Közbenjáró imanapot szerveztünk 2019. február 23-án Csiszér Laciékkal, ahol imádkoztunk az összes – Szombathelyen fiatalokkal foglalkozó – egyházi közösségért, iskolákért, kollégiumokért. Ezt a napot tartom a konkrét szellemi magvetésnek a folyamatos imádságon túlmenően. Isten a szívünkre adott ötleteket, hogy hogyan próbáljuk megmozdítani a fiatalokat a városban, mi pedig nyitottságot kértünk önmagunk számára, hogy észrevegyük a jelzéseket.

Gyülekezés a szombathelyi Roadshow előtt

Ebbe a kirakóba illet bele, hogy március végén felhívtak Viktorék azzal a gondolattal, hogy november közepén legyen Szombathelyen egy Roadshow állomás. Nagyon örültem, mert megláttam benne a lehetőséget, hogy ez lehet egy olyan rendezvény, amire valóban lehet kampányolni, biztosan magas színvonalú, a jegyek elérhető áron lesznek és képes megszólítani a karizmatikus csoportokon túlmenően az Istent kereső fiatalokat is. Azért szeretem az Ez az a nap! programokat, mert úgy tudják integrálni a különböző felekezeteket, hogy mindenki sajátjának érezheti az egész alkalmat.

A novemberi Roadshow gyümölcse egy széles körű összefogás lett, ami azt jelenti, hogy a tanév idején minden hónapban meg tudunk mozdítani 350-400 embert a városi moziban rendezett programjainkon. Ebben partnerünk több felekezet, plébániák, közösségek, egyházi iskolák és kollégiumok, diákok. Példaértékű összefogás mutatkozik jelenleg Szombathelyen.

Az imádság nem minden, de imádság nélkül minden semmi. Egy év komoly imádság után látványos szüret van.

Tömő János

Szólj hozzá te is!