Az 1–2Kir olyan elrendezésben közli a történeti anyagot, hogy kitűnjön, mi vezetett Izráel fogságba hurcolásához; e könyvek tulajdonképpen Izráel elleni vádiratok bűneik és az Úrral kötött szövetség megszegése miatt. Ezzel szemben a Krónikák könyvei úgy mutatják be a történetet, hogy Izráel megláthassa: Isten megtartja Dávidnak tett ígéreteit. Mindabból a történeti anyagból, amely a könyvben szerepelhetett volna, a szerző azokat az epizódokat választotta ki, amelyek bizonyos ígéreteket megerősítettek, és ennek megfelelően rendezte el őket: Dávid utódja uralkodik végül örökké, és egy új templom épül majd.

Tehát a Királyok könyveinek a szerzője alapvetően pesszimista alapállásból írt, míg a Krónikáké optimista céllal. Ezért aztán az 1–2Krón kihagyja a korszak bizonyos negatív eseményeit, így például Dávidnak a Betsabéval, illetve Salamonnak az idegen asszonyokkal elkövetett bűnét. Ezáltal nem az volt a célja, hogy átírja a történelmet, hanem hogy biztosítsa a babiloni fogságból hazatérőket arról, hogy Isten megtartja Dávidnak tett ígéreteit. Az 1–2Krón megmutatta számukra, hogy Dávidnak és utódainak a múltbeli bukásai ellenére Isten létre fog hozni egy örök királyságot a földön.

Ezek az ígéretek végül a názáreti Jézusban teljesedtek be. Ő Dávid azon Fia, akire az ősének adott ígéretek vonatkoztak. Ezért hirdeti Pál, hogy „[a]zt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, úgy, hogy többé nem tér vissza az elmúlásba, így mondta: Nektek adom a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Azért mondja máshol is: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson. Mert Dávid, miután a maga idejében Isten akarata szerint szolgált, meghalt, atyái mellé temették, és elmúlást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.” (ApCsel 13,34–37)

“Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az ÚR vele volt, és egyre nagyobbá tette.”

2KRÓNIKÁK 1,1