Együtt építeni
Jeruzsálem falai több mint száznegyven évig romokban hevertek, miután a babiloniak Kr. e. 586-ban lerombolták a várost.
Jeruzsálem falai több mint száznegyven évig romokban hevertek, miután a babiloniak Kr. e. 586-ban lerombolták a várost.
Később Círus perzsa király, aki Kr. e. 539-ben meghódította Babilont, megengedte a zsidóknak, hogy hazatérjenek. Nehémiás csapata – II. Artahsasztá király engedélyével – mintegy kilencvennégy évvel az első hazatérők után érkezett Jeruzsálembe. Mindez idő alatt a kőtörmelékek és a kapuk megégett maradványai állandóan Júda szégyenére és gyöngeségére emlékeztettek. A zsidók megpróbálták újjáépíteni már korábban, I. Artahsasztá idején, de a tiltakozások miatt a király megparancsolta a zsidóknak, hogy állítsák le a munkálatokat (Ezsd 4,21–23). Lehetséges, hogy ez vezetett oda, hogy jelentették Nehémiásnak a dolgot (Neh 1,3), és hogy ő újra nekifogott a falak újjáépítésének.
Nehémiás nem azzal próbálkozott, hogy több önbizalmat öntsön beléjük, hogy el tudják végezni a munkát, hanem arról beszélt nekik, hogy mi az, amit Isten már megtett értük (2,18). Ezt hallva elfogadták a kihívást. Az építkezés nagy vonalakban történő vázolása helyett a 3. fejezet egy részletes listát közöl azokról a különböző foglalkozású férfiakról és nőkről, akik a legkülönfélébb családokból, városokból összegyűltek, hogy helyreállítsák Jeruzsálem falait és kapuit. Valószínűtlen összeállítású csapatot alkottak, de a céljuk közös volt; mindenki elvégezte a maga részét, és sikeresen be tudták fejezni a munkát.
Évszázadokkal később Jézus egy még ennél is tarkább csapatot hívott össze azért, hogy Izráel lelki újjáépítésének az átfogó feladatát elvégezze. Tizenkét tanítványa között voltak halászok, de akadt köztük egy vámszedő és egy valószínűleg kormányellenes fanatikus is. Ahogy követői száma nőtt, a sokszínűség egyre fokozódott. Nem volt bennük semmi közös – Jézust kivéve, és ő elég is volt. Ezekkel az első hívőkkel alapította meg és terjesztette ki egyházát.
Ami igaz volt Nehémiás idején a fal építésekor, az igaz az egyházra is: csak akkor épül, ha a hívők az egymással való alázatos együttműködésben elvégzik a személyesen rájuk eső részt. Pál apostol az egyházat Krisztus testének nevezi (Róm 12,3–8; 1Kor 12; Ef 4,1–16). A test sok tagból áll. Bár mindegyik testrész más, mindegyik fontos. Minden egyes hívőnek megvan a maga sajátos lelki ajándéka, de a test csak akkor teljes és egész, ha minden tag hozzáteszi a maga részét. Minden hívőnek megvan a rendeltetése, de az egyház csak akkor képes elvégezni a szolgálatát, ha minden tagja hűségesen be is tölti a maga szerepét.