Lelkiség

Jeremiás 23. fejezetének első néhány verse az Úr azon panaszát írja le, hogy a királyok mennyire nem törődtek a néppel.

Jézus bebizonyította, hogy ő ez az előre megjövendölt próféta, aki Mózes tisztségeit viseli, és aki beteljesíti Izráelnek az Ószövetségben megfogalmazott várakozásait.

A történelem tele van olyan példákkal, hogy a gonosz emberek jól élnek, az igaz és Istent szerető emberek pedig ok nélkül szenvednek.

A 131. zsoltár az egyik legrövidebb a Bibliában. Egyszerű, és könnyen érthető az üzenete: Isten követői lelkének megnyugvást ad.

Isten tudta, hogy népe lázadni fog törvényei ellen, és hogy az emberek egymás életére törnek majd, éppen úgy, mint egykor Kain Ábel életére.

Isten Jézus személyében teljesítette be ígéretét. Jézus most az Atya Isten jobbján ül, és közbenjár gyermekeiért.

Isten Ezékielt és Jézust is azért küldte, hogy a lázadó néphez szóljanak.

A 142. zsoltár címe szerint Dávid ezt akkor írta, amikor egy barlangban rejtőzött – azért, mert Saul az életére tört. Ebben a szorult helyzetben az Úrnál keresett menedéket.

Ha valaki elfogadja az ő megváltásának az ingyen ajándékát, akkor neki szól a jó hír, hogy örökre eltörölte szégyenüket.

A 149. zsoltár remekül összefoglalja a zsoltárokat, és utat mutat a hívőknek a továbbiakra nézve.

A mai olvasó számára furcsa lehet, hogy miért szerepelnek Isten írott Igéjében olyan részletességgel a szövetség ládájának elkészítéséhez szükséges technikai paraméterek.

Salamon király az ókori Izráel lebölcsebb embere volt; bölcsességét meg is osztotta példabeszédek formájában – szóban és írásban egyaránt

A Példabeszédek 3,1–12 arról szól, hogy miként lehet hűségesnek maradni Isten szövetségéhez, amelyben mindkét félnek megvannak a maga kötelezettségei.

Isten népét az az isteni szeretet veszi körül, amely leginkább Jézusra nézve látszik, aki élete, halála és feltámadása által mindent megtett azért, hogy visszaszerezze az emberiséget.

Az emberi szív a forrása minden egyes személy cselekedeteinek, szavainak és gondolatainak. Ám az emberi szívvel nagy gond van: törött és bűnös.

A Példabeszédek első kilenc fejezetében Salamon a bölcsességet női személyiséggel ruházza föl.

Salamon az emberi életet az úton járáshoz hasonlította. Az ember élete olyan, mint amikor valaki végigjár egy utat. De nem mindenki egyforma utat jár be.

A megtérés és a hit útja sokaknak érthetetlen. Miért nem inkább arra kell törekedni még elszántabban, hogy jobban engedelmeskedjünk Istennek, hogy a világi mércéhez képest jobb életet éljünk, és ne kövessünk el komolyabb bűnt?

A szegények iránti könyörület Isten népének az egyik összetéveszthetetlen jellemzője.

Egyetlen emberben sincsen elegendő bölcsesség ahhoz, hogy világot teremtsen, vagy uralkodjék a szelek fölött, tehát nem fér hozzá az igazi bölcsességhez.

Senki nem találhat beteljesedést ebben a törött és múló életben. Jézus viszont fölemel bennünket, halandó embereket, akiknek az élete csak pára, és fölkínálja nekünk a vele való örök életet.

A Prédikátor könyvének 3. fejezete azzal az állítással kezdődik, hogy mindennek megvan a rendelt ideje. Ha másban nem is, de abban egészen biztos volt Salamon, hogy Isten mindennek a feltétlen ura.

Mindazok, akik Krisztusban vannak, akik Isten kegyelméből újjászülettek, Ábrahám gyermekei és Isten Jézusban beteljesített ígéreteinek a várományosai.

Salamon ugyanúgy zárja a Prédikátor könyvét, ahogyan kezdte: „Felette nagy hiábavalóság – mondja a prédikátor –, minden hiábavalóság!” De ehhez hozzáad egy nagyon fontos megjegyzést a könyv végén.

Nem mindig a leggyorsabb nyeri a versenyt; nem mindig a legnagyobb hős nyeri meg a csatát; a bölcsesség, az értelem és a tudás nem mindig vezet gazdagsághoz, tekintélyhez és népszerűséghez.

Minden kapcsolatnak megvannak a maga hullámhegyei és -völgyei; ezalól az Énekek énekében szereplő két szerelmes sem kivétel.

Az Énekek éneke 3. fejezete a szerelmesek menyegzőjét írja le.

Isten fölhasználta Ézsaiást arra, hogy közölje a szavait, de azt is előre megmondta, hogy sokan nem fognak megtérni, hanem egyre jobban belekeményednek hitetlenségükbe.

Isten Fiának kellett elszenvednie a sötétséget helyettük, hogy vele mehessenek az ő világosságának birodalmába.

A hívő állapota gyökeres változáson ment keresztül – régiből új lett, a halál és a vakság helyén élet és világosság fakadt.

Ézsaiás bátorította a népet, hogy ne adják föl a reményt, Isten békessége el fog érkezni, de majd csak akkor, amikor megjelenik a Messiás. A ma élő hívők is ebben a reménységben élhetnek.