Ljubljana Roadshow

Ez az a nap! külföldön – A különleges Szlovénia

Az első átélés, az első látvány, az első íz, bármiből az első, az mindig emlékezetes. Amikor Szlovéniába készültünk a Roadshow állomásaként, még nem tudtuk, hogy mennyi mindent beindít majd ez a látogatás. Nem is sejtettük, hogy ez lesz náluk az első nagyszabású keresztény koncert.

Közönség Ez az a nap! Roadshow 2020 Ljubljana

Ez volt az a nap! – Ljubljanában

Sok szlovén szívében különleges helyre került az idei év február 9-ik napja. Az Ez az a nap! csapat önzetlen munkájának köszönhetően egy igazán csodálatos élményben lehetett részünk.

NIck Vujicic Kolozsvár 2019

Nick Vujicic erdélyi körútja – szervezői szemmel

Volt egyszer egy álmom... Talán ezzel kezdhetném leginkább ezt a visszatekintést. Ha jól emlékszem, 2016-2017 körül beszéltünk egy Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) gyűlésen arról, hogy mekkora lehetőség lenne Nick Vujicic-ot felkérni arra, hogy tartson egy vagy akár több előadást Romániában, Erdélyben.

Önkéntesek és vendégeink: Ez az a nap! Roadshow 2019 Ungvár, Kárpátalja

Örömünnep Kárpátalján

Az Ez az a nap! huszadik születésnapjára készülve a Kárpát-medence számos városában tartott koncertet, így 2019. november 27-én Kárpátalján, Ungváron is. Ezen a napon mintegy 3500 fő dicsérte együtt az Urat többek között Pintér Béla és Csiszér László vezetésével. A szervezésben a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet vállalta a főszerepet. A Roadshow-ról és annak megszervezéséről kérdeztük Sipos Józsefet, a KRISZ elnökét.

Ez az a nap! Roadshow 2020 Harvest Arad

Aradi emlékek

Sziasztok, Dull Brigitta vagyok, 23 éves, Erdélyből. Mint az Úr gyermeke, Ez az a nap! nagykövet és régió felelős írok nektek.

Ez az a nap! Roadshow 2020 Szeged

Kegyelmekben gazdagon zárult a februári Roadshow

Hálás szívvel tekintünk vissza februárra, amikor 8 nap alatt 6 országban rendezhettünk Ez az a nap!-os dicsőítő összejövetelt, ezzel összesen már 23 várost érintett a körutazásunk, 65 ezer résztvevővel.

Ez az a nap! Roadshow 2019 Szombathely

Szubjektív meglátások a szombathelyi Roadshow-ról

A szívemen volt 2018 szeptembere óta, hogy minél több időt legyek imádságos csendben. Közel áll hozzám a remeték lelkisége, akik zárkájukban imádsággal és munkával töltötték idejüket. Sok fiatallal foglalkozom kisközösségi keretek között, az alkalmak jelentős részét átalakítottuk csendes imává és dicsőítéssé. Hetente több órát töltöttünk láncszerűen a kápolnában az oltáriszentség előtt, Szentírást olvasva. Kértük Istent, hogy adjon a szombathelyi középiskolások között megtéréseket.

Ez az a nap! Roadshow Pécs 2019

Idősek és fiatalok együtt dicsőítettek Pécsen

Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy része lehetek már a kezdetektől ennek a nagy családnak, az Ez az a nap! mozgalomnak. Bennem már a Puskás Arénás esemény bejelentése is nagyon nagy izgalmat váltott ki, mert 2006-ban ott voltam Berlinben és azóta éreztem, hogy erre Magyarországnak is szüksége van. Tudom, hogy ez meg fogja változtatni népünk szellemi életét és a jelenlegi helyzet még inkább hálára fogja indítani a keresztényeket, ezért hiszem, hogy meg fog telni a stadion.

Önkéntesek Ez az a nap! Roadshow Miskolc

Találkozások

A 2020-as évet nehezen tudja majd értékelni az utókor. Jelenleg sok minden kavarodik az emberek fejében és lelkében. Vírus, Olimpia, VB, karantén, háborúk, éhségek, járványok és sok elmaradt, meg nem tartott alkalom. Mi keresztyének úgy írjuk, hogy az Úr 2020. évében történtek ezek. Ezzel kifejezzük hitvallásunkat, hogy mi tudjuk, hogy mindezek ellenére, valaki kezében tartja ezeket az eseményeket.

Noel Ri

Áldás eső Horvátországban

Horvátország abban az áldásban részesülhetett, hogy a februári Ez az a nap! Roadshow két alkalmának is otthont adott Zágrábban és Eszéken. Amellett, hogy ismert...

Csiszér László és zenekara Nick Vujicic előadása előtt Kolozsváron 2019-ben

3 nap, 4 telt házas aréna, 35 ezer résztvevő

Az Ez az a nap! és a Nem Adom Fel szervezésében Roadshow-ra került sor Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és a Budapest Arénában, ahol Nick Vujicic tartott előadásokat.

Június 1: Chris Tomlin a miskolci Ez az a nap!-on!