Volt egyszer egy álmom... Talán ezzel kezdhetném leginkább ezt a visszatekintést. Ha jól emlékszem, 2016-2017 körül beszéltünk egy Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) gyűlésen arról, hogy mekkora lehetőség lenne Nick Vujicic-ot felkérni arra, hogy tartson egy vagy akár több előadást Romániában, Erdélyben.
Elkezdtem feltérképezni az IKE gyűlést követően, hogy milyen lehetőségek vannak Kolozsváron. Majd vettem a bátorságot és megírtam egy e-mailt a Nick Vujicic Facebook oldalán található e-mail címre. Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy válasz érkezett, hiszen tudok olyanokról, akik írtak erre vagy másik e-mail címre, de választ nem kaptak. Engem már a válasz is boldogsággal töltött el. A válaszban egy kitöltendő dokumentum volt, amelyet azonnal kitöltve vissza is küldtem, majd türelmesen frissítettem a postafiókomat. A levelezés még 2018 októberében is tartott, majd csend következett.
A 2019-es év elején Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke egyik megbeszélésünk után megkérdezte, hogy ismerem-e Nick Vujicic-ot? Azt hiszem a mosoly hamarabb jött a számra, mint a válasz, de talán a visszakérdezés még gyorsabb volt: Miért? Püspök úr megbízott, hogy az erdélyi Nick Vujicic előadások szervezését vállaljam el, mint koordinátor és főszervező. Itt az isteni gondviselés… onnan jön, ahonnan nem is számítunk rá. Természetesen igent mondtam rá, majd az IKE elnökségének és munkatársi csapatának mondtam el a jó hírt.
A következő időszak nagyon zűrzavaros volt, mint ahogy az lenni szokott egy ilyen jellegű esemény szervezése körül. Elindítottuk a szervezési folyamatot: helyszíneket foglaltunk különböző technikai elemekre kértünk árajánlatot, s eközben kiderült, hogy magyarországi szervezetek is elkezdtek munkálkodni. Értetlenség következett, főleg ott legbelül. Majd az Úr ezt is megoldotta, hiszen kapcsolatba hozott a Nem Adom Fel Alapítvánnyal, majd az Ez az a nap! szervezőivel. Érdekes felfedezés volt, hiszen az Ez az a nap! rendezvény régi partnere volt az IKE-nek, de személyesen nem ismertük egymást, mivel az utóbbi időben az IKE-nél teljes stábváltás történt.
Az első két alkalom után kiderült, hogy a romániai neoprotestáns egyházak is beállnak a rendezvény mögé. És így jött létre valami hihetetlen, amit egy országban élő két különböző nemzet nem indítványoz magától. Leültünk egy asztalhoz, az anyaországi kormány és szervezetek támogatásával tárgyaltunk.
A tárgyalások sok mindenre megtanították mindegyik felet, de a leghasznosabb felismerés az volt, hogy itt élünk egymás mellett és alig ismerjük egymást. Mert sok esetben a szélsőséges megnyilvánulások miatt csak az ellenséget látjuk egymásban és nem a testvért. Többször előjött megbeszéléseken is, hogy nem mi tehetünk a múltért. Nekünk a jövőn kell dolgozni. Azért már tehetünk. Nagyszerű felismerés volt, amely a végére barátságokhoz vezetett. Az erdélyi történelmi egyházak vezetőinek a tanácskozásán hozott döntéseket mi mindig tovább vittük és tárgyaltuk a szervező csapattal, akik hozták a saját egyházaik tanait, meglátásait és hozzáállását. Nagyon sok esetben vitáztunk meglátásokon és véleményeken. És lehet, hogy szükség volt egy Nick Vujicic-ra, aki egy asztal köré ültetett bennünket, ahol egymásért tudtunk imádkozni. Félretéve a múltat terveztük a kolozsvári előadást.
Főleg Kolozsvár volt a nagy kérdés, ahol alig két hét alatt elfogytak a jegyek, különösebb reklámozás nélkül. Talán kétszer is megtelt volna a tíz ezer fős aréna. Sepsiszentgyörgyön az iskolákat céloztuk meg. Nagyon jó érzés volt, amikor a polgármester, a főtanfelügyelő, az aréna igazgató és gyakorlatilag minden hatóság az ügy mellé állt. Éreztük az igényt, a szükségességet. Az ötezer résztvevőből négyezer diák. Felemelő érzés. Minden fizikai fáradtságot elhordoz a lelki öröm, megerősödés. Látni az emberek elégedettségét és mindenkin látni az örömet. Sokan kérdezték a szervező csapattól, a több mint ötszáz önkéntestől, hogy megérte? És mindenki fáradt testi mosolya mögött ott volt a lelki béke, a boldogság, majd jött a válasz is, hogy persze.
Sok mindenről érdemes lenne írni, hiszen a szervezés alatt rengeteg kihívás elé állított bennünket az Úr és megtanította, hogyan kell az érkező kérdéseket megoldani. Csak néhányat hadd emeljek ki: utolsó napokig sem tudtuk pontosan, mennyire fog működni a kolozsvári arénában a szimultán tolmácsolás. Soha nem volt még példa arra, hogy Nick üzenetét magyar és román nyelvre is fordítsák. Nagyszerűen működött. Nehézség volt arról beszélni, hogy a színpadi műsorból melyik szervezet mennyi időt kap, de azt sem tudhattuk előre, hogy az előadás előtt az ezer fős kórus mögött a tribün visszaállításakor kiég két darunak a motorja. És gyorsan szerezni kellett egy újat, hogy időben lehessen kezdeni. Kihívás volt a kolozsvári csúcsforgalomban ki és bejutni a reptérre. Segítséget kellett kérni a marosvásárhelyi repülőtértől, hogy a járat időben tudjon leszállni. Hinni tudtunk abban, hogy ez mind megvalósulhat, hiszen tizenötezer emberhez élőben jutott el Nick Vujicic-on keresztül Isten üzenete, majd több százezerhez az élő közvetítésen keresztül.
Hálásak vagyunk, hogy az Úr kegyelméből fogadhattuk Nicket és házigazdái lehettünk ennek az eseménynek. Volt egyszer egy álom, amelyet az Úr elé kérésként vittük és Ő megengedte, megsegítette.
Tussay Szilárd
