellett végig vinni. Hogyan sikerült, hogy végül minden rendben összeállt?

Szürreálisan alakultak az utolsó napok ahhoz, hogy minden részlet a helyére kerüljön. Egy héten át épült a színpad, amelyhez 25 kamionnyi felszerelést kellett pontosan beszerelni, hogy a világszínvonalú fény-, hang- és vizuál technikája összeálljon. A stadion melletti hotelben kétszáz feletti szobát foglaltunk le a vendégek számára. Több, mint kétszáz busz indult el országhatáron innen és túl és hat különvonat érkezett hazánk nagyvárosait érintve.

Hálás vagyok kicsiny szervezőcsapatunk rendkívül odaszánt munkájáért, nélkülük nem tudott volna összeállni a program. Önkénteseink lelkiismeretesen segítettek és minden bevont partner is hozzátette a saját tudását. Mindenki beleadta, amit tudott, így valósult meg a nap.

Nagyon színes volt a nap programja. A fellépő együttesek milyen szempontok alapján kerültek kiválasztásra?

A legfontosabb alappillér az volt, hogy a színpadra állókkal baráti kapcsolatot ápoljunk, és tudjuk róluk, hogy a szívük ég az Úr Jézus dicséretére. Nem híres embereket akartunk hívni, hanem testvéreket Krisztusban. Minden fellépővel jól ismerjük egymást. A külföldi előadók tudják, hogy az Ez az a nap! egy Magyarországon rendszeresen visszatérő dicsőítő eseményt, mi pedig úgy ismerjük őket, mint ezen a területen felkent szolgálók. Barátok léptek színpadra, akik közül sokan a 22 éves utazásunkat végig követték, részt vettek benne rendszeresen vagy alkalmilag.

Ők hogyan tekintenek ránk és a magyar egyházban zajló folyamatokra?

Sokukkal tudtam személyesen beszélni és minden ilyen megnyilatkozás egy óriási bizonyság volt. Ezek a művészek az egész világot járják, szolgálnak a tengerentúltól Afrikáig, az európai országoktól Ausztráliáig, de mindannyian hangsúlyozták, hogy amiket itt tapasztaltak, azok egyediek voltak és rendkívül mélyen megérintették őket. Az a reményük, hogy a tűz, amit itt közösen megélhettünk ki fog áramlani, a szikrák eljutnak az ország határain túlra is és megteremtik a maguk gyümölcseit. Többen úgy érzik, hogy egy közelgő ébredés középpontja lesz Magyarország. Kiemelték, hogy hálásak azért, hogy sok éve láthatják azokat a folyamatokat, amelyek a magyar egyházban zajlanak, és örülnek, hogy részesei lehetnek ezeknek ők is.

A szervezés nagy hajtásában hogyan vártad te magad személyesen július 23-át?

Mint egy kisgyermek, aki várja a születésnapját, én is úgy éreztem, ahogy közeledtünk a stadionhoz. Semmi sem számít ilyenkor, csak, hogy ott legyen a torta az asztalon és körülöttünk a szeretteink. A stadionban mi is megtudtuk gyújtani ezt a képzeletbeli gyertyát és az a fény, a tűz, amely Isten szívéből ered, ki tudott áradni és megérintette az embereket.

Nem hétköznapi érzés kiállni egy ekkora színpadra és üdvözölni az egybegyűlteket.  De elérkezett ez a pillanat, eljött az Ez az a nap! Ahogy a zsoltárban olvassuk: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsolt 118,24). Megtörtént a szemünk láttára, a zsoltár élővé vált!

Hogyan élted át a stadionban eltöltött órákat?

Sokat forgattam a szívemben János apostol szavait: „Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk” (1János 1,2). Számomra jelmondata volt ez a stadionnak és illett a nap témájához is, ami az ÉLET volt. Az élet megjelent, láttuk és kell-e nagyobb bizonyság róla, minthogy több mint 30 nemzetből emberek ezrei indultak el a helyszínre, hogy közösen dicsőítsék Jézus nevét. Nagyon fontos, hogy az evangélium is elhangzott, hirdettük az örök életet azok számára, akik még nem fogadták el Jézust személyes megváltójuknak.

Hálás vagyok, hogy a nap lebonyolítása gördülékenyen ment. Nagy szó ez, hiszen új a stadion, a helyi menedzsmentnek, a technikai személyzetnek, a biztonságiaktól a mentősükig mindenkinek új volt a helyzet.

Ahogy haladt előre az idő sokunkban az az érzés volt, hogy Jézus megállt Magyarország felett és milyen jó lenne, ha itt időzne tovább. Ahogyan Zákeus felmászott a fára és kiabált Jézus felé, úgy mi is felkiáltottunk az ég felé. Az a hitünk, hogy Jézus megállt ebben a pár órában és ott volt végig, nem csak egy pillanatra. Érdemes volt ez a több mint két évtizedes küzdelem, mert át tudtam élni a szellemi súlyát a történéseknek, és megtapasztaltam Istennek az érintését. A látás beteljesült, a stadion megtelt – Dicsőség Istennek! Számomra ez volt a legnagyobb bizonyság!

A nagy hőség majd a hűsítő eső milyen hatást gyakorolt rád?

Az időjárás csoda egészen lélegzetelállító volt! Hetekkel, sőt hónapokkal korábban már néztük az előrejelzéseket és imádkoztunk azért, hogy Isten ajándékozzon meg bennünket egy kellemes, 25-26 fokos nyári nappal. Koradélután ez lehetetlennek tűnt, de nem sokkal a kezdés után megjelentek az első bárányfelhők, hűsítő árnyékot adva a nagy melegben. Aztán jött a permetező eső, ami a felfrissítésre elég volt, de nem áztatott el senkit, majd a nap hátralévő részére megkaptuk a 25 fokos kellemes időt. Olyan érzés volt ez számomra, mint amilyen Illésnek lehetett, amikor a tenyérnyi felhőért imádkozott a szárazság idején. Úgy gondolom mindennek lelki jelentősége is van, hazánkban lelki szárazság van, de Isten esőt ad.

Milyen érzések kavarogtak benned az alkalom véget értével?

A rendezvény után még több napig ott voltam a stadionban, mert az egyhetes építést háromnapos bontás követte. Amikor láttam a színpad leszerelését, akkor tudtam leginkább Istent dicsőíteni, hogy mindez megtörténhetett. Ekkor fogtam fel igazán, hogy tényleg megvalósult az, amire olyan régóta vártunk. Megkönnyebbülés volt bennem, hogy sikeres volt, minden a helyére került, minden rendben folyt le. Elfogyott az utolsó jegy is, így minden egyes hely, amelyekért éveken át küzdöttünk és imádkoztunk gazdára talált.

Hiszem, hogy minden úgy történt, ahogy Isten forgatókönyvében előre meg volt írva. Az eredeti tervhez képest két évvel későbbi megvalósulás – minden küzdelmével és bizonytalanságával együtt – arra volt jó, hogy a rendezvény mögött álló szervezői csapat, lelkészi háttér, gyülekezeti összefogás mind erősödhetett. A nehéz időszak után más éhség volt jelen, ezért Isten még nagyobb táplálékát adta, amelynek tanúbizonysága volt a helyszínen a lélek nagyon erős kiáradása.

Milyen visszajelzések érkeztek erről a résztvevőktől?

Számtalan bizonyság jutott el hozzánk, amelyek egytől egyik megerősítettek bennünket, hogy megérte létrehozni az eseményt. Megváltozott életek, odaszánások, hitben való megújulások, átélt csodák, megnőtt lelkesedés és a sort hosszan lehetne folytatni. Pásztor barátainktól is kaptunk visszajelzéseket, hogy az alkalom után szinte egy másik szintre lépett a gyülekezeti élet. Hálásak vagyunk ezért, hiszen azon a napon egységben összegyűltünk, dicsőítettük Atyánkat és hirdettük az evangéliumot. A nap ugyan véget ért, de az utóhatásai nem: a jelenlévők hazamentek helyi közösségeikbe és ott továbbadták a jóhírt és hirdették Isten országát. Ez a lényeg, hogy ezt megéljük a stadion nélkül is a hétköznapokban.

Sok bizonyság megérintett személyesen. Csak egy a rengeteg közül. Mindössze egy dalra tudtunk lehetőséget biztosítani a románul éneklő moldovai Not An Idol zenekarnak. Viszont kaptunk olyan visszajelzést, hogy Romániában élő magyar testvérek elsírták magukat azon, hogy a stadionban román dicsőítés hangzik. Ez azt bizonyítja, hogy még a kevesebb időt kapó csapatoknak is volt olyan szellemi jelentősége, amiért megérte az óriási technikai apparátus és a szervezésbeli kihívások.

Nagyon pozitívak voltak az előadóktól érkezett reakciók is. Mindaz, aki ott szolgált a színpadon – amit oltárnak neveztünk – új élménnyel és lendülettel, még nagyobb tűzzel és reménységgel folytatta szolgálatának következő periódusát.

Hogyan tekintesz vissza, miként értékeled azt a napot így néhány hónap után?

Amikor véget ér egy esemény és a résztvevők hazamennek, akkor számukra a szép emlékek maradnak. Ránk azonban még egy nagyon intenzív utómunka vár, amelynek része többek között a média, sajtó, hanganyagok feldolgozása, fotók és videók publikálása. Kollégáink a háttérben hosszú hónapokon át dolgoztak azért, hogy a stadionban megélt élmények maradandó emlékekké válhassanak. Több mint száz HD-ben felvett és stúdióminőségben kikevert videót raktunk fel YouTube- és Facebook-oldalunkra, amelyekkel azóta is jelen tudunk lenni testvéreink életében.

Bízunk benne, hogy ez egy áldásos építkezés, amellyel barátaink otthonában, családok életében nap mint nap jelen lehetünk. Mindez csatlakozik a már korábban kiépült csatornáinkhoz, pl. rádiónkhoz, online magazinunkhoz, vagy Spotify lejátszási listáinkhoz. A legnépszerűbb YouTube-csatornánk, ahol napi szinten 30-40 ezer dalt hallgatnak meg. Ezáltal pedig egy folyamatos dicsőítés zajlik hazánkban és az egész Kárpát-medencében anélkül, hogy fizikálisan találkoznánk. Sajnos sokszor úgy jellemzik Magyarországot, hogy depresszív és nincs az a fajta felszabadultság, mint sok más országban. Hiszem, hogy missziónkkal hozzá tudunk járulni a hétköznapok felemeléséhez, az Istennel való kapcsolat erősebb megéléséhez.

A stadion egyszeri alkalom volt, a 20 éves jubileum megünneplése. Mit lehet tudni a jövőről? Milyen tervei vannak az Ez az a nap!-nak?

Ez a monumentális esemény híd lehet a következő időszakba. Elterjedhet az ország más régióiba, vagy kiáramolhat más nemzetek felé. A látásunk része, hogy legyenek ehhez hasonló Ez az a nap!-ok regionális, vagy akár nemzetközi szinten is. A terveinket azonban mindig is Isten határozta meg. Az Ő kezéből vettük el a stadionos látást és neki is adtuk vissza. Továbbra is Őt kérjük, hogy mutasson utat, adjon látást és lehetőségeket. Cél, hogy egyre többen dicsőítsék Istent Közép-Kelet Európában. Ebben a folyamatban szeretnénk a továbbiakban is katalizátorok lenni, továbbra is hívni Isten lelkét életünkre, közösségeinkre és nemzetünkre! Hiszem, hogy az összegyűjtés és a meglátogatás ideje van, az aratás elkezdődött.