Lelkiség

Malakiás próféta könyve az Ószövetséget némiképp rejtélyes üzenettel zárja.

Pál a rómaiakhoz írt levél első fejezeteiben kifejti, hogy mindenki bűnös, akármilyen erkölcsösnek tartja is magát, vagy akármilyen kapcsolat fűzi őt Isten dolgaihoz.

János evangéliumának a meghatározó sajátossága Jézus hét „én vagyok” kijelentése. Ezek a kinyilatkoztatások arról szólnak, hogy Jézus az a megígért Messiás, a Felkent, akire Izráel évszázadok óta várt.

Krisztus követői újjászületnek – nem valamiféle földi ország polgáraiként, hanem mint keresztények, akik megszülettek Krisztussal, és beleszülettek az ő országába.

Isten a teremtés kezdetétől fogva kijelentett szaván keresztül ismertette meg magát az emberekkel.

Az emberek romlott világban élnek, így nagyon is jól ismerik a vereséget.

A hívő legvégső reménye a feltámadás – amikor Isten megteszi velünk és az egész teremtéssel azt, amit Jézussal tett húsvétkor.

A tanítványok, mint sok hívő a történelem során, nem értették, mit ígért Jézus; kétségkívül jobban szerették volna, ha Jézus marad ott velük.

Jézus, aki teljes mértékben ártatlan volt minden bűn és törvényszegés tekintetében, a világ legborzalmasabb és legszégyenteljesebb büntetését szenvedte el.

Jézus azért jött el a földre, hogy mentőakciót indítson, megkeresve és megmentve a lelkileg elveszetteket.

A János evangéliumában szereplő csodák közül az egyik legdrámaibb az, amikor Jézus feltámasztja Lázárt.

Jézus szavai és tettei által isteni egyensúlyt mutatott be – odafigyelt azokra, akik testi szükségektől szenvedtek, ám sosem feledkezett meg a lelki szükségletek elsőbbségéről.

Amikor Keresztelő János prédikálni kezdett a pusztában, özönlöttek hozzá az emberek. Bemerítette azokat, akik megvallották bűneiket, a kegyes vallási vezetőket pedig megdorgálta elbizakodottságukért (Mt 3,7–10).

Jézus többet tanított a pokolról, mint a mennyről. A szegény Lázárról szóló példázatával feledhetetlen képet tárt elénk a jelenlegi és az eljövendő életről.

Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, várakozás van bennünk Isten országára, ahol újjá lesz a teremtett világ, és teljesen megszűnik a bűn minden hatása.

Jézus azt a stratégiát választotta a világ elérésére és befolyásolására, hogy emberekkel foglalkozott, aztán megbízta őket, hogy legyenek a követei.

A nagy missziói parancs (Mt 28,19–20) Krisztus tekintélyén nyugszik, amelyről az előző vers beszélt.

A Jézus megfeszítéséhez vezető események közvetlenül párhuzamba állíthatók azzal, amit az Ószövetség prófétált a Messiásról mint szenvedő szolgáról. De nemcsak Jézus töltötte be az ószövetségi próféciákat, hanem mások is körülötte.

Jézus először arra kérte tanítványait, mondják el neki, mások kinek tartják, aztán azt is, hogy ők kinek tartják.

Jézus gyakran tanította a sokaságot és követőit példázatok – erkölcsi vagy lelki igazságot szemléltető történetek – útján.

Jézus hatalmat adott az apostoloknak arra, hogy kiűzzék a gonosz lelkeket, és meggyógyítsák a betegeket; ezeket addig csak Jézus tudta megtenni.

A Jézus gyógyító csodáiról szóló történetek előrejelzik a gyógyítás végső csodáját, amely a kereszten ment végbe.