Matt Redman: Itt az ideje a magunkba nézésnek és szívünk felülvizsgálatának

Most, hogy a gyülekezetek a világjárvány enyhülésével kezdenek újra személyesen összejönni, ez egy jó alkalom arra is, hogy az dicsőítésvezetők, zenekari tagok és a technikai csapatok leltárt készítsenek arról, hogy „hogyan és miért” tartunk élő istentiszteleteket a gyülekezeteinkben. Egyfajta visszatérés a Heart of Worship (Zene nem szól már) dalhoz 2021-ben. Mit tanultál ez idő alatt, és mit szeretnél üzenni az dicsőítő közösségnek ebben a fontos időszakban?

Érdekes, hogy a Heart of Worship című dalra utaltál, mert ez az ének az egész karanténos időszak alatt úgy tűnt, hogy egy kicsit újraéledt, annak ellenére, hogy már több mint 20 éves. Ezt nagyon meglepőnek találtam. De ahogy az emberek visszajelezték nekem az okát, valahogy érthetővé vált. Sokan úgy érezték, hogy ez az időszak a lecsupaszítás, a dolgok alapokra való visszavezetésének időszaka. A hogyan és miért csináljuk a dolgokat, az indítékok és a gyakorlatok felülvizsgálatának ideje.

Én magam is úgy találtam, hogy ez egy nagyon hasznos, és időnként fájdalmas időszak a gondolkodás és a felülvizsgálat – és némi bűnbánat – számára. Uram, bocsásd meg nekem azokat az alkalmakat, amikor csak robotpilótára kapcsoltam. Uram, bocsásd meg azokat a helyzeteket, amikor olyan keményen próbáltam az dicsőítést a világba vinni, hogy a világ egy része bekerült az dicsőítésembe. Olyan könnyű ezt megtenni. Olyan könnyű zsákutcába kerülni, vagy azon kapni magunkat, hogy elkanyarodunk, akár egy kis szögben is, attól, ahová reméltük, hogy eljutunk. És ez egy nagyon jó időszak volt arra, hogy elgondolkodjak mindezen dolgokon.

Ráébredtem, hogy vannak dolgok, amiket már nem akarok csinálni, ugyanakkor vannak a szolgálatnak olyan elemei, amiket jobban becsülök, mint valaha. Már az is olyan értékes dologgá vált, hogy egy szobában vagyunk a többiekkel, és együtt énekeljük ki a szívünket, amit eddig természetesnek vettünk. Szóval számomra, mint mindenki másnak, ez egy nagyon szokatlan időszak volt, de látom, hogy Isten erőteljesen munkálkodott ez alatt az idő alatt.

Jeremy Riddle-lel közösen indítottál egy podcastot Redman & Riddle néven. Biztos vagyok benne, hogy ezek érdekes beszélgetésekhez vezetnek. Az egyiknek a címe „Szentség kontra segítőkészség” volt. Mesélj nekünk erről az új törekvésről!

Már egy ideje a szívemben volt, hogy felvegyek egy podcastot, mert vannak bizonyos dolgok a dicsőítéssel és a dicsőítő zenével kapcsolatban, amikről úgy éreztem, hogy nagyon időszerű lenne beszélgetéseket folytatni. Riddle-vel közel lakunk egymáshoz, és éppen egy kávézóban beszélgettünk a témáról amikor rájöttem, hogy ebből akár podcast is lehetne.

Jeremy-nek a szíve nagyon arra dobban, hogy világszerte tiszta dicsőítést láthasson. Úgy gondolom, hogy ebben a podcast sorozatban azt a kérdést tesszük fel, hogy hogyan fog kinézni Isten országának imádata 2021-ben? Más szavakkal, ha vesszük Isten Királyságának értékeit, hogyan fejezzük ki azokat releváns, erőteljes, bibliai, értelmes módon 2021-ben? Mert nem vehetjük csak úgy a világból az irányt. Nem vehetjük csak úgy át a körülöttünk lévő kultúrából a jelszavainkat. Ha ezt tesszük, erősen letérünk az útról. A Szentírásból és az ott leírt trónteremből kell merítenünk. Ezért próbáljuk ezt megtenni ebben a podcastban. Nem tudjuk az összes választ, de megpróbálunk egy kis olajat önteni ennek a beszélgetésnek a tüzére.

Az első epizód címe „Szórakoztatás kontra találkozás”. Azt a kérdést teszi fel, hogy dicsőítésvezetőként vajon előadók vagyunk-e, vagy papok? A másik, amit említettél, a „Szentség vs. segítőkészség”. Ez arról szól, hogy dicsérjük Istent azért a puszta értékéért, aki Ő, még mielőtt mi belekerülnénk az egyenletbe. Szükségünk lehet olyan énekekre, ahol mi nem is kerülünk említésre. Ezek mind Róla és az Ő dicsőségéről szólnak. Az Ő szentségéért dicsérjük Őt, nem csak a segítőkészségéért. Azért dicsérjük Őt, mert Ő Isten és minden képzeletünket felülmúlóan méltó – és nem csak azokért a dolgokért dicsérjük Őt, amiket meg tud tenni értünk. Néha megrekedhetünk abban, hogy Istent csak az Ő természetének és jellemének azon aspektusaiért dicsérjük, amelyek közvetlenül a mi életünknek kedveznek. Vissza kell lépnünk egy lépést, és fel kell ismernünk, hogy van egy nagyobb kép.

Te leszel a fő előadója augusztusban egy dalszerző akadémiának. Miről szándékozol beszélni a megjelenő dalszerzőknek?

Úgy érzem, hogy kulcsfontosságú pillanatban vagyunk, mint dicsőítésvezetők, dicsőítő csapatok, dicsőítő zenészek. Ez egy meghatározó időszak, hogy elgondolkodjunk azon, hogy fogjuk ezt a fentebb említett Isten Királysága szűrőt, és minden egyes dolgot átfuttassunk rajta – a gyakorlatainkat, a megközelítéseinket, a zenénket, a szövegeinket, a produkciónkat – mindent.

Azt hiszem, a probléma az, hogy néha olyan módon kezdünk el vezetni, olyan módon viselkedni, olyan módon lépünk kapcsolatba a közösségi médiával, ami egyszerűen nem istenfélő. Nem így viselkednénk, ha valóban Isten országának elveit és értékeit fogadnánk el. És a probléma az, hogy minél többet tesszük ezt, annál inkább ez lesz az új normális, és a vészharangok már nem szólalnak meg. Teljesen normális lesz az önünneplés, az öndicséret és az önimádat a közösségi médiában, miközben természetesen nem ez a normális viselkedés egy olyan vezető számára, aki Isten Királyságának értékeit igyekszik hordozni.

Még az 1950-es években A. W. Tozer azt mondta:

„Önmagunk népszerűsítése Krisztus népszerűsítésének álcája alatt manapság olyan gyakori, hogy alig kelt feltűnést”.

Alapvetően azt mondja, hogy manapság mindenki ezt csinálja, és így ez olyan általános gyakorlattá vált, hogy szinte fel sem tűnik a radaron. Nem gondoljuk, hogy ez szokatlan. Ez nem jó hír. És ő több mint 60 évvel ezelőtt beszélt! Képzeld el, mit gondolna, ha manapság megnézné néhány Instagram-fiókunkat! Mindenképpen itt az ideje a magunkba nézésnek és szívünk kíméletlen felülvizsgálatának. Ezt természetesen magammal kezdem. Nem akarok ujjal mutogatni – van elég ilyen probléma magamban, amivel foglalkoznom kell. Csak meg akarom próbálni, hogy mindannyian beszélgessünk ezekről.

Kilenc éve, hogy Jonas Myrinnel megírtátok a „10,000 Reasons (Lelkem, áldd az Urat) című dalt. Az biztos, hogy szép volt a két Grammy-díj amit ezért kaptál. De ennél is több, hogy ez tényleg egy maradandó, modern dicsőítő klasszikussá vált. Visszatekintve látod, hogy milyen hatással bírt a gyülekezetek számára, hogy világszerte használják? Mit jelent számodra ez a különleges dal?

Ez a dal annyi történetet hozott a világ legkülönbözőbb pontjairól, az élet sokféle területén élő emberektől. Emberektől, akik a lelki útjuk különböző szakaszaiban vannak. Emberek a legörömtelibb pillanatokban, emberek a legfájdalmasabb pillanatokban. Még olyanok is, akiknek ezt a dalt énekelték a földi életük utolsó pillanataiban, mielőtt a mennybe mentek volna Jézussal. És ezek a történetek őszintén megdöbbentőek számomra.

Szeretem azokat a dolgokat, amelyek mérhetetlenek az életben. Néhány dolgot az életben meg lehet mérni. Tudhatod, hogy hány ember jelent meg egy eseményen. Tudhatod, hogy hány dalt írtál. Rengeteg statisztikát, tényt és számadatot tudhatsz, és felteheted őket a táblázatokra, vagy bárhova, ahová csak akarod. De én azokat a dolgokat szeretem, amelyek mérhetetlenek, azokat, amelyeket Isten tesz, és csak Isten tehet. Azokat a pillanatokat, amikor egy ének több lesz, mint szavak és dallamok gyűjteménye. Valahogy túllép ezen, és hangsávvá válik, amely a legmélyebb imádatot kíséri. Az ilyesmit nem lehet mérni. Teljesen eltűnik a mérlegről. Nem lehet felírni egy táblázatra. Szó szerint mérhetetlen. Nagyon szeretem az ilyesmit, és ezért még mindig nagyon hálás vagyok, ennyi évvel a megírása után is.

Mi lesz a következő lépésed, most, hogy úgy tűnik, hogy a lehetőségek egyre jobban megnyílnak újra?

A szenvedélyem a dalszerzés. Áldott voltam, hogy a karantén révén sokat alkothattam, és most még jobban örülök, hogy a nyitássál ezt már másokkal együtt is megtehetem. Rengeteg különböző emberrel dolgozhatok együtt, és ez egy csodálatos módja annak, hogy minden alkalommal változtassunk valamit az egyenleten… ami remélhetőleg biztosítja, hogy a végén ne ugyanaz a dal legyen a végeredmény! Szóval, élvezni fogom a dalszerzést. Vezetni fogom a dicsőítést. Nagyon izgatott vagyok emiatt a podcast miatt is, és remélem, hogy valóban új lendületet ad olyan beszélgetéseknek, melyekre szerintem szükség van az gyülekezetek életében.

Forrás: Worship Musician