A testi szenvedésen kívül állandó érzelmi terhet jelentett Pál számára az általa alapított gyülekezetek gondja. Timóteussal együtt heves ellenállásba ütközött a zsidók részéről, amikor elkezdték hirdetni az evangélium üzenetét a thesszalonikaiaknak. Mindez közvetlenül azután történt, hogy Filippiben olyan csúnyán bántak velük. Pál mégis azt mondta, hogy nem volt hiábavaló a fáradozásuk ezzel a gyülekezettel (1Thessz 2,1). Pál élete jó példa arra, hogyan kell a nehéz időkben, „sok tusakodással” is Istent követni (2,2).

Jézus maga mondta: „E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) Jézus azt tanította, hogy aki az ő tanítványa akar lenni, az „tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap, és kövessen engem” (Lk 9,23). Nem érheti tehát meglepetésként Krisztus tanítványát, ha ellenállásba ütközik, nyomás nehezedik rá, megpróbáltatás vagy szenvedés éri, miközben halad a lelkileg éretté válás útján. Ennek a szenvedésnek a dicsőséges, noha látszólag ellentmondásos eredménye „teljes öröm” (Jak 1,2). A thesszalonikaiak első kézből tapasztalták meg ezt, amikor nagy örömmel fogadták az evangéliumot „sokféle szorongattatás között” is (1Thessz 1,6). Örömteli hitük ragályosnak bizonyult. Hitük a szenvedésben is szilárd maradt, így „mindenhol híre ment” példamutató életüknek a hívők között (1,8).

Krisztus követőjének az elhívása erre a „teljes öröm” jellemezte hitre vonatkozik. Ha a keresztény ember Jézusra néz, „a hit elkezdőjére és bevégzőjére”, a baj és nehézség idején is megpihenhet, mert Jézus „elszenvedte a keresztet”, hogy őbenne nekünk örömünk legyen (Zsid 12,2). Mivel nekünk örök életünk van Krisztusban, elviselhetjük „[p]illanatnyi könnyű” szenvedésünket, bízva abban, hogy ez „minden mértéket felülmúló, nagy, örök dicsőséget” szerez nekünk (2Kor 4,17). Jézus a reménység fénysugara a próba és szenvedés kellős közepén. Krisztus él, és saját szenvedése által legyőzte a halált, békességet szerezve most és mindörökre, valamint örök győzelmet azoknak, akik őt követik.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól. Ezek megölték az Úr Jézust, ugyanúgy, mint a prófétákat, üldöztek minket is; nem kedvesek Isten előtt, és ellenségei minden embernek, akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bűneiket. De végül utol is érte őket Isten haragja.

1THESSZALONIKA 2,13–16