A dicsőítők, tudatosság, közösség

Egyszer egy dicsőítésvezető a “Köszönöm, hogy a szívemben élsz” című énekkel kezdte az alkalmat, majd a vége felé a “Jöjj a szívembe” hangzott el. A lelkész megkérdezte, hogy mi történt a szívében ezalatt az idő alatt. Ez a kis történet (ha igaz, ha városi legenda) mutatja, hogy oda kell figyelnünk arra, hogy mit mikor énekelünk.

Minden közösségnek és minden dicsőítő csapatnak van egy természetes fejlődése. Ezt ismerni kell, és nem szabad erőszakosan változtatni rajta. A természetbe bele van építve a fejlődés, és ez a szellemi természetű dolgokra is igaz. Az kivételes, amikor egy kamasz félév alatt nő 10 centit, ilyenkor vigyázni is kell a csontjaira, ízületeire. Ugyanígy lehetnek a gyülekezeteknek intenzívebb szakaszai, amiket máshogy kell levezényelni, mint a többit, de aztán visszaáll a család modell, és minden gyerek nyugodt körülmények között fejlődhet. Aki dicsőítést vezet, annak rajta kell tartani az ujját a közösség ütőerén. Más az, amikor meggyógyul valaki, és más a hangulat, ha meghal egy régi barátunk.

Arra is ügyelni kell, hogy melyek azok az énekek, amiket a többség ismer, és ha vannak idősebbek, akkor a számukra is legyen régebbi ének. Amúgy is minden korban születtek ihletett énekek, és kevésbé jók is. A főpap annak idején közvetített Isten és az emberek között, és a zenei irányító hasonlóan köztes helyzetben mozog. Segítenie kell a gyülekezet tagjait, hogy egyre “jobban” tudjanak dicsőíteni. Ehhez jó, ha van néha elméleti oktatás, és gyakorlati is.

Az is folyamat, amíg az egyén felszabadult tud lenni a közösségben. Mivel nincs ismert kultúrája annak, hogy miként viselkedjünk a dicsőítés alatt, meg kell ismernünk a Biblia ajánlotta cselekvéseket, mint: kézfelemelés, leborulás, letérdelés…, és ezeket meg lehet honosítani. Azt kell elérni, hogy senki ne érezzen kényszert semmire, és ki-ki maga választhassa meg, hogy miként éli meg a dicsőítést, az imádatot. Ebben is tud segítséget nyújtani az éneklés vezetője.

Az is a tudatosság része, hogy egység legyen a zenekar tagjai között, szeretet és egymás megbecsülése. Ehhez világos és érthető kommunikáció kell, közös cél, és a felmerülő problémáknak a gyors rendezése. Csapatépítés, melyhez nagyon sok anyag elérhető.

Íme egy dicsőítő csapat, akik jártak már Budapesten is, és akikről tudjuk, hogy nagyon szeretetteli az egymás közti légkör, lelkesek, odaadóak.

Tudatosan összeválogatott énekek, a közösség elméleti és gyakorlati képzése, egységes zenekar, szabad légkör, és egyéb szempontok is ott lehetnek egy dicsőítésvezető repertoárjában.

Szép feladat, nemes küldetés – köszönjük dicsőítést vezetők a szolgálatotokat!